európai bizottság
Navracsics Tibor a PS-nek: Nem kell az elveinkből engednünk a Brüsszellel való megállapodáshoz
Kifejezetten megnehezítették az Európai Bizottsággal való tárgyalásokat az olyan ellenzéki magyar politikusok megnyilvánulásai, akik nem azon dolgoznak Brüsszelben, hogy közös nevezőre jussunk. Ellenkezőleg: abban érdekeltek, hogy minél súlyosabb szankciókkal illessenek – erről is beszélt Navracsics Tibor a PestiSrácok.hu-nak. Az uniós fejlesztésekért felelős miniszter kifejezetten sikernek értékeli a több hónapon át tartó tárgyalássorozatot lezáró bizottsági döntést, hiszen ha a 17 vállalásunkat teljesítjük, elgördülhet minden akadály az uniós források lehívása elől. Navracsics Tibor kérdésünkre azt is kiemelte: ezek a vállalások többségében a közbeszerzéseket érintik. Hozzátette: egyetlen olyan vállalást sem tettünk, amihez az elveinkből engednünk kellene.Varga Judit megerősítette, nem áll fenn a veszélye, hogy az EU pénzeket vonna meg Magyarországtól
Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást; az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben, kedden.Alapjogokért Központ: Magyarországnak kedvező az Európai Bizottság döntése
Magyarország számára kedvező az Európai Bizottságnak (EB) a Magyarország ellen megindított kondicionalitási eljárás keretében meghozott döntése - jelentette ki az Alapjogokért Központ (AK) stratégiai igazgatója hétfőn Budapesten.Morawiecki: Lengyelország ellenezni fogja, hogy Magyarországot megfosszák az uniós forrásoktól
Lengyelország határozottan ellenezni fogja, hogy az európai intézmények megfosszák Magyarországot az uniós forrásoktól – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap.Alapjogokért Központ: nem ér célt az európai baloldal kísérlete arra, hogy Magyarország elessen a neki járó pénzektől
Az Alapjogokért Központ értékelése szerint úgy tűnik, nem ér célt a "bosszúszomjas európai baloldal" kísérlete, hogy Magyarország elessen a neki járó pénzektől. A közösségi oldalukon vasárnap közzétett bejegyzésükben azt írták: a Magyarországgal szemben áprilisban, az országgyűlési választásokat követően megindított jogállamisági eljárás újabb állomásához ért.Két-három hónap múlva lesz végleges döntés Brüsszelben a kirablásunkról – Navracsics: az Európai Bizottság döntésével megnyílik az út a forrásokról szóló tárgyalások gyors lezárása előtt (frissítve)
Döntött is meg nem is az Európai Bizottság a Magyarországnak járó források ellopásáról. A sajtóhírek igaznak bizonyultak: a Bizottság csont nélkül elfogadta Johannes Hahn pénzügyi biztos ajánlását, de két hónap türelmi időt hagyott a pénzügyminiszterekből álló Tanácsnak, hogy döntést hozzon. Ez idő alatt a magyar kormány bizonyíthatja, hogy elkötelezett a rendszerszintű blablablákból álló kifogások kezelésében.Navracsics: hétfőn benyújtjuk a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek
A kormány együttműködik az Európai Bizottsággal és a testülettel folytatott egyeztetések után hétfőn benyújtja a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Kovács Attila a PS-nek: El akarják vágni Magyarországot az uniós pénzektől, erről szól a legfrissebb EP-jelentés
Kettős célja van a legújabb, Magyarországot elítélő európai parlamenti jelentésnek: nyomást gyakorolni az Európai Bizottságra, hogy ne fizessék ki a hazánknak járó uniós forrásokat, másrészt lejáratni a magyar kormányt - nyilatkozta a Pestisrácok.hu megkeresésére Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója.Varga Judit: nagyon konstruktív szellemben folytak a tárgyalások az Európai Bizottsággal
Fontos, hogy az európai partnerek lássák, Magyarország nagyon konstruktív szellemben tárgyalt végig a nyári szünetben az Európai Bizottsággal a közösen kidolgozott javaslatok érdekében, amelyek célja, hogy Magyarországon az uniós sztenderdek szerint is hatékonyan működjön a közbeszerzések átláthatósága, valamint az összeférhetetlenség, illetve a korrupció elleni küzdelem - mondta csütörtökön Párizsban Varga Judit igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folyatott Emmanuel Macron államfő Európa-ügyi tanácsadójával és Laurence Boone Európáért felelős államtitkárral.Ajánljuk még

















