európa-liga
Kubatov Gábor: bajnoknak lenni felelősség
Szeptembertől újjászületik a Ferencváros labdarúgóinak pályán kívüli uniformisa, az új kollekció a zöld-fehér klub és a Retro Jeans brandjét egyesíti. Az új mezt pénteken mutatták be a Groupama Arénában. A sajtótájékoztatón Kubatov Gábor az Európa-liga-sorsolásról is elmondta véleményét.Leverkusen, Betis, Celtic – Erős csoportba került a Ferencváros az Európa-ligában
A mai Európa-liga-sorsolással komoly kihívásokra számíthat a Ferencváros labdarúgó csapata, ugyanis nagyon erős csoportba került. A Fradi a skót Celtickel, a német Bayer Leverkusennel és a spanyol Real Betisszel játszhat majd a „G” jelű csoportban. Az EL-sorsoláson láthattunk olyan négyest is, ahol jóval nagyobb esélye lett volna a továbbjutásra a Fradinak. Ugyanakkor a szurkolók örülhetnek, hiszen újfent legendás klubok látogatnak majd Magyarországra.A Puskás Arénában rendezik az Európa Liga döntőjét 2023-ban
Fürjes Balázs a Facebook-oldalán közölte, hogy az UEFA hivatalosan is bejelentette: a Puskás Aréna ad otthont az Európa Liga-döntőnek 2023-ban. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár azt írja, nemzeti stadionunk, a Puskás színjelesre vizsgázott az Eb-n. Parádés meccseket rendeztünk telt házzal, biztonságosan és kifogástalan színvonalon. Szurkolói zónánk szintén telt házzal dübörgött.Tizenegyespárbajban, a kapusok döntötték el az Európa Liga sorsát – A Villarreal története első nemzetközi kupáját nyerte
Nehezen akart eldőlni a mai Európa Liga-döntőben a kupa sorsa, hiszen az 1–1-es döntetlent követően sem a hosszabbítás, sem pedig a tizenegyespárbaj mezőnyjátékos szakasza nem hozott előnyt egyik csapatnak sem, így a kapusokon volt a sor, hogy büntetőt rúgjanak egymásnak. A Villarreal hálóőre magabiztos volt, míg De Gea nem, így a Villarreal nyerte a találkozót, amin egyébként a Manchester United támadott többet.Rebrov néha azért poénkodik is – Exkluzív interjú a Fradi „legkisebb fiával”, Sigér Dáviddal
Amikor Sigér Dávid neve szóba kerül, vagy éppen focizni látjuk, a legkisebb szegénylegény mesés története juthat eszünkbe, aki nagyon messziről megérkezik a nagyvárosba és csodát csinál. Meghódít mindenkit, és révbe érve akár még a fele királyságot is megkapja. Sigér Dávid mindenképp olyan ember, aki ezt meg is érdemelné, hiszen rendkívüli szorgalmával és elhivatottságával hívta fel magára a Fradi, sőt, a válogatott figyelmét is, ahol már gólt is szerzett. A Ferencvárossal a Barcelona és a Juventus ellen is helytálló labdarúgó exkluzív interjúban mesél a PestiSrácok.hu olvasóinak a mögöttünk álló esztendő élményeiről és arról, hogy véleménye szerint mivel tud többet Cristiano Ronaldo, mint az átlag.Bár a cél előtt végül elbukott, azért nem kell szégyenkeznie a Fehérvárnak
Három, sikerrel megvívott selejtező után a belga Standard Liege már nagy falat volt a Mol Fehérvár FC-nek a labdarúgó Európa Ligában. Ezzel a magyar csapat nem jutott be az EL csoportkörébe, és véget ért számára az idei nemzetközi kupamenetelés.Kiejtette a Fehérvár a franciákat – A magyarok nyerték az orosz rulettet!
Nagyszerű sikert hozott a MOL Fehérvár eddigi legjobb kupateljesítménye. A piros-kékek gól nélküli 90 perc és hosszabbítás után, 11-es rúgásokkal kiverték az Európa Ligából az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott francia Stade de Reims együttesét. A mieink ezzel továbbjutottak és ellenfelük a csoportkörért a Standard Liege-Vojvodina párharc győztese lesz majd.Nehéz meccs, fontos győzelem: a Fehérvár továbbjutott az Európa Liga selejtezőjében
A Fehérvár FC továbbjutott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójából, miután csütörtökön 1–0-ra nyert a máltai Hibernians vendégeként. Márton Gábor együttese a jövő heti következő körben a svájci Servette vagy a francia Reims csapatával játszik.Eddig pozitív a magyar mérleg az Európa Ligában (frissítve)
A koronavírus által sújtott Puskás Akadémia rögtön az első körben és nagyon simán búcsúzott a nemzetközi mezőnytől, ahová először jutott el, a Fehérvár viszont kiszenvedte a továbbjutást, míg a DAC simán lépett a következő körbe az Európa-liga selejtező első fordulójában. A Kispest hosszabbításban, egy öngóllal jutott tovább.Ajánljuk még