eu helyreállítási alap
Alapjogokért Központ: az EU helyreállítási alapja nem adomány, hanem hitel
Az Alapjogokért Központ szerint az Európai Unió Helyreállítási és ellenállóképességi alapja (RRF) nem adomány, hanem olyan hitel, ami adósságspirálba viheti a tagállamokat. Kovács István, a jogi elemző intézet stratégiai igazgatója keddi, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a 2008-as pénzügyi és gazdasági világválság uniós kezelésének következtében a régi nagy tagállamok végletesen eladósodtak. A koronavírus-járványra utalva közölte, hogy az EU ismét válsággal szembesült, amire válaszként az intézményrendszer iszonyatos hitelbe veri magát és a tagállamokat.Magyarországon a gyermeknevelés joga kizárólag a szülőké
Kovács Zoltán a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a gyermekvédelmi törvényről és a hazánkat annak kapcsán ért támadásokról. Az államtitkár kijelentette, hogy a kormány nem enged a magyar gyermekek védelmének kérdésében, és kitart amellett, hogy Magyarországon a gyermeknevelés kizárólagos joga a szülőt illeti, ezt garantálják nemzetközi szerződések, uniós dokumentumok és a magyar alkotmány is, ebben az ügyben senki másnak nincs keresnivalója.Feltételekhez köti a magyar kormány az EU-s helyreállítási pénzek elfogadását
A helyreállítási terv szerint hazánknak járó, európai uniós forrásokkal kapcsolatos kérdésekről szóló kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlönyben. A határozat kimondja, hogy a helyreállítási terv keretében Magyarországnak járó összegek csak akkor fogadhatók el, ha az Európai Bizottság nem támaszt Magyarországgal szemben olyan feltételt, amelyet más tagállamokkal szemben nem alkalmaznak- hívta fel rá a figyelmet az Index.A helyreállítási alap sem szüntetheti meg röviden a mediterrán országok válságát
A hétszázötven milliárd eurós uniós helyreállítási csomag egy része vissza nem térítendő támogatásként jut el a tagállamokhoz, másik része önkéntes alapon, hitelként áll rendelkezésre. Egybehangzó vélemény, hogy a járvány által legjobban sújtott déli tagállamoknak a legsürgetőbb, hogy hozzájussanak a segítséghez – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.Varga Judit: a gyermekvédelmi törvény miatt nincs megállapodás a helyreállítási alapról
Varga Judit Facebook-oldalán tért ki arra, hogy a gyermekvédelmi törvény miatt késlelteti az Európai Bizottság a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról szóló megállapodás aláírását a magyar kormánnyal. Az igazságügyi miniszter ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság erős lábakon áll, és a helyreállítási terv akkor is végrehajtható, ha az EU-tól egyetlen fillér sem érkezik az év végéig.Az EU gigahitelével nem mi járnánk jól
A független média ismét bizonyította függetlenségét – a valóságtól. Jé, most meglepődtem. Ja, nem... Miután megtudhattuk tőlük, az a baj, hogy a migránsok továbbmennek, meg hogy Izrael megtámadta Gázát, múlt héten amiatt reklamált a 444, hogy a gonosz kormány a legszegényebb falvakkal szemben gonoszkodik, mert nem veszünk fel háromezer-háromszáz milliárd forint hitelt az EU-tól. Amiből körülbelül száznegyvenhárommilliárd a Felzárkózó Települések programba került volna.Az Európai Bizottság megkapta a helyreállítási alap igénybevételére vonatkozó magyar tervet
Az Európai Bizottság megkapta a helyreállítási alap igénybevételére vonatkozó hivatalos magyar tervet: Magyarország 7,2 milliárd euró (mintegy 2500 milliárd forint) összegű vissza nem térítendő támogatást igényel stratégiai fejlesztési projektekre az uniós eszközből a következő hat évre – közölte szerdán az uniós bizottság.Karácsony Gergely nem jelentette be, hogy miniszterelnök-jelölt jelölt lesz, de azt már tudjuk, hogy mire költene hatezermilliárd forintot
Fókuszban az ember címmel tartott Karácsony Gergely főpolgármester online előadását arról, hogy hogyan költenék el az Európai Uniótól kapott hatezermilliárd forintos helyreállítási alapot. A gondolkodásban segítségére volt Andor László, volt uniós biztos és Eszes Béla, Jánoshida polgármestere. Gödöllő polgármestere, aki egyben az Önkormányzatok Szövetségének elnöke pedig videóüzenetben fejtette ki álláspontját. A hiánypótló élő közvetítés annyira érdektelen volt így vasárnap délelőtt, hogy négyszáz főlé aligha ment a nézők száma és ami a legfontosabb: Karácsony Gergely nem jelentette be, hogy miniszterelnök-jelölt lesz, ezért hiányérzetünk maradt. Az éles eszű politikus azért most is megnevettetett bennünket, ugyanis azt állította, hogy nem ismerik a kormány tervét a pénz felhasználásával kapcsolatban, de azt azért tudják, hogy tele volt helyesírási hibával…Karácsony már most eladósítaná Magyarországot
Nyílt levelet írt Facebook-oldalán Karácsony Gergely és Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke Orbán Viktornak. A főpolgármester levelében azzal fenyegetőzik, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnának, ha a kormány nem fogadja el az uniós hitelt. Gulyás Gergely a napokban jelentette be, hogy Magyarország az elsők között nyújtja be tervét, amely az országnak járó több mint 2500 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásra vonatkozik majd, a 3300 milliárd forintot meghaladó hitelkeretre nem terjed ki. Karácsony, aki megválasztása óta azt kommunikálja – gyakran többmilliós plakátkampányokon keresztül – mennyire nincs pénze az önkormányzatoknak ezzel kapcsolatban az országprogram átdolgozását követeli, és „azonnali konzultációt” javasol a helyreállítási alap felhasználásáról.Ajánljuk még