európa
Deutsch: azért van európai identitásunk, mert egy európai nemzethez tartozunk
Európai ember vagyok, mivel büszke magyar vagyok – vezette fel Deutsch Tamás az Európa Jövője című konferencia digitalizálásról szóló részét. A politikus elmondta, azért van európai identitásunk, mert egy európai nemzethez tartozunk. Kifejtette, a nyugati mainstream nem más, mint egy politikai átnevelőtábor, pedig a kölcsönös tisztelet és elfogadás a valódi európai érték.Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak az európai piacok
A szerdai emelkedés után további szerény erősödéssel nyithatnak a nyugat európai tőzsdék az amerikai piacok kedvező trendje és az ázsiai kereskedés kedvező alakulása után.A korábbiaknál is pusztítóbb iszlamista terrortámadások érhetik Európát
Nyugati titkosszolgálatok információi szerint az eddigieknél is összetettebb és pusztítóbb merényletek végrehajtására készülhet az Iszlám Állam (IÁ) Európában – jelentette ki Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 tévécsatorna szerdai műsorában.Német államfő: Egyetlen tagállamot sem hagyunk figyelmen kívül az EU megújítását célzó munkában
Franciaország és Németország nélkül ugyan nemigen lehet előmozdítani ügyeket az EU-ban, de akármilyen fontos is ez a két ország, a többi EU-tag nélkül Németország és Franciaország sem tud elérni bármit is Európa számára. De nem is akarunk mellőzni senkit - így reagált Frank-Walter Steinmeier az NRC Handelsblad című holland lapban közölt interjúban arra a kérdésre, hogy miként lehet megnyugtatni azt a nyolc kisebb észak-európai EU-tagállamot, amelyek attól tartanak, hogy Nagy-Britannia távozása után túlságosan érvényesül majd a francia álláspont a közösség reformjában.Kölcsönből finanszírozott migráns-politikával fogják sakkban tartani Európát
Mára kiderült, hogy a migráció egy szervezett tömeg, amelyet az embercsempészek, illetve a külföldről finanszírozott civil szervezetek, úgynevezett NGO-k hajtanak Európa felé azzal a céllal, hogy térdre kényszerítsék – hangzott el az M1-en. A szakértők szerint mindeközben Kína fejlődik, India pedig szinte már jobb mutatókat produkál, mint egyes európai országok, ezt mégsem látják be Brüsszelben. Arról is beszéltek, a migránsok európai ellátásának finanszírozására megjelentek jellemzően nem európai központú pénzintézetek. Úgy látták, ez a Soros-féle rendszer igazi logikája, hogy Európa ne tudja önmaga fenntartani ezt a helyzetet.Az osztrák ügyészség szerint nem az iszlamizáció a veszélyes, hanem az, aki kimondja ezt
Uszítás és az egyesülési jog megsértése miatt vádat emelt a grazi ügyészség az Osztrák Identitárius Mozgalom (IBÖ) nevű bevándorlásellenes szervezet tíz vezetője és hét aktivistája ellen. Néhány vádlott ellen kényszerítés és anyagi kár okozása miatt is eljárást folytatnak – tudatta az illetékes hatóság hétfőn.Ismét emelkedik a Törökországból érkező migránsok száma
Valamivel emelkedett a Törökországból Görögországba érkező menekültek száma - közölte Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.Schmidt Mária: közös gondolkodásra hívjuk az embereket Európa jövőjéről
Közös gondolkodásra hívjuk az embereket arról, hogy milyen Európát akarnak - hangsúlyozta Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumi tagja pénteken Budapesten, a május 23-24-ére tervezett Európa jövője című nemzetközi konferencia háttérbeszélgetésén.Ajánljuk még

















