evakuálás
Kabulból Taskentbe menekítettek huszonhat magyart
Kabulból Taskentbe menekítettek huszonhat magyar állampolgárt Magyarország katonai szövetségesei – tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerda délután közleményben az MTI-t.Hajmeresztő videók lepték el az internetet az afgánok meneküléséről (18+!)
Újabb migrációs hullám fenyegeti Európát a Talibán afganisztáni előrenyomulása miatt. Rendkívüli képek lepték el az internetet azután, hogy a radikális iszlamista csoport elfoglalta azokat a területeket, amelyek korábban az amerikai hadsereg védelme alatt álló afgán kormány irányítása alatt álltak, például a főváros, Kabul. Rengetegen – tartva a retorziótól és a szélsőségesektől – bármi áron el akarják hagyni az ázsiai országot. