európai néppárt
Magukat konzervatívnak nevező centrumpártok indítványozzák, hogy zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból
A portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP), majd a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) is indítványozta a Fidesz kizárását a konzervatív erőket tömörítő Európai Néppártból (EPP).Politico: Három újabb tagpárt kérte hivatalosan a Fidesz kizárását az EPP-ből
Három újabb tagpárt indítványozta hivatalosan a Fidesz kizárását a konzervatív erőket tömörítő Európai Néppártból (EPP) - jelentette csütörtök este a Politico. Az előző héten két svéd konzervatív tagpárt, a Mérsékelt Párt és a kereszténydemokrata párt nyújtott be hasonló indítványt a magyar kormány legújabb plakátkampánya és a jogállamiság magyarországi helyzete miatt.Gulyás Gergely az ATV-nek: A CDU elnökével tárgyaltunk Berlinben
Kedden Balog Zoltán és Gulyás Gergely a CDU elnökével, Annegret Kramp-Karrenbauerrel, a CDU elnökével tárgyalt a magyar-német kapcsolatokról, az Európa előtt álló közös feladatokról és a két párt közötti együttműködés lehetőségeiről – erősítette meg a kancelláriaminiszter az ATV.hu értesüléseit.Gyurcsány Ferenc azt álmodta, hogy ő egy politikai tényező Európában
A Facebookon is közzétett nyílt levelében Gyurcsány Ferenc azzal vádolja Angela Merkel német kancellárt, hogy szemet huny Orbán Viktor önkényuralmat teremtő, Európa-ellenes politikája felett. A DK elnöke arra kérte a német politikust, hogy miként korábban is sokszor és bátran megtette, most is álljon ki az elvei és a meggyőződése mellett, és elnéző politikájával ne tartsa a hatalomban Orbánt.Weber: Az Európai Néppárt szolidaritást vár Orbántól
Az Európai Néppárt (EPP) szolidaritást vár Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől - mondta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Der Tagesspiegel című német lap keddi számában a migrációval foglalkozó új magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban. Weber szerint az EU-nak a külső határai védelme mellett biztosítania kell a lehetőséget arra, hogy segítse a védelemre szoruló embereket, például az ENSZ áttelepítési programjainak keretében.A volt belga kormányfő szerint ki kell zárni a Fideszt a Európai Néppártból
Ki kellene zárni az Európai Néppártból a Fideszt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt - mondta a VRT holland nyelvű, belga közszolgálati tévécsatornának Herman Van Rompuy volt belga kormányfő, az Európai Tanács volt elnöke a hétvégén.A Horvát Parasztpárt Orbán, Tajani és Vucsics miatt lép ki az Európai Néppártból
A Horvát Parasztpárt úgy döntött, hogy kilép az Európai Néppárt kötelékéből, többek között Orbán Viktor és Antonio Tajani miatt. A pártnak nincs képviselője az Európai Parlamentben.A konteók kedvelőinek írt önmagát megcáfoló esti mesét a Fidesz néppárti kizárásáról a Politico
Az újabb magyar kormányzati kampány miatt ismét felerősödtek a Fidesz kizárását követelő hangok az Európai Néppártban (EPP), de egyesek szerint Orbán Viktor miniszterelnök éppen ezt szeretné elérni – írta a Politico pénteken. A brüsszeli hírportál bennfentes – és persze szinte kivétel nélkül névtelen – források alapján arról számolt be, hogy noha a konzervatív pártcsalád még nem hozott döntést, az ügy napirenden lesz a jövő heti frakcióülésen és a márciusi csúcstalálkozón is.A német zöldek kizáratnák a Fideszt a Néppártból
A legújabb magyar kormányzati plakátkampánnyal összefüggésben a német Zöldek vezetője arra szólította fel pénteken Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjét és csúcsjelöltjét a tavaszi EP-választáson, hogy zárják ki a néppártból a nagyobbik magyar kormánypártot.Ajánljuk még

















