európai unió
Nemzetek Európája vagy adósrabszolgaság?
2020 második félévének német uniós elnöksége egy olyan politikai „tornagyakorlatot” jelent Németország számára, amelybe Európa legerősebb országa is könnyen „belesérülhet”. A koronavírus-járvány okozta gazdasági infarktusból valahogy ki kell gyógyítaniuk az uniót, miközben a tagállamokkal egyhangúan el kell fogadtatniuk a következő hétéves költségvetést. Az USA és Kína között folyó gazdasági hidegháború malomkövei között őrlődve fel kell zárkóztatni a közösséget a digitális világba, válaszokat kell találni a klímaváltozás okozta kérdésekre, elsősorban a jövő mobilitására, fejleszteni kell az európai kutatást és oktatást. Eközben kínosan vigyázniuk kell arra, hogy a politikai porondon nehogy a gazdasági Gulliver-státuszukból adódó túlzott politikai dominancia vádjával illessék őket.Ismét Magyarország van célkeresztben, amiért nem fogadja el feltétel nélkül az uniós hitelfelvételt
Nem aratott osztatlan sikert a fejlett Nyugaton a magyar országgyűlés tegnapi döntése, miszerint hazánk nem hajlandó elfogadni semmilyen, az Európai Unió helyreállítási hitelcsomagjához kötött politikai feltételt. A német és osztrák lapok persze azonnal előhúzták a jogállamiság-kártyát és emlékeztették olvasóikat arra, hogy Magyarország már nem először mond nemet az Európai Unió által elfogadott irányelvekre.Varga Judit: Nem lehet ideológiai alapon kényszeríteni uniós tagállamokat
Nem lehet politikai, ideológiai alapon kényszeríteni uniós tagállamokat a költségvetés és a helyreállítási csomag elfogadására – mondta az igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán.A németek ragaszkodnak a magyar kormány ellen indult hetes cikkely szerinti eljárások folytatásához
A tegnapi napon a magyar parlament határozatban javasolta, hogy Orbán Viktor vétózza meg az EU költségvetését és a gazdasági mentőcsomagját, ha a hetes cikkely alapján indított jogállamisági eljárást nem zárják le, és ha jogállamisági feltételekhez kötik a támogatásokat. Szintén ezen a napon a német kormány EU-ügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy kormányának kiemelten fontos szándéka, hogy a jogállamisági feltétel erős legyen az új költségvetésben, és az EU soros elnökeként tovább akarják vinni a hetes cikkely szerinti eljárásokat is.Egy iszonyú brüsszelita nő a Házban
Bele kell olvadnunk az Európai Unióba! Szerelmesen eggyé kell vele válnunk, bele kell ájulnunk az ülepébe! Az Európai Egyesült Államok minden jónak és igaznak a forrása, az egyetlen üdvözülési lehetőség! Nemzetieskedés és „önzés” helyett „párbeszédre”, tehát a brüsszeli elvárások azonnali, kételyek nélküli és teljes végrehajtására van szükség, különben megint háború lesz! Orbán pedig ne merészelje zsarolni ezt a csodálatos, jótékony birodalmat! – nagyjából ezt üzente a dolgozó magyar népnek Gyurcsányné, a késpengeajkú rettenet.Merkel: Németország hajlandó kompromisszumokra a rendkívüli uniós csúcson
Németország hajlandó a kölcsönös engedményeken alapuló megegyezésre az Európai Unió pénteken kezdődő rendkívüli csúcstalálkozóján, amelynek témája a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alap és a közösség új hétéves költségvetése – mondta Angela Merkel német kancellár kedden, Berlinben, a Pedro Sánchez spanyol kormányfővel folytatott megbeszélése előtt.Elfogadta az Országgyűlés, hogy feltételekhez szabják az uniós hitelt
Kedden, kétnapos rendkívül ülés után elfogadta a parlament a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló javaslatot, amelynek lényege, hogy Magyarországnak nincs szüksége a hitelre, csak a járvány ellen rosszul védekező országoknak. Ennek ellenére Brüsszel szerint a hitel terheit közösen kell viselnie az uniós országoknak, és közösen kell azt vissza is fizetniük. A kormány azon az állásponton van, hogy más ne mondhassa meg, hogyan és mire legyen elköltve ez az uniós összeg; politikamentes elosztásra van szükség.Simicskó: az uniós hitelfelvétel gyermekeink és unokáink jövőjét is meghatározza majd (cikkünk frissül!)
A magyar törvényhozás feltételeket szabva járulhat hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió hitelt vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére. Az uniós hitelfelvétel feltétele, hogy azt valamennyi tagállam kormány- és államfője támogassa, így hazánk is. A magyar Országgyűlés ebből a célból ül ma össze, hogy politikai határozattal adjon mandátumot a kormánynak az uniós csúcson való tárgyalás részleteire vonatkozóan.Ajánljuk még

















