európai néppárt
Külföldi sajtó: Orbán kiterjesztené politikai uralmát Magyarországon túlra is
Magyar nyelven is kiadott összeállítást közölt szerdán a Politico brüsszeli hírportál a jelenlegi magyarországi politikai helyzetről és a helyi európai parlamenti (EP-) választási kampányról. Egy névtelen forrásra hivatkozva többek között arról írnak, Orbán Viktor miniszterelnök "királycsináló akar lenni az Európai Néppártban (EPP)", így kiterjesztve politikai uralmát Magyarországon túlra is.Szlovák néppárti politikus: Az EPP-nek legalább annyira kell a Fidesz, mint a Fidesznek az EPP
Szorgalmasan felsorolta a magyarországi ellenzék toposzait a Népszavának adott interjújában Cséfalvay Katalin, a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt parlamenti képviselője, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke. A baloldali lap hozott egy szlovákiai sorosistát, aki – minő meglepetés – ugyanazt mondja, mint a magyarországi sorosisták.Amikor már nincsenek érvek, jön az erőszak – A Political Capital vezetője a kormány valódi természetéről
"Az Orbán-rendszer igazi természete mutatkozott meg azzal, ahogyan az ellenzéki képviselőkkel bántak a köztévé székházában. Amikor már nincsenek érvek, jön az erőszak" – indította a HVG.hu-nak adott interjúban "elemzését" Krekó Péter. A Political Capital ügyvezető igazgatója emellett idejekorán elkotyogta azokat a politikai paneleket, amelyeket várhatóan a 2019-es EP-kampányban alkalmazni fog a hazai és külföldi szélsőbalos politikai közeg.Szijjártó: Szilveszteri tréfának is rossz, hogy Juncker akarja megmondani, mi a kereszténydemokrácia
A külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének egy vasárnap megjelent német lapinterjújára reagálva közölte, Jean-Claude Juncker már régen nem kereszténydemokrata, hanem bevándorláspárti liberális politikus, aki megkoszorúzta Marx szobrát, megemlékezett Fidel Castróról, és akinek az elnöksége alatt a bevándorlók elözönlötték Európát, az angolok pedig elhagyták az uniót.Juncker: A kereszténydemokrata értékek nem egyeztethetők össze a Fidesz politikájával
A kereszténydemokrata értékeket nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy vasárnap megjelent német lapinterjúban. Hozzátette, állandóan vitatkozik Orbán Viktorral, és az EPP-ben kezdeményezte a Fidesz kizárását.Manfred Weber: A lehető legnagyobb tisztelettel viseltetek Magyarország iránt
Manfred Weber szerint a hetes cikkelyes eljárás az egész országról, és nem Orbán Viktorról vagy a Fideszről szól. Az Európai Néppárt frakcióvezetője sajnálja, hogy politikai támadásokra használják a jogállamisági vizsgálatot Magyarország ellen, illetve azt is hozzátette: a lehető legnagyobb tisztelettel viseltet Magyarország iránt.Manfred Weber kivételesen kiállt a magyar kormány mellett
Megvédte Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a Fidesz európai néppárti tagságát Manfred Weber, az EPP parlamenti frakcióvezetője és csúcsjelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségére a Kurier című osztrák napilapnak adott csütörtöki interjújában. A Kurier Weberrel együtt Sebastian Kurz osztrák kancellárt is megkérdezte az Európát jelenleg leginkább foglalkoztató kérdésekről.Manfred Weber balos szólamokkal indította az Európai Néppárt választási kampányát
Manfred Weber elindította kedden Varsóban a jövő évi európai parlamenti választásokat megelőző kampányt, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióvezetője és csúcsjelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségére ez alkalomból Grzegorz Schetynával, a lengyel fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) elnökével tartott közös sajtókonferenciát.A nacionalizmus ellen hirdetett harcot Manfred Weber a jövő évi EP-választásokra
A nacionalizmus Európában ismét kísértő szelleme a fő ellenfél a májusi európai parlamenti (EP-) választás kampányában – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje hétfőn Berlinben. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a törekvéseit ismertető tájékoztatóján kiemelte, hogy a második világháború óta most fenyegeti a legnagyobb veszély Európát, külső és belső erők egyaránt az Európai Unió szétzilálására törekednek.Ajánljuk még

















