európa
Maróth Miklós: Hiába, a tolerancia világbajnokai lettünk
A Polgárok Háza Európa védelmében című előadássorozatának második állomásán Maróth Miklós Széchenyi-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Bevezetőjébenkiemelte, hogy az iszlámban nincs központi tanítóhivatal, a vallás értelmezése egyénileg történik. Látott olyan felvételt az Iszlám Állam tevékenységéről, amelyben egy fegyveres teherautókat állított meg, kiszállította a sofőröket és megkérdezte, a reggeli imában hány leborulás van? Az egyik hármat mondott, a másik négyet, erre lelőtték őket, ugyanis kettő lett volna a helyes válasz. Nagyon kevés ismerettel rendelkeznek tehát a saját vallásukról, s nem az istenükkel való kapcsolatuk problémás, hanem maga a kultúra, amely ezen a talajon létrejött.650 ezer új menedékkérelmet nyújtottak be tavaly az Európában
Mintegy 650 ezer új menedékkérelmet nyújtottak be tavaly az Európai Unióban, ami nagyjából fele a 2016-os adatoknak, és megfelel a válság előtti szintnek - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden közzétett jelentéséből.A német hírszerzés szerint Európát is elérhetik az észak-koreai atomrakéták
A német hírszerző szolgálat (BND) szerint Európát is elérhetik az atomtöltettel felszerelt észak-koreai rakéták - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.Orbán: Az „európai egyesült államok” egy bevándorlókontinenst jelentene
Az „európai egyesült államok” létrejötte azt jelentené, hogy „nekünk egy bevándorlókontinensünk lesz” bevándorlóországgá tett Magyarországgal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián, az Igazságügyi zsebtörvénytár című kiadvány bemutatóján.Balog: a vendégszeretet nem mehet a biztonság rovására
Magyarország barátságos, vendégszerető ország szeretne maradni, amilyen mindig is volt, de ez nem mehet a biztonság rovására - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere Törökszentmiklóson kedden.Svéd képviselő: Tisztelt Orbán Viktor, köszönöm szépen, hogy kiáll Európáért!
Tisztelt Orbán Viktor, miniszterelnök úr, köszönöm szépen, hogy kiáll Európáért! – mondta Kent Ekeroth, a Svéd Demokraták országgyűlési képviselője a stockholmi parlamentben. A képviselő február 14-én töltött föl egy videót a beszédéről – írja az Index.hu.Dr. Csókay András: Harcolni kell a minél nagyobb keresztény koalíció győzelméért
A liberális Európa elhagyta a keresztény gyökereket, a családok felbomlása mérhető, a nemzetek széthullásának jelei már láthatók – erről értekezett a Magyar Időkben Dr. Csókay András idegsebész, aki Napi aktuális című műsorunkban úgy fogalmazott: Európában nem Isten-ellenesség van, hanem az Isten iránti közömbösség, ami bizonyos szempontból sokkal veszélyesebb, mint a harcos ateizmus."Nyugaton szisztematikusan eltüntetik a keresztény jelképeket, de mi Magyarországon kereszteket állítunk"
Szisztematikusan tüntetik el Nyugaton a keresztény szimbólumokat, a kereszteket lebontják, leveszik, bizonyos iskolákban már a nyakban sem hordható a vallási jelképünk - jelentette ki Szabó Zoltán plébános, Lesencetomaj lelkipásztora, a restaurált és újra felállított több mint 300 éves Piroskereszt felszentelésén. Kiemelte, nekünk, hívő keresztény embereknek kell kiállnunk a keresztény kultúra mellett, a hit védelmében, hiszen más ezt nem teszi meg.Ajánljuk még

















