erdély
Ma 80 éve tért haza Észak-Erdély
Ma nyolcvan éve, 1940. augusztus 30-án hozták meg Bécsben azt a döntést, amely visszajuttatta Csonka-Magyarországnak a húsz évvel korábban, Trianonban Romániának ítélt partiumi és erdélyi országrészeink jelentős részét. A határozat meghozatalában a nagyhatalmi machinációk egész sora és a szerencse is közrejátszott, ugyanis ha a Szovjetunió ugyanekkor nem lép fel területi követelésekkel Romániával szemben, aligha hihető, hogy Németország és Olaszország hagyta volna érvényesíteni az egyébként velük szövetséges románokkal szemben a magyar érdekeket. A magyar diplomácia azonban – akkoriban nem túl gyakori módon – ezúttal észnél volt és tökéletesen helyezkedett, és elérte azt, amire a magyar társadalom a leginkább vágyott: az igazságtételt. Visszakerült szinte a teljes Székelyföld, bár csalódásra adhatott okot, hogy a Mezőségben meglehetősen kurtán-furcsán húzták meg a határokat a román fennhatóság alatt maradó földgáz-lelőhelyek miatt, és az a szokatlan történelmi helyzet is előállt, hogy Kolozsvár határváros lett, pedig korábban soha nem volt az. A második bécsi döntés okozta össznépi eufóriát mindenesetre semmi sem érzékelteti jobban, mint az ekkor már súlyos beteg Babits Mihály utolsó verseinek egyike, amellyel erről a jelentős és örömteli évfordulóról most mi is megemlékezünk.Árulás! – Ezen a napon tört rá Erdélyre az esküszegő Románia
Nehéz lenne olyan napot találni a naptárban, amelyen Románia ne árulta volna el valamelyik szövetségesét az utóbbi százötven évben, ne szegte volna meg valamely nemzetközi szerződését, ígéretét. Ám a mai nap még a fiatal román állam mércéje szerint is kiemelkedik a becstelenségek tengeréből. Száznégy esztendővel ezelőtt e napon rontott rá a Magyar Királyságra, tört be ősi földünkre, Erdélybe a román hadsereg – hogy aztán pár héten belül fejvesztve meneküljön ki onnan. A német, magyar, osztrák, bolgár, török hadak rövidesen Bukarestet is elfoglalták. 1916-ban is igazunk volt, és akkor még erőnk is volt, hogy megtoroljuk keleti szomszédunk becstelenségét, kleptomániáját.Az RMDSZ nem támogatja bizalmatlansági indítvány beterjesztését a bukaresti kormány ellen
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem írja alá a bukaresti jobbközép kisebbségi kormány ellen beterjesztendő bizalmatlansági indítványt, arról pedig, hogy megszavazza-e a kormánybuktatást, az indítvány napirendre tűzése előtt dönt – közölte Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.A bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás az úzvölgyi katonatemetőnél történt cselekmények ügyében
A bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében – közölték a panasztevők.A román elnök az RMDSZ és a romániai magyarság ellen uszít
Klaus Iohannis román államfő szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a parlamenti többség többi pártja – köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – szándékosan idézett elő egészségügyi válságot, hogy oka legyen bírálni a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát.Laura Codruţa Kövesi, az ember, „aki mindig elhozza a skalpokat”, az Európai Ügyészség első vezetője
Laura Codruța Kövesi, a román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt vezetője lesz az első európai főügyésze a közös uniós ügyészségnek. Codruța Kövesiről – akinek karrierje eddig abból állt, hogy sorra véreztette ki az erdélyi magyar politikusokat koholt vádak alapján, aki mindig leszállítja a skalpokat, és aki októbertől Luxemburgban folytathatja megszokott munkáját – a Mandiner közölt összeállítást.Feltételesen szabadlábra kerülhet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom terrorizmussal vádolt két erdélyi tagja
A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről döntött szerdán, első fokon a brassói bíróság. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé.Van igazság – pert nyert a magyar nemesi család Romániában (PS-videó!)
Másodjára is visszaperelték a román államtól erdővagyonuk egy részét Kemény János báró örökösei. Korábban videoriportunkban mutattuk be, hogy a román állam nemcsak a Kemény-család erdőit, hanem a marosvécsi kastélyukat is el akarta venni.Ajánljuk még
















