európa
Deák Dániel: Hazánk visszaszerezte önrendelkezését, de a háború java még hátravan
A közép-európai rendszerváltoztatások után általánosan elvárttá és elfogadottá vált a nyugati országok másolása, miközben a példakövető országok észre sem vették, hogy egy modern kori gyarmatosítás áldozataivá válnak. Jó tanulóként igyekeztek megfelelni a nyugati nagyhatalmak elvárásainak, és mindent annak rendeltek alá, hogy csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, vagy ahogy akkoriban mondták: Európához. Ennek a példakövető magatartásnak azonban súlyos ára volt- szögezte le friss értekezésében Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Írásában a szakértő arra is rávilágít, hogy hazánkban a 2010 előtti korszakban a gyarmati lét dominált, azóta visszaszereztük önrendelkezésünket, de a háború java még hátravan, a nemzeti kormánynak nem csak a külső befolyást kell elhárítani, hanem a Brüsszel helytartójaként viselkedő hazai baloldallal is meg kell küzdeni. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.