európai néppárt
Brüsszelben összezártak a bevándorláspártiak, de Magyarország továbbra sem enged a nyomásnak
Volt egy-két biztató jel, hogy az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság más politikát képvisel majd bevándorláskérdésben, mint az előző; az Európai Néppárt új vezetőjének, Donald Tusknak a nyilatkozata viszont aggasztó, ugyanis egyértelműen a bevándorlásellenes tagállamokat támadta, kritizálta a kerítést, a határvédelmet, ami viszont azt mutatja, hogy a néppárt mit sem változott. Erről beszélt Hollik István csütörtökön este az M1-en. A kormányszóvivő úgy vélekedett, hogy összezárni látszanak a bevándorláspárti erők, de Magyarország akkor sem enged migrációs politikájából.Közhelyekkel, egymás dicsérgetésével és vállon veregetésével keresi útját az Európai Néppárt (PS-videó!)
Ahogy tegnap már tudósítottunk róla, Donald Tusk lett az Európai Néppárt elnöke. A hazai baloldali sajtó örömmel nyugtázta, hogy Tusk a kongresszuson mondott beszédében Orbán Viktort és a Fideszt ostorozta áttételesen. Ezt valóban bele lehetett magyarázni a szavaiba, sőt, akár a Fidesznek is szólhatott az üzenet, azonban nehéz a cáfolattal vitába szállni, ugyanis az magától Donald Tusktól érkezett. Az EPP új elnöke leszögezte: nem Orbán Viktornak üzent szavaival – akivel egyébként a nézeteltérések mellett jó barátságban vannak –, hanem mindenkinek. Nagy kérdés, hogy a konzervatív pártcsalád milyen irányba indul el Tusk irányításával, ahogy az is, hogy mi lesz a Fidesz sorsa, akik idén márciusban felfüggesztették tagságukat. A zágrábi kongresszusi pletykák alapján nehéz lenne jósolgatni, hogy mikor dőlhet el a magyar kormánypárt helyzete, hiszen ezt is, azt is suttognak a folyosókon, Tusk szerint ez 2020. január-februárban lehet esedékes. Az EPP kongresszusától nem volt várható, hogy különös izgalmakat hozzon, hiszen az elnöki és alelnöki posztokra is egy-egy jelöltet delegáltak, azonban a beszédek üressége, a közhelyek ismételgetése és pufogtatása kiábrándító hangulatúvá tette az eseményt. A vezető politikusok nem különböztek a többi felszólalótól; elmondható, hogy a közös üzenet mindenkinél ugyanaz volt: félelem a populistáktól és a baloldali szélsőségektől, egyenlőség, elfogadás és friss erő, közös munka. Az Európai Néppárt ezen a kongresszuson jobban hasonlított egy baloldal felé nyitó, semmitmondó konglomerátumra, mint a keresztény és markánsabb jobboldali értékek védelmezőjére. Donald Tusk vezetésével vajon merre indul majd a néppárt? Gubík László felvidéki és Hölvényi György, KDNP-s politikussal beszélgettünk az EPP új kihívásairól és a Fidesz jövőjéről a pártcsaládban. Hölvényi szerint politikai irányváltásra van szükség a néppártban. Milan Zver szlovén konzervatív politikust e-mailben kerestük meg, hiszen delegációjával korábban távozott a helyszínről; amint megérkeznek válaszai, frissítjük cikkünket. Nézzék meg videónkat!"Nagy meglepetésre" az egyetlen jelölt, Donald Tusk lett az Európai Néppárt elnöke (PS-videó)
Zágrábban gyűltek össze az Európai Néppárt politikusai, hogy új elnököt és alelnököket válasszanak. Nagy meglepetés nem volt várható, hiszen minden posztra egy-egy jelöltet delegáltak a konzervatív pártcsalád tagjai, így Donald Tusk elnöki kinevezése sem verte ki a biztosítékot senkinél. Ahogy ismert, a Fidesz képviselői nem vesznek részt a kétnapos eseményen, hiszen a párt felfüggesztette tagságát az EPP-ben, azonban a KDNP-s politikusok a helyszínen tartózkodnak.A PestiSrácok.hu helyszínen tartózkodó stábjának interjút adott Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő, valamint kameránk előtt beszélt az erdélyi magyar kisebbség jövőbeli lehetőségeiről Kelemen Hunor, aki interjúnk előtt tárgyalt Antonio Tajanival, a Forza Italia párt egyik vezetőjével, az Európai Parlament korábbi elnökével. Végül nem sokkal este 21 óra előtt lelepleződött a nagy rejtély, és bejelentették Donald Tuskot, mint az EPP új elnökét.Hölvényi a PS-nek: Még az európai baloldal is megdöbbent a magyar ellenzék brüsszeli áskálódásán
Még az európai baloldalon is döbbenetet vált ki, amit a magyar ellenzék Brüsszelben művelt a biztosi pozícióval kapcsolatban – jelentette ki portálunknak Hölvényi György. A kereszténydemokrata EP-képviselő ugyanakkor megjegyezte: az ellenzéki aknamunkából az európai baloldal is igyekezett politikai tőkét kovácsolni, hiszen azt is mindenki tudta Brüsszelben, hogy már Trócsányi László jelöltéségét is koholt vádakkal torpedózták meg, mégis előfordulhatott, hogy focista hasonlattal élve "már az öltözőben lerúgták". Az Európai Néppárt közelgő kongresszusával kapcsolatban elmondta: korai még a Matteo Salvini-vezette Liga csatlakozásáról beszélni. Ugyanakkor hozzátette: ez a kérdés az Európai Néppártnak olyan értelemben inkább szól a jövőjéről, hogy képes lesz-e az európai, egyre szélsőségesebbé váló baloldallal szemben alternetívát nyújtani, vagy továbbra is a baloldalhoz, zöldekhez, liberálisokhoz törleszkedik.Olasz sajtó: Berlusconi az Európai Néppárt következő kongresszusán Salviniék csatlakozását javasolja
Silvio Berlusconi, a Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke az Európai Néppárt (EPP) november 20-án, Zágrábban esedékes kongresszusán a Matteo Salvini vezette Liga belépését javasolja – jelentette az Il Giornale olasz jobbközép napilap kedden.Edmund Stoiber: Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van
Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van – hangsúlyozta Edmund Stoiber volt bajor tartományi kormányfő, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnöke a Die Weltnek egy interjúban, amely hétfőn jelent meg a német konzervatív lap hírportálján. Kiemelte, hogy Bajorországot és Magyarországot szoros kapcsolatok hosszú története fűzi össze nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában is, és mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy "Magyarország ősi hellyel rendelkezik egy újraegyesített Európa közepén".Német képviselők szerint a Fidesznek a néppártban a helye
Német képviselők szerint a Fidesznek az Európai Néppártban van a helye – közölte a Fidesz hétfőn.Eddig hallani sem akartak róla, most már közeledne a bevándorlásellenes Salvini pártjához az EPP
Közeledik egymáshoz a korábbi olasz belügyminiszter, Matteo Salvini pártja, a bevándorlásellenes Liga és az Európai Néppárt, amiből akár még szövetség is lehet, az olasz párt ugyanis európai szövetségest, a Néppárt pedig egy erős tagszervezetet keres Berlusconiék helyett – írja olasz lapértesüléseket idézve a Magyar Nemzet. Emlékeztetnek, hogy a Matteo Salvinivel való összefogást Orbán Viktor a májusi európai parlamenti választások előtt sürgette; akkor az ötlet süket fülekre talált a pártcsalád részéről.Ajánljuk még

















