euró bevezetése
Ungár Péter elismerte: hazudtak a kampányban
Mi euróellenesek vagyunk, de nem akartunk mindent fékezni. Aki azt mondja, hogy pár éven belül be lehet vezetni itthon az eurót, az igaztalant állít a választóknak – mondta a Telexnek adott, ma megjelent interjújában Ungár Péter, ezzel beismerve pártja hazugságait.Fogalma sincs róla, mi történt a magyar gazdaságban – Király Júlia, Márki-Zay árnyékkormányának gazdasági kulcsembere
A választáshoz közeledve kisebb-nagyobb intenzitással szivárognak ki a pártok gazdasági elképzelései, és bár nagyon nem mindegy, hogy kinek milyen tervei vannak a koronavírus, majd pedig az orosz–ukrán háború által megtépázott világgazdaság árnyékában, a közvélemény mégsem igazán foglalkozik a témával. Persze érthető, hiszen a szomszédban háború tombol és tízezrével érkeznek a menekültek, ami leköti az ország figyelmét. Ám miután a választás napjáig már kevesebb mint tíz nap van hátra, mégis érdemes egy kis figyelmet szentelni az ellenzék gazdasági terveinek. Az alábbi cikk főszereplője az a Király Júlia, aki a 2008-as államcsőd egyik mentora volt (Gyurcsány Ferenc mellett), és aki behívta Magyarországra az IMF-et.Boros Imre válasza Márki-Zay-nak: jelenleg az euró bevezetése életveszélyes lenne (PS-interjú)
A magyar gazdaság szenzációsan teljesít, hiszen a növekedési többletből kijön a jövedelempótló intézkedések költsége. Most már a gazdaságpolitika prioritása az infláció elleni küzdelem. Boros Imre szerint az euró bevezetése nemhogy nem aktuális, hanem maga a gondolat felvetése is életveszélyes. Ahogy a közgazdász fogalmazott: "ma egyáltalán nincsenek meg a feltételei az egésznek, és nem látom az esélyét annak sem, hogy 5 vagy 10 éven belül az euró bevezetése értelmezhető cél legyen". Ismert, Márki-Zay Péter meg ígérte, öt év alatt bevezetik az eurót.A Kapitány öt év alatt csődbe vinné az országot: pénzügyi főemberéről már Gyurcsány is megmondta, hogy kókler
Márki-Zay Péter kedden este az ATV esti műsorában adott egy negyedórás interjút, és mivel sem Péterfi Judit, sem pedig Simon András nem volt közvetlenül mellette, hogy ha hülyeséget beszélne, leállítsa, fék nélkül garázdálkodhatott a miniszterelnök-jelölt. A hódmezővásárhelyi polgármester többek között arról beszélt, hogy egy ellenzéki győzelem esetén öt éven belül bevezetik az eurót, ehhez pedig olyan takaréklángelmék segítenek, mint például Surányi György, akiről anno az őszödi beszédben Gyurcsány Ferenc mondta el, hogy nem igazán ért a szakmájához.Kettős gyökerünk van, és meg akarjuk tartani a magyarságunkat – Lóránt Károly a Boomerlázadásban
Ma az Európai Uniót számos válságjelenség jellemzi, amelyek megoldatlansága egyre élesebb vitákat gerjeszt. Ilyenek például a tagországok közötti és a világ nagyhatalmaival való külpolitikai csaták eseményei, valamint a közös valuta értékállóságának kérdése. A XXI. század egyik legnagyobb feladata a migráció kezelése és ezáltal a kereszténység, a függetlenségünk megőrzése. Arra a kérdésre, hogy mi lesz az EU jövője és ebben mekkora mértékű lesz Magyarország szerepe, Lóránt Károllyal kerestük a választ a Boomerlázadás hétfői adásában. A közgazdász kifejtette, hogy szerinte miért nem fogadja el az EU a Nemzetek Európája gondolatot, és a brüsszeli bürokraták miért tendálnak inkább az Európai Egyesült Államok kialakítása felé. Szó volt továbbá arról is, hogy a hazánkban is érezhető, feszült légkörben nem könnyű helytállni, de a magyarok igyekeznek mind a Nyugat, mind a Kelet elvárásainak megfelelni, hiszen kettős gyökerünk van.Matolcsy: csak a biztonságos és sikeres euróbevezetés elfogadható
Amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, kötelezően vállalta, hogy bevezeti a közös fizetőeszközt; a kormány és a Magyar Nemzeti Bank tartja magát ehhez a kötelezettséghez, de csak biztonságos és sikeres euróbevezetést tartanak elfogadhatónak – fejtette ki a jegybank elnöke a Magyar Nemzetben vasárnap megjelent, "Miért jobb nekünk a forint, mint az euró?" című írásában.Schiffer András szerint, aki ma eurót akar bevezetni, az lemond Magyarország felzárkóztatásának lehetőségéről
Schiffer András egykori országgyűlési képviselő a közösségi oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében azt írta: az a politikai párt, amely ma be akarja vezetni az eurót, lemond Magyarország felzárkózásáról és odadobja az országot az európai pénzügyi elitnek. Ezzel alighanem Fekete-Győr András vasárnap délután meghirdetett programjára utalt, amelyben a számtalan ígéret mellett többek között az euró bevezetését is szorgalmazta. A volt képviselő szerint nem szerencsés ha valaki jobban fél Orbán Viktortól, mint amennyire szereti a hazáját.Matolcsy György: Hiba volt bevezetni az eurót
Ideje lenne beismerni, hogy elhibázott lépés volt az euró bevezetése – írja Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a brit Financial Times pénzügyi lapban megjelent cikkében.Varga Mihály: nem kell sietni az euróval
Amíg nem közelítünk az eurót használó országok gazdasági teljesítményének átlagához, vagy a német gazdaság teljesítményéhez, addig nem kell erőltetni az euró bevezetését - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szombati Magyar Hírlapban megjelent interjúban.Ajánljuk még

















