európa
Martin Schulz véget vetne az Európában uralkodó neoliberális szellemiségnek
Véget kell vetni a megszorításokon alapuló politikának és a neoliberális szellemiségnek Európában, és ezt elérheti a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), ha ismét kormányra lép a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével - jelentette ki Martin Schulz, az SPD elnöke vasárnap Bonnban a párt rendkívüli kongresszusán, amelyen eldöntik, hogy elkezdjék-e a hivatalos koalíciós tárgyalást a CDU/CSU-val.Az egyik pap politizálhat, a másik nem? – Beer kontra Márfi az Echo TV Informátorában!
Egyre több egyházi vezető szólal meg a migráció ügyében, és az ellentét is egyre nyilvánvalóbb, ahogy a liberálisok kettős mércéje is. Ha Beer Miklós püspök politizál és szólít fel a menekültek befogadására, az a liberálisok számára teljesen elfogadható; ha Márfi Gyula érsek, vagy Németh László esperes figyelmeztet a migrációs válság veszélyeire, a kereszténység üldöztetésére, akkor felháborodnak és azt mondják, a politika nem a templomba való, pap ne politizáljon. Az Echo TV Informátor című műsora körbejárta a témát, meglátogatták a migráció ügyében véleményüket nyíltan vállaló egyházi vezetőket, és ütköztették az érveiket. Ki értelmezi jól a bibliai tanítást? Meddig tart egy egyházi vagy lelki vezető hatásköre és mi a felelőssége – többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Losonczi Kata és portálunk főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter."Orbán Viktor jobb, mint Angela Merkel" – PS-interjú Richard Spencerrel!
Exkluzív interjút adott Skype-on a PestiSrácok.hu-nak a többnyire "fehér felsőbbrendűséget hirdető fasisztának" nevezett Richard Spencer. A National Policy Institute nevű identitárius szerveződés vezéralakját nemrég őrizetbe vették Magyarországon egy páneurópai konferencia megszervezése kapcsán, majd az EU-ból is kitiltották szélsőséges nézetei miatt. Többek között erről, Orbán Viktorról, az identitásról, Donald Trump elnökségéről, Milo Yiannopoulos-ról, az Alt-Rightról, egy faji hovatartozáson alapuló európai birodalomról is beszélgettünk, ez utóbbi Spencer szerint az egyetlen remény arra, hogy “megvédjük a fajtánkat”. Richard Spencer az interjúban természetesen nem szerkesztőségünk álláspontját ismertette.Lassan a Muhammad a legnépszerűbb utónév szomszédainknál
Kétségbeejtő trendforduló zajlik Európában: tavaly már Ausztriában is a muszlim Muhammed volt a harmadik legnépszerűbb, újszülötteknek adott utónév - írja több nemzetközi hírportál, például a Kronen Zeitung és a Breitbart is.Márfi Gyula: Fajelméletet idéző monokultúrát telepítenek a kontinensre, végveszélyben az európai kereszténység! (Videóval!)
Az Európában zajló folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy a jövőben nem lesz Európa, vagy legalábbis nagyon más lesz, mint amilyennek egykor elképzeltük. A keresztény hit alapértékei üldözötté váltak, a család szentsége helyett a melegházasság került előtérbe, a tolerancia jegyében behívták az intoleranciát. Multikulturalizmust hirdettek és betelepítették a monokultúrát, egy olyan valláselméleti alapon működő totalitárius rendszert, amely a nácizmus fajelméletét idézi – jelentette ki szombaton a veszprémi Pannon Egyetem hagyományos újévi fogadásán Márfi Gyula. A veszprémi érsek csak európai viszonylatban látja sötétnek, vészjóslónak a jövőt, véleménye szerint Magyarország több szempontból is példát mutatott Európának, hiszen nem felhígítja, hanem szilárdan őrzi keresztény hagyományait, nemzeti értékeit és már alkotmányában is erősíti a családokat, melynek eredményeként sikerült megállítani a születések számának csökkenését.A kereszténységgel állítható meg a nyugati civilizáció romlása
A Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára szerint a kereszténységgel állítható meg a nyugati civilizáció romlása. Egyetlen út áll előttünk, mellyel megállíthatjuk a nyugati civilizáció romlását, ez a kereszténység visszaemelése kollektív identitásunk középpontjába, politikai cselekvésünk zsinórmértékévé - mondta Magyar Levente pénteken Esztergomban, a Becket Szent Tamás-emléknapon tartott előadásában.Nekiesett a ballib sajtó a migrációt végveszélynek látó veszprémi érseknek
Újabb balliberális médiahadjárat indult Márfi Gyula veszprémi érsek ellen, amiért határozott kiállással lép fel a migráció támogatása és a keresztényüldözés ellen. Az egyházi vezetőt, aki karácsony előtt portálunknak adott exkluzív interjút a témában, a baloldali lapok muszlimgyűlölőnek nevezik. Megjegyzik, hogy az érsek karácsonyi üzenete is a gyűlöletkeltésre irányult és azt eredményezheti, hogy még többen fordulnak el a katolikus egyháztól, mint intoleráns közösségtől.Az európai sportújságírók szerint Hosszú Katinka a legjobb női sportoló
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) európai tagozatának (AIPS Europe) tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 legjobb női sportolójának.Ákos: A migráns-betelepítés hívei szembemennek a józan ésszel
A Nyugat lázad a nyugati értékek ellen, kitermelve ezzel a józan ésszel teljesen ellentétes látszatmegoldásokat. Ilyen káros ostobaság, hogy az Európában meg nem született gyermekeket a brüsszeli döntéshozók migránsokkal pótolnák, hogy fenntartsák a társadalmi ellátórendszereket. Ezzel a darabszám ugyan meglehet, de megoldást nem hoz – mondta egyebek mellett az EchoTV Napi Aktuális című csütörtöki műsorában Kovács Ákos.Ajánljuk még

















