európa
Óva intette a WHO Európát a korlátozások gyors enyhítésétől – Kontinensünkön terjed a járvány
Óva intette szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kormányokat attól, hogy túl hamar oldják fel a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat. Hans Kluge, a WHO európai igazgatója megjegyezte, hogy a járvány által leginkább sújtott tíz ország közül hét az európai térségben található. Kluge kiemelte Spanyolországot, Olaszországot és Németországot a járvány terjedésének lassulásával kapcsolatban, és elmondta, hogy haladást sikerült elérni Ausztriában, Hollandiában és Svájcban. Az igazgató ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a koronavírus-fertőzéses esetek növekvő számával kapcsolatban, többek között Törökországban, Izraelben, Svédországban, Finnországban és Ukrajnában. Európa számos országában bevetik a nemzeti hadseregeket a járvány elleni védekezéshez
A legnagyobb európai országban már mozgósították a hadsereget is a koronavírus elleni küzdelem érdekében; a katonák nemcsak a karanténok ellenőrzésében, hanem a fertőzöttek kezelésében, sőt, még a lélegeztetőgépek gyártásában is besegítenek. Magyarországon is készen áll arra a Honvédség, hogy segítsen a járvány elleni küzdelemben; több intézkedést is kilátásba helyeztek, amelyben a katonáink kulcsfontosságú szerepet játszhatnak, legyen szó akár logisztikai intézkedésekről, akár kulcsfontosságú vállalatok működésének biztosításáról. A Portfolio összeállítása arra világít rá, hogy Európa legnagyobb országai hogy használják hadseregüket a koronavírus elleni küzdelemben, és azt is, hogy milyen intézkedések történhetnek Magyarországon.