európai parlament
Európai Ügyészség – Vert helyzetből került az élre Codruţa Kövesi
Laura Codruţa Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjét tartja a legalkalmasabbnak a három bennmaradt jelölt közül az európai főügyészi tisztségre az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága. A belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) szerdán szavazott a kérdésről, miután előző nap meghallgatta a jelölteket: Laura Codruta Kövesi mellett Jean-Francois Bohnert francia és Andreas Ritter német ügyészt. Kövesi huszonhat, Bohnert huszonkettő, Ritter pedig egy voksot kapott a brüsszeli ülésen.Az SZDSZ-nek és Verhofstadt liberálisainak is dolgozott az Eurológus “független” újságírója
Aki manapság azt mondja magáról, hogy független, arról már a kijelentés pillanatában tudni lehet, hogy liberális. Remek példa erre a haladó újságírás zászlóshajója, az Index. Róluk tavaly kiderült, hogy súlyos milliókat kaptak az EU-tól abból a célból, hogy az Eurológus nevű rovatuk segítségével bebizonyítsák, hogy az összes vitás kérdésben az EU-nak van igaza Magyarországgal szemben. Hogy honnan ez a hév? Csak egy példa: az uniós ügyeket tárgyaló Eurológus rovatuk munkatársa, Kugyela Tamás korábban a CEU-ra járt, Guy Verhofstadt liberálisainál volt gyakornok, illetve dolgozott az SZDSZ-nek is. Nem mondjuk, hogy meglepődtünk.Az ellenzéki képviselők jórészt akkor szólalnak fel az Európai Parlamentben, amikor hazánkat ostorozzák
A magyar európai parlamenti képviselők aktivitása a 2014 óta eltelt időszakban igencsak hullámzó képet mutat, az viszont szembetűnő, hogy a baloldali honatyák előszeretettel szólalnak fel akkor, ha hazánkról kell bírálatot mondani.Újabb brüsszeli kettős mérce: megint Soros emberei támadták Magyarországot
Magyarországon - Szlovákiával és Máltával szemben - nem gyilkolnak meg újságírókat, mégis az utóbbi két állam esetében nem beszélnek a sajtószabadság veszélyeztetéséről – minderről Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszélt az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának szerdai ülésén, ahol a magyar médiahelyzet volt terítéken. A bizottsági tárgyaláson többen rámutattak arra, hogy Magyarországon sokkal kedvezőbb a média helyzete, mint sok más uniós országban. Az utóbbiakat mégsem támadják, aminek az egyik oka, hogy Magyarországon keresztény-konzervatív kormány van hatalmon.A holland parlament is vizsgálja Sargentini hazugságait
A holland parlament bizottsági meghallgatáson és Magyarországon tett kétnapos látogatáson próbál utánajárni annak, hogy mi igaz a Sargentini-jelentésben és az Európai Parlament (EP) szerdai, hazánk jogállamiságáról szóló vitáján elhangzottakból. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az EP az, ami szembemegy a szerződések szövegével, így valójában ellene kellene jogállamisági eljárást indítani.Az Európai Parlament is elismerte az ideiglenes venezuelai elnököt, Juan Guaidót
Elismerte Venezuela ideiglenes államfőjeként Juan Guaidót, az ellenzéki többségű törvényhozás elnökét csütörtökön az Európai Parlament (EP). A brüsszeli plenáris ülésen nagy többséggel jóváhagyott határozatában a képviselőtestület arra szólította fel az Európai Unió intézményeit és tagállamait, hogy járjanak el hasonlóképpen, s ismerjék el Guaidót a dél-amerikai ország egyetlen legitim elnökeként, amíg ki nem írnak szabad, átlátható és tisztességes választásokat.Az ellenzék hiába akarta kizáratni Magyarországot az EU-ból, még az övéik sem voltak kíváncsiak rájuk (PS-videó!)
