európa
Interpol: az ISIS ötven tagja érkezett Európába a menekülthajókon
Az Interpol szerint az Iszlám Állam terrorista szervezet ötven vélelmezett tagja érkezett az elmúlt hónapokban Olaszországba menekülteket szállító hajókon, és most megpróbálhatnak eljutni az Európai Unió más tagországaiba.Orbán és Kurz fényes közös jövőnek néznek elébe
Meg kell védeni Európa jövőjét, amelyre a legnagyobb fenyegetést a népvándorlás, a migráció jelenti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bécsben.Martin Schulz véget vetne az Európában uralkodó neoliberális szellemiségnek
Véget kell vetni a megszorításokon alapuló politikának és a neoliberális szellemiségnek Európában, és ezt elérheti a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), ha ismét kormányra lép a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével - jelentette ki Martin Schulz, az SPD elnöke vasárnap Bonnban a párt rendkívüli kongresszusán, amelyen eldöntik, hogy elkezdjék-e a hivatalos koalíciós tárgyalást a CDU/CSU-val.Az egyik pap politizálhat, a másik nem? – Beer kontra Márfi az Echo TV Informátorában!
Egyre több egyházi vezető szólal meg a migráció ügyében, és az ellentét is egyre nyilvánvalóbb, ahogy a liberálisok kettős mércéje is. Ha Beer Miklós püspök politizál és szólít fel a menekültek befogadására, az a liberálisok számára teljesen elfogadható; ha Márfi Gyula érsek, vagy Németh László esperes figyelmeztet a migrációs válság veszélyeire, a kereszténység üldöztetésére, akkor felháborodnak és azt mondják, a politika nem a templomba való, pap ne politizáljon. Az Echo TV Informátor című műsora körbejárta a témát, meglátogatták a migráció ügyében véleményüket nyíltan vállaló egyházi vezetőket, és ütköztették az érveiket. Ki értelmezi jól a bibliai tanítást? Meddig tart egy egyházi vagy lelki vezető hatásköre és mi a felelőssége – többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Losonczi Kata és portálunk főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter."Orbán Viktor jobb, mint Angela Merkel" – PS-interjú Richard Spencerrel!
Exkluzív interjút adott Skype-on a PestiSrácok.hu-nak a többnyire "fehér felsőbbrendűséget hirdető fasisztának" nevezett Richard Spencer. A National Policy Institute nevű identitárius szerveződés vezéralakját nemrég őrizetbe vették Magyarországon egy páneurópai konferencia megszervezése kapcsán, majd az EU-ból is kitiltották szélsőséges nézetei miatt. Többek között erről, Orbán Viktorról, az identitásról, Donald Trump elnökségéről, Milo Yiannopoulos-ról, az Alt-Rightról, egy faji hovatartozáson alapuló európai birodalomról is beszélgettünk, ez utóbbi Spencer szerint az egyetlen remény arra, hogy “megvédjük a fajtánkat”. Richard Spencer az interjúban természetesen nem szerkesztőségünk álláspontját ismertette.Lassan a Muhammad a legnépszerűbb utónév szomszédainknál
Kétségbeejtő trendforduló zajlik Európában: tavaly már Ausztriában is a muszlim Muhammed volt a harmadik legnépszerűbb, újszülötteknek adott utónév - írja több nemzetközi hírportál, például a Kronen Zeitung és a Breitbart is.Márfi Gyula: Fajelméletet idéző monokultúrát telepítenek a kontinensre, végveszélyben az európai kereszténység! (Videóval!)
Az Európában zajló folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy a jövőben nem lesz Európa, vagy legalábbis nagyon más lesz, mint amilyennek egykor elképzeltük. A keresztény hit alapértékei üldözötté váltak, a család szentsége helyett a melegházasság került előtérbe, a tolerancia jegyében behívták az intoleranciát. Multikulturalizmust hirdettek és betelepítették a monokultúrát, egy olyan valláselméleti alapon működő totalitárius rendszert, amely a nácizmus fajelméletét idézi – jelentette ki szombaton a veszprémi Pannon Egyetem hagyományos újévi fogadásán Márfi Gyula. A veszprémi érsek csak európai viszonylatban látja sötétnek, vészjóslónak a jövőt, véleménye szerint Magyarország több szempontból is példát mutatott Európának, hiszen nem felhígítja, hanem szilárdan őrzi keresztény hagyományait, nemzeti értékeit és már alkotmányában is erősíti a családokat, melynek eredményeként sikerült megállítani a születések számának csökkenését.A kereszténységgel állítható meg a nyugati civilizáció romlása
A Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára szerint a kereszténységgel állítható meg a nyugati civilizáció romlása. Egyetlen út áll előttünk, mellyel megállíthatjuk a nyugati civilizáció romlását, ez a kereszténység visszaemelése kollektív identitásunk középpontjába, politikai cselekvésünk zsinórmértékévé - mondta Magyar Levente pénteken Esztergomban, a Becket Szent Tamás-emléknapon tartott előadásában.Nekiesett a ballib sajtó a migrációt végveszélynek látó veszprémi érseknek
Újabb balliberális médiahadjárat indult Márfi Gyula veszprémi érsek ellen, amiért határozott kiállással lép fel a migráció támogatása és a keresztényüldözés ellen. Az egyházi vezetőt, aki karácsony előtt portálunknak adott exkluzív interjút a témában, a baloldali lapok muszlimgyűlölőnek nevezik. Megjegyzik, hogy az érsek karácsonyi üzenete is a gyűlöletkeltésre irányult és azt eredményezheti, hogy még többen fordulnak el a katolikus egyháztól, mint intoleráns közösségtől.Ajánljuk még

















