európa-liga
Elbukott az esélyesebb Inter, remek meccsen Európa Liga-győztes a Sevilla
Egészen fantasztikus döntőt játszott a Sevilla és az Inter a „kisebbik” európai kupában, és végül a spanyol csapat ünnepelhetett, amely 3–2-re nyert. A Sevilla összességében hatodszor (!) győzött az UEFA-kupa/Európa Ligában, így újra igazolta: igazi specialista.Megvan kikkel játszhatnak a magyar csapatok a nemzetközi kupa porondon
Továbbjutása esetén a Celtic és a KR Reykjavík párharcának győztesével játszik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd pedig a finn Inter Turkuval, a bajnoki második MOL Fehérvár FC az ír Bohemiannel, a harmadik helyezett Puskás Akadémia pedig a svéd Hammarbyval találkozik a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első körében.Ez ismét a Fradi évtizede volt: huszonnégy év után védte meg újra bajnoki címét az FTC labdarúgócsapata
Ismét bajnok lett a Ferencváros férfi labdarúgó csapata: ez immár a 31. bajnoki arany, amivel kiemelkedik a magyar mezőnyből. Sokan várták, hogy most kedden eldőljön az arany sorsa, ehhez pedig a Fradi teljesítette is a feladatot: megverte idegenben a Budapest Honvédot, így nem maradt más, mint a felhőtlen ünneplés. Legutóbb 1996-ban ünnepelhetett a Fradi közönsége címvédést, azóta várni kellett erre az ünnepi alkalomra. A Ferencváros férfi futballcsapata története során tizenegyedik alkalommal védte meg bajnoki címét.A Puskás Arénában rendezik az Európa Liga 2022-es döntőjét!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntése alapján 2022-ben a budapesti Puskás Arénában rendezik az Európa-liga döntőjét.Fatális bírói hibák, tisztes helytállás, idegenbeli döntetlen, de Fradi-kiesés az EL-ből
Elképesztő bírói hiba fosztotta meg a Ferencvárost egy teljesen egyértelmű tizenegyestől 0–0-ás állásnál, ami kulcsfontosságú volt a mérkőzés alakulását tekintve, hiszen nem sokkal ezt követően szerzett vezetést a Ludogorec egy kontrát követően. A Fradi becsülettel küzdött, de ez csak arra volt elég, hogy a hosszabbításban döntetlenre mentette a mérkőzést. Benne volt a levegőben a továbbjutás, fájó a kiesés, de megilleti a dicséret a Fradit: megnyerhettük volna e meccset, és hét pontot szerezve nem kell szégyenkeznie a magyar bajnoknak.Ferencváros-Espanyol 2–2 – Életben tartotta továbbjutási esélyeit a Fradi (frissítve)
A Ferencváros az utolsó percben kapott góllal 2–2-es döntetlent játszott csütörtökön a vendég Espanyollal a labdarúgó Európa-liga ötödik fordulójában, így csoportjában harmadik maradt a zárókör előtt. Tehát csak akkor jut tovább, ha az utolsó körben idegenben megveri a Ludogorecet.Megharcolt a döntetlenért a Fradi a CSZKA ellen, él a továbbjutási esély
Előre is aláírtuk volna boldogan: négy forduló után nemhogy pontot szerzett, de öt ponttal áll a Ferencváros az Európa Liga csoportkörében. A Fradi a moszkvai győzelem után hazai pályán fogadta a CSZKA Moszkva csapatát, és teljesen ki-ki meccset játszott vele, gyakorlatilag telt ház előtt, fantasztikus hangulatban. Bár az orosz csapatnak több helyzete volt, a Fradi is nyerhetett volna, a vége gól nélküli döntetlen lett. A magyar bajnoknak továbbra is van esélye a továbbjutásra, amely már összejött a Ludogorecet fölényesen legyőző Espanyolnak.Hihetetlen bravúr Moszkvában: idegenben verte meg a Ferencváros a CSZKA Moszkvát az Európa Ligában
Hihetetlen küzdés, akarás, koncentráció: ez vezette ma győzelemre a magyar bajnokot. Hatalmas bravúrt hajtott végre a Ferencváros az Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában, miután idegenben verte meg a CSZKA Moszkva csapatát 1-0 arányban. Az oroszok a mérkőzés nagy részében nyomás alatt tartották a Fradit, azonban hat perccel a vége előtt Varga Roland góljával a ferencvárosiak szerezték meg a győzelmet: ezzel 4 ponttal állnak a csoport harmadik helyén, az oroszok pedig továbbra is pont nélküliek.Ajánljuk még