európai néppárt
Orbán: Továbbra is szorosan együttműködik a Fidesz és Berlusconi pártja
Továbbra is szorosan együttműködik a Fidesz és Silvio Berlusconi pártja – mondta Orbán Viktor a közmédiának csütörtökön, Rómában. A kormányfő az olasz Forza Italia párt vezetőivel, Silvio Berlusconi elnökkel és Antonio Tajani alelnökkel egyeztetett. A megbeszélés után a miniszterelnök közölte: érintettek európai ügyeket, az olasz-magyar kapcsolatokat és az Európai Néppárt kérdését is. Orbán Viktor kiemelte: az európai ügyeket illetően abban maradtak, hogy továbbra is a legszorosabban együttműködik Silvio Berlusconi pártja és a Fidesz az Európai Parlamentben és minden más európai intézményben.Trócsányi László nagyon hosszú és nagy tapsot kapott
Zárt ülésen hallgatta meg az Európai Néppárt frakciója a biztosjelöltjeit, köztük Trócsányi Lászlót. A strasbourgi ülésen részt vett Ursula von der Leyen megválasztott európai bizottsági elnök is.Manfred Weber is megadná az esélyt Trócsányi László biztosjelöltnek
Trócsányi László biztosjelöltsége is szóba került Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének délelőtti sajtótájékoztatóján – írja a Magyar Nemzet. A kérdésre, hogy elfogadhatónak tartja-e a magyar politikus jelöltségét, Weber leszögezte: valóban „különleges a kapcsolat” a Fidesszel, és a magyar kormánypárt még mindig felfüggesztett néppárti tagsággal működik, ugyanakkor Trócsányi László igazságos elbánásban kell, hogy részesüljön.Deutsch Tamás az Európai Néppárt képviselőinek írt levélben cáfolja a hazai ellenzék hazugságait az MTA átszervezésének ügyében
Deutsch Tamás, a Fidesz delegációvezetője levelet küldött az Európai Néppárt képviselőinek, amelyben határozottan cáfolta azokat a magyar ellenzék által hangoztatott és Európa-szerte terjesztett hamis információkat, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia reformját támadják nemtelen módon. A delegációvezető levelében kiemelte, hogy a korábban megszokott reflexek alapján feketítik be a kormány az MTA-val kapcsolatos döntéseit, az átszervezés lényegét nem említve emelnek ki a kontextusból egyes passzusokat, hamisan állítva be a reform folyamatát. A kétségbeesett baloldali próbálkozás azt a látszatot próbálja kelteni Deutsch Tamás szerint, hogy a magyar kormány az európai értékek és alapelvek elárulója.Egy hajszállal
Manfred Weber le akarta vágni Sámson haját - tavasszal ezt a hasonlatot írtam arra, hogy a bajor politikus meggondolatlanul próbálta kipenderíteni a Fideszt az Európai Néppártból, mondván, hogy onnan úgysem hiányozna. Nem sikerült. Aztán mit ad Isten: von der Leyen tegnap épp egy hajszállal nyert.A következő kétharmad
A kígyó egész teste izom. Előfordul, hogy miután az állat elpusztul, az izmok még emlékeznek az e világi mozgásra, az idegeken még végigfut az utolsó, erőtlen inger és néhány nem valódi, de határozott mozdulattal rángatóznak, tekeregnek pár utolsót a homokban.Kövér: Nem a Fidesznek fontos a néppárt, hanem a néppártnak a Fidesz
A kormányoldal csak átmenetileg, a jogállamiságról szóló viták lezárásáig vette le a napirendről a közigazgatási bíróságok megalakításának tervét - mondta az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatáról is beszélt a politikus.Jöttünk, láttunk, győztünk
Magyarország első és legfontosabb célja teljesült, nem is akárhogy. Frédi és Franci olyan messze kerültek az uniós döntéshozói pozícióktól és a meghatározó politika élvonalától, hogy azt a vonalat már csak egy picinyke pontnak látják a távolból. Ez az eredmény nem az elmúlt három nap, sokkal inkább az elmúlt három hónap gyümölcse, ami azt mutatja, hogy bár hazánk méretét tekintve a pehely, politikai értelemben a nehézsúlyba tartozik.EU-csúcs: A néppárt fellázadt Merkel ellen Timmermans támogatása miatt
Az Európai Néppárt (EPP) szembement Angela Merkellel, nem választották meg Soros emberét, Frans Timmermanst, akin keresztül a Soros-NGO-kat támogatták volna - így összegezték a felfüggesztett európai uniós csúcstalálkozó történéseit az ülésen és a tárgyalásokon részt vevő, név nélkül nyilatkozó magyar és V4-es delegációtagok.Ajánljuk még

















