európai parlament
Nyílt levélben szólította fel Judith Sargentinit a CÖF, hogy ne avatkozzon a magyar belügyekbe
Nyílt levélben szólította fel a CÖF-CÖKA Judith Sargentinit, az Európai Parlament holland képviselőjét, hogy ne avatkozzon bele a magyar belügyekbe, és ne korteskedjen azok mellett, akik az utóbbi napokban számos embert megtévesztve igyekeznek megpuccsolni a törvényesen megválasztott magyarországi kormányt. Az alábbiakban a civil szervezet üzenetét változatlan formában közöljük.Már januárban az EP elé vinné Magyarország elítélését Sargentini
Napirendre tűzné a magyarországi helyzet kérdését a zöldpárti frakció az Európai Parlament (EP) januári plenáris ülésén, a képviselőcsoport szerint ugyanis a legfrissebb fejlemények komoly aggodalomra adnak okot.Deutsch: A balliberális képviselők ismét fegyelmezetten és lelkesen megszavazták az EP-ben Soros betelepítési programját
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint a héten ismét a magyar polgárok ellen fordultak a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Párbeszéd EP-képviselői, mivel megszavazták az EP keddi strasbourgi ülésén a migránsvízum bevezetését célzó előterjesztést. Deutsch Tamás vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, "Gyurcsányék" és a szocialisták ezzel a döntésükkel ismét bebizonyították, hogy ha rajtuk múlna, szabadon beengednék Magyarországra az illegális bevándorlókat.Megszavazták az Európai Parlament illetékes bizottságai, hogy jogállamisági feltételekhez is kötnék az EU-s források kifizetését
Megszavazták az Európai Parlament illetékes bizottságai csütörtökön annak a tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amellyel bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.Megkezdődött az európai uniós tagállamok vezetőinek kétnapos csúcsértekezlete Brüsszelben
Megkezdődött az európai uniós tagállamok vezetőinek kétnapos csúcsértekezlete csütörtökön Brüsszelben, az ülés középpontjában az eredetileg tervezett főbb témák, az euróövezeti reformok és a migráció mellett ismét az Egyesült Királyság kiválása lesz, miután elhalasztották a szavazást a Brexit-megállapodásról a brit parlamentben.A migráció és a Brexit lesznek a mai EU-csúcstalálkozó fő témái
Az eredetileg tervezett főbb témák, az euróövezeti reformok és a migráció mellett az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának folyamata is napirenden lesz végül a csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-csúcson, miután elhalasztották a szavazást a Brexit-megállapodásról a brit parlamentben.A brüsszeli bevándorláspárti többség másodszorra áterőszakolta a migránsvízumot
A brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot, amivel még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni - értékelte a döntést Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmédiában. Az Európai Parlament (EP) kedden, strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést. A határozatról november közepén már szavaztak az EP plenáris ülésén, akkor nem kapott abszolút többséget a javaslat. A jelentéstevő azonban technikai hibákra hivatkozva új voksolást kért. A parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete másnap úgy döntött, hogy visszaküldi a témát az illetékes bizottságnak, amely ismét szavazásra bocsátotta az elképzelést. Fideszes néppárti EP-képviselők szerint ez az eljárás jogellenes.Kovács: A terrorizmusért elítélt Ahmed H.-t bezzeg védelmébe vette az Európai Parlament
A terrorista Ahmed H.-t védelmébe vette az Európai Parlament, az Európába irányuló migrációt feltartóztató volt macedón elnököt ellenben támadják – jegyezte meg Kovács Zoltán Facebook-bejegyzésében. A kormányszóvivő hozzátette, szerint az EP bevándorláspárti többsége ismét bizonyította, hogy nekik csak a migránsok a fontosak.Az Európai Parlament Gruevszki kiadására szólította fel Magyarországot
Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnök kiadására szólította fel Magyarországot az Európai Parlament (EP) csütörtöki jelentésében, amely szerint a magyar hatóságok eljárásukkal beavatkoztak Macedónia belügyeibe. A Gruevszki-ügy nem szerepelt a macedón országjelentés eredetileg előterjesztett tervezetében, csak a zöldpárti, illetve a szociáldemokrata frakció által később benyújtott, majd a plénum által jóváhagyott módosító indítványokban.Ajánljuk még

















