európa-liga
Ötöt kapott a PAOK otthonában a meccset jól kezdő, de a végére összeomló Fradi
Jól kezdte az Európa Liga újabb mérkőzését a Fradi, akik három győztes meccs után érkeztek Szalonikibe. A görög közönség csak hüledezett az első tíz percben, amikor a Ferencváros dominált a mérkőzésen, jól hozták ki a labdát, pontosan és gyorsan passzoltak, a PAOK pedig nem találta a meccs ritmusát. A Fradi fáradtságát jelezte egy csúnya Ramirez hiba, aztán a semmiből gólt szereztek a görögök, amit a félidőben meg is dupláztak. A második félidő pedig egy vesszőfutás volt, ahol a Fradi még beszedett három gólt és csúnya, 5-0 arányú vereséget szenvedett, ezzel a Debrecen elleni 4-5 után ismét öt kapott gólt jegyezhettek fel a zöld-fehérek. Az őszi szezon végére elfáradt a rengeteg meccs után a Fradi, a statisztikák alapján nem volt öt gól különbség a két csapat között, mégis, súlyos vereség lett a vége.Nem sikerült megismételni a harmincéves csodát - Anderlecht-Ferencváros 2:1
Az Európa Liga főtábláján az első csatát az Anderlecht vendégeként vívta a Ferencváros. A budapesti csapat nem kezdte jól a mérkőzést és a második félidőben hiába zárkózott fel, mégis bekapott kettő gólt. A későbbiekben azonban sikerült szépíteni és még egy kiállítást is kapott az Anderlecht. Ez azonban nem volt elég a győzelemre, de a döntetlenre sem és el kellett fogadni azt a szomorú tényt, hogy ezúttal a nagyobb nevű, papíron esélyesebb csapat nyert.A csodatétel nem sikerült, de a becsületét visszaszerezte a kupagyőztes! - FC Corvinul Vajdahunyad-Paksi FC 0–2 (0-0)
A múlt heti, súlyos hazai vereség után elsősorban a becsülete visszaszerzéséért lépett pályára ma a Paks a Vajdahunyad elleni Európa Liga-párharc visszavágóján. Ez a cél sikerült, hiszen Könyves Norbert és Böde Dániel góljaival a Paksi FC győzni tudott a Nagyszebenben lejátszott mérkőzésen. Bár a párharcból így is a dél-erdélyi csapat jutott tovább, a Paks is áll még a nemzetközi kupaporondon, hiszen folytathatja az Európai Konferencia Liga selejtezőjében.A történelem első magyarországi kupadöntője andalúz győzelmet hozott – Labdarúgó Európa Liga-döntő: Sevilla–AS Roma 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 4–1
Az Európa Liga csúcstartó-győztese, a Sevilla ismét megnyerte a második számú európai kupasorozatot, miután a Puskás Arénában lejátszott döntőben, igazi kupacsatát követően büntetőkkel legyőzte az AS Roma csapatát.BKK: korlátozásokra kell készülni a Puskás Aréna környékén
Az Európa-liga döntőjét a Puskás Arénában rendezik meg szerda este, ezért a környéken már 17 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.Hatalmas nyereséggel zárta a 2022-es évet a Fradi
Miközben a személyi jellegű ráfordítások 7-ről 9 milliárdra nőttek, sokat hozott a konyhára az európai kupaszereplés, ráadásul az idei Európa-liga-menetelés a következő jelentés dísze lesz, akárcsak a januárban Németországba eladott Aissa Laidouni 2,6 millió eurós transzferdíja. Egy biztos: az FTC a tavalyi naptári évet 1,324 milliárd forintos nyereséggel zárta – számolt be a Világgazdaság.Az álom véget ért, mégis jár a vastaps ezért a kupamenetelésért! – Labdarúgó Európa Liga-nyolcaddöntő: Ferencváros–Bayer Leverkusen 0–2 (0–1)
Nem sikerült a csoda, nem tudta ledolgozni egy héttel ezelőtt összeszedett hátrányát a Ferencváros labdarúgó-csapata az Európa Liga nyolcaddöntőjének mai visszavágóján, sőt, a gyógyszergyáriak ezúttal is legyőzték a magyar bajnokot. A kupaszereplés ezzel véget ért a Fradi számára, ám a zöld-fehérek így is maradéktalanul büszkék lehetnek arra, amit ebben a szezonban letettek a nemzetközi kupaporond asztalára!A tisztes helytállás megvolt, így még fájóbb a hajrában kapott második gól – Labdarúgó Európa Liga-nyolcaddöntő: Bayer Leverkusen–Ferencváros 2–0 (1–0)
Nem sikerült bravúrt elérnie a Ferencvárosnak a Bayer Leverkusen otthonában a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Bár szinte végig kiegyenlített küzdelmet láthattunk, a mieink csak kapufáig jutottak, míg a német csapat kétszer eredményes tudott lenni, így a Leverkusen kedvező helyzetből várhatja az egy hét múlva sorra kerülő budapesti visszavágót.Ajánljuk még