Ezt ne hagyja ki: Magyarország, mint siralomház, vagyis az újrabszolgák újországa, ahol a hatalom fegyveres verőlegényei tartják rettegésben az ellenzéket – így acsarkodtak a magyar ellenzékiek szerdán az Európai Parlamentben, ahol Judith Sargentini holland zöld képviselő és társai kezdeményezésére ismét a magyar jogállamiság horrorisztikus helyzetéről vitáztak. Sargentini azt követelte, hogy az Európai Tanács haladéktalanul kezdje meg a 7-es cikk szerinti elmarasztaló eljárást Magyarországgal szemben. A DK-s Niedermüller Péter azonban továbbment: ő egyenesen kizáratná hazánkat az EU-ból. Szarvas Szilveszter videójában kérdéseinkre Szanyi Tibor, Niedermüller Péter és Szájer József fideszes EP-képviselő válaszol. Utóbbi szerint a szeptemberi vita ismétlődött meg, csak tíz fokozattal mélyebb színvonalon. „Úgy tűnik, az ellenzék az otthoni gyenge formáját áthozta Brüsszelbe is” – mondta Szájer. Tudósításunkat ITT olvashatják el.Brüsszel ma is kiadja a tűzparancsot Orbánra - Sargentini már hergeli a kormány ellen az uniós politikusokat (PS-videó)
Judith Sargentini pártjának kezdeményezésére ma ismét a szőnyeg szélére kívánja állítani Magyarországot és a magyar kormányt az Európai Parlament; a mai brüsszeli plenáris ülésen kora este kerül napirendre a magyarországi helyzet. Orbán Viktor miniszterelnök európai kritikusai, az EP bevándorláspárti frakciói és Soros György európai szövetségesei egyebek mellett a decemberi és januári kormányellenes tüntetésekkel, a munka törvénykönyvének módosításával, valamint az Európában is elterjedt közigazgatási bíróságok magyarországi létrehozásával indokolják a brüsszeli magyar vita napirendre tűzését. A PestiSrácok.hu stábja Brüsszelből tudósít a vitáról; összefoglalóval, interjúkkal és videókkal mutatjuk meg olvasóinknak, nézőinknek, hogy milyen egy Soros-szeánsz Brüsszelben, hogy a magyar kormány leváltásán gőzerővel dolgozó brüsszeliták hogyan fröcsögnek a gyűlölettől, ha hazánkról van szó, és hogy milyen a hamisítatlan brüsszeli kettős mérce, amely a szemkilövető Macron elnököt pátyolgatja és még mindig a jogállamiság őrének tartja, de a magyar kormányt és jogállamiságot ekézi. Sargentini már el is kezdte a magyargyűlölő politikusok hergelését és feltüzelését."Jogom van ahhoz, hogy előmozdítsam, milyen kormány legyen Magyarországon" - Így fröcsögtek Sargentiniék Brüsszelben
"Szeretném, és jogom is van ahhoz, hogy előmozdítsam, hogy olyan kormány legyen Magyarországon, amely kiszámítható módon cselekszik, és nem hoz olyan szabályokat, amelyek azt érik el, hogy az emberek nem mernek mozdulni, beszélni, vitázni" - vallotta Magyarországgal és a magyar kormánnyal kapcsolatban Judith Sargentini holland zöldpárti politikus tavaly szeptemberben az Európai Parlamentben a magyar vitán, és hogy tervét megvalósítsa, pártja kezdeményezésére szerdán ismét Magyarországról, a magyar jogállamiság helyzetéről vitáztak Brüsszelben. Orbán Viktor miniszterelnök európai kritikusai, az EP bevándorláspárti frakciói és Soros György európai szövetségesei egyebek mellett a decemberi és januári kormányellenes tüntetésekkel, a munka törvénykönyvének módosításával, valamint az Európában is elterjedt közigazgatási bíróságok magyarországi létrehozásával indokolták a brüsszeli magyar vita napirendre tűzését. A PestiSrácok.hu stábja Brüsszelből tudósított a vitáról, itt az ülés közben percről-percre frissített tudósításunkat olvashatják vissza. Az ülésnap előzményeiről készült tudósításunkat és videónkat ITT nézhetik meg.Ajánljuk még

















