A Berliner Morgenpost német lap szerint visszaesett az EU-ba érkező menedékkérők számaPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 25. Több, mint harminc százalékkal csökkent az Európai Unióba (EU) érkező menedékkérők száma a január-szeptemberi időszakban az egy évvel korábbihoz képest – írta hírportálján a Berliner Morgenpost című német lap pénteken, az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) egy, még nem nyilvános kimutatása alapján. Az EU területére érkező menedékkérők száma – az első alkalommal benyújtott menedékjogi kérelmek alapján – az év elején emelkedett, a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások márciusi bevezetése után viszont drámaian csökkent, és még szeptemberben, illetve az előzetes adatok szerint októberben és novemberben is jelentősen elmaradt az egy évvel korábbitól – áll a beszámolóban.
Kiss Gy. Csaba: a föderális Európa egy illúzióPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 25. Kiss Gy. Csaba, az MTA doktora mondta el véleményét a Magyar Nemzetnek hazánk általános nemzetközi megítéléséről és az Európai Unióban betöltött pozíciójáról, amit az elmúlt egy évben foglalt el. A Széchenyi-díjas irodalomtörténész szerint Közép-Európát és a határon túli magyarok helyzetét tekintve 2020-ban voltak pozitív és negatív fejlemények is. A lengyel–magyar együttműködés megerősítését szolgálta a konzervatív lengyel államfő, Andrzej Duda idei újraválasztása, de bővült a budapesti kormány szövetségeseinek tábora a tavaszi szlovéniai kormányváltással is. A lengyel–magyar közös vétó is hatásosnak bizonyult, hiszen az EU-ban lekerült a napirendről az az elképzelés, hogy az uniós támogatások kifizetését homályos jogállamisági feltételek meglétéhez kössék.
Több uniós tagállam vezetője is üdvözölte az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodástPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 24. Történelmi jelentőségű a megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni viszonyrendszeréről, és megteremti az alapot ahhoz, hogy új fejezet kezdődjék a közösség és egykori tagja kapcsolatában – közölte Angela Merkel német kancellár csütörtökön.
Írország üdvözli a Brexit-megállapodástPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 24. Írország miniszterelnöke, Micheál Martin üdvözölte csütörtökön Dublinban az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről született megállapodást, a külügyminiszter pedig örömét fejezte ki, hogy sikerült elkerülni a fizikai határ visszaállítását az Ír-szigeten.
Megvan a Brexit-megállapodás!PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 24. Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről – jelentette be csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal. A hozzávetőleg kétezer oldalas megállapodás teljes szövegét várhatóan a következő napokban teszik közzé. A Downing Street csütörtöki tájékoztatása szerint az átfogó egyezményen belül vám-, illeték- és kvótamentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás is létrejött.
Sorosék több millió eurót költöttek brüsszeli lobbizásraPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 23. A Soros György által létrehozott Nyílt Társadalomért Alapítványnak (Open Society Foundations, korábbi nevén Open Society Institute – OSI) van egy európai uniós leányalapítványa is, amelyet kifejezetten azért hoztak létre, hogy az úgynevezett lobbitörvényeknek megfelelően befolyásolják az Európai Unió döntéshozatalát. Önmeghatározása szerint a brüsszeli szervezet, az Open Society European Policy Institute az uniós törvényekkel, politikákkal, finanszírozással és a külső beavatkozásokkal kapcsolatos döntéshozatal befolyásolására és tájékoztatására törekszik, hogy fenntartsa és elősegítse a nyitott társadalmakat Európában és annak határain kívül is. A szervezet felépítését és működési mechanizmusát a Tűzfalcsoport blog vette górcső alá egy cikkében.
Hölvényi György szerint fontos a párbeszéd az Európai Unió és az egyházak közöttPPestiSrácok.hu Világugar 2020 december 21. Az Európai Parlament plenáris ülésén elfogadta az unió fejlesztéspolitikájának hatékonyságjavításáról szóló jelentést. Hölvényi György, kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő kezdeményezésére a jelentés felszólítja az Európai Bizottságot, hogy az egyházi szervezeteket vonja be az ezzel kapcsolatos feladatokba. Az Európai Unió és az egyházak közötti párbeszéd fontosságáról Hölvényi György beszélt a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.
Szakértő: sikeres volt a német uniós elnökség, de a koronavírus mindent beárnyékoltPPestiSrácok.hu Világugar 2020 december 21. Inkább tekinthető sikeresnek a német soros elnökség, még a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság ellenére is teljesíteni tudták a kitűzött prioritásaik nyolcvan százalékát – mondta Tóth Norbert, nemzetközi jogász, a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem a december 31-én véget érő német soros elnökség eredményeiről és a január elsejével elinduló portugál soros elnökség várható irányairól a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.
Orbán Viktor a Welt am Sonntagnak: Mi egy erős, a szerződéseket betartó nemzetállamokból álló szövetség tagja akarunk lenniPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 20. Manfred Weber megsértette a magyar népet címmel interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lap. A kormányfő nemmel válaszolt arra a kérdésre, igaz-e, hogy Angela Merkellel folytatott legutóbbi megbeszélésén a német kancellár felemelte a hangját. Mint mondta, Angela Merkel erős asszony, a felemelt hang pedig a gyengeség jele lenne.
Az unió tagországai december 27-től megkezdhetik a lakosság beoltásátPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 17. Az Európai Unió tagországai december 27-től megkezdik a lakosság koronavírus elleni beoltását – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön. Az uniós bizottság elnöke, aki korábban a beoltás összehangolt, ugyanazon a napon kezdődő tagállami megkezdését szorgalmazta, Twitteren közzétett üzenetében azt közölte: a vakcináció uniószerte december 27-én, 28-án és 29-én megkezdődik.
Már most túlcsordult a turmix? Vezércikk április 24. Még meg sem alakult az új kormány, de már most túlcsordul a turmix.
Két dolog biztosan nem okozta a Fidesz-KDNP vereségét: a szellemek és Borbás Marcsi Vezércikk április 21.