európai néppárt
Orbán Viktor a PS-nek: El kell tüntetni a korrupciót a magyar bíróságok körül
A liberálisok foglyává vált Európai Néppárt elhagyásáról, az általunk feltárt bírói és bírósági botrányról, a milliárdokat eltüntető Szeviép-vezéreket futni hagyó, az üggyel összeférhetetlen szegedi bírókról, és a trianoni békediktátummal kapcsolatos történelmi igazságtételről, a határon túli magyar területek autonómiájáról kérdeztük Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a mai Kormányinfón. A kormányfő cikksorozatunkkal kapcsolatban nyomatékosította: a korrupció vádját és gyanúját meg kell szüntetni, el kell tüntetni a magyar bíróságok körül, a jogszabálysértést pedig ki kell vizsgálniuk a hatóságoknak. "Ebben az ügyben a magyar kormánynak nincs teendője, mert akkor begyulladnának a rakéták, különösen Brüsszelben" – mondta Orbán Viktor. Az Európai Néppártról, a Fidesz európai jövőjéről a PestiSrácok.hu kérdésére Orbán Viktor kijelentette: az Európai Néppártnak kell változnia és változtatnia, és vissza kell térnie a kereszténydemokrata gyökereihez. "A száz év magyar magány véget ért, büszkeséggel tölt el, hogy ahhoz képest, hogy Magyarországot folyamatosan izolálni akarták, a magány után eljutottunk oda, hogy számos relációban szoros együttműködést tudtunk kialakítani a szomszédos államokkal, például Szlovákiával. Közösen kell építenünk Közép-Európát, a közép-európai csillagállás most kedvező. Az évfordulóról bölcsen és mértéktartóan kell megemlékezni, mindenkit erre kérek" – fogalmazott Orbán Viktor.Hidvéghi: Nyitott a néppárt a magyar érvekre
Nagy számú érdeklődővel, pozitív hangvételben zajlott szerdán a Fidesz kezdeményezésére összehívott tanácskozás az Európai Néppárt (EPP) többi nemzeti delegációjával a magyar jogállamisági vitával kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet. Hidvéghi Balázs EP-képviselő a portálnak hangsúlyozta: sikerült felhívni a képviselőtársak figyelmét a vita politikai és jogi kontextusára, ugyanakkor azt is megállapították, hogy veszélyes precedenst teremt, ha a baloldal politikai fegyverként használja a jogállamiság fogalmát és így igyekszik megosztani a néppártot.Még a kizárás előtt távozhat a Fidesz az egyre liberálisabb Európai Néppártból
Valószínűtlen, hogy az Európai Néppárt ki tudná zárni a pártcsaládból a Fideszt, a magyar kormánypárt ugyanis maga dönt a kérdésben, és még egy esetleges kizárás, kedvezőtlen döntés előtt elhagyja a néppárti frakciót – tudta meg a PestiSrácok.hu fideszes körökből. Portálunk azok után kérdezett meg több vezető fideszes politikust is, hogy a 444.hu megírta: a Fidesz átülését készíthette elő Orbán Viktor Varsóban, a Fidesz hamarosan a konzervatív EP-frakcióhoz csatlakozhat, amelyben a Fidesz szövetségese, a lengyel kormánypárti PiS a legmeghatározóbb politikai erő. Megtudtuk: a magyar kormánypárt véleménye továbbra is ugyanaz a Európai Néppártról és a helyzetről, nevezetesen nem a Fidesznek, hanem az egyre liberálisabb Európai Néppártnak kell változnia, mert éppen a néppárt távolodott el azoktól az értékektől, amelyeket a Fidesz képvisel: a kereszténydemokráciától, az európai értékek és határok védelmétől, a nemzetek Európájának megerősítésétől és politikájától, valamint a szuverenitás tiszteletben tartásától. Értesüléseink szerint akár még januárban eldőlhet, hogy a Fidesz hol folytatja: az Európai Néppártban csak akkor, ha a pártcsalád és vezetése visszatér az eredeti kereszténydemokrata értékekhez.Deutsch Tamás: A Fidesz maga határoz a sorsáról
A jelenleg ismert forgatókönyvek szerint akár márciusig is elhúzódhat a Fidesz európai néppárti tagságának kérdése. Deutsch Tamás, a párt alapítója és EP-delegációjának vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta: egyelőre nincs hivatalos tudomásuk arról, hogy a néppárti vizsgálóbizottság jelentése elkészült volna.Weber ellenzi a Fidesz visszatérését a néppártba
Az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője, az elnökségért folytatott versengésben csúfosan elbukott Weber arról beszélt a Spiegelnek, hogy ellenzi a Fidesz visszafogadását a pártcsaládba. Elsősorban azt nehezményezte, hogy a CEU sorsa még mindig bizonytalan.Példátlan diplomáciai incidens – Belefojtották a szót a magyar küldöttbe Kijevben
Diplomáciai konfliktus robbant ki az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének kijevi konferenciáján, miután a magyar küldött szót emelt a kárpátaljai magyarokat érő hátrányos törvények ellen, ám példátlan módon elvették a szót tőle. A Fidelitas és az IKSZ közös delegáltjaként a kárpátaljai származású Szimcsera Szilvia vett részt a hétvégén a YEPP (Youth of the European People's Party) konferenciáján, ahol a minden országból érkező küldöttek az uniós oktatásról vitatkoztak. Az esemény célja volt, hogy a résztvevők az Európai Bizottság számára fogalmazzanak meg közös javaslatokat.Orbán Viktor: Magyarország támogatja az EU horvát elnökségének célkitűzéseit
Magyarország támogatja az EU horvát elnökségének célkitűzéseit – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő csütörtökön, Eszéken, Andrej Plenkovic horvát kormányfővel tartott munkaebédje után.Milan Zver: Az EPP-nek szüksége van a Fideszre
Biztos vagyok benne, hogy az Európai Néppárt (EPP) egyetlen tagpártot sem fog kizárni soraiból, különösen nem a Fideszt – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Milan Zver, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) európai parlamenti képviselője. A Janez Janša volt szlovén miniszterelnök vezette jobboldali tömörülés politikusa ezt azzal indokolja: a legnagyobb európai pártcsalád nem lehet többé sikeres, ha éppen az egyik legsikeresebb tagpártját veszíti el.Wolfgang Schüssel szerint kihívás ma keresztényként élni Európában
Mindig is megrendített, hogy nekünk, kereszténydemokratáknak sosem sikerült egy Istenre, vagy a keresztény gyökerekre való utalást megszilárdítani az európai alkotmányban – mondta a Mandinernek adott interjújában Wolfgang Schüssel. Ausztria volt kancellárja szerint ma már sokkal nehezebb, sőt, bizonyos országokban igazi kihívás keresztényként élni; Európa közepén manapság kisebbségként élnek a keresztények, miközben Szíria északi részén épp most törlik el az utolsó ottani közösségeket, illetve azok városait. A politikus beszélt a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyáról is, bár véleményét nem fejtette ki.Ajánljuk még

















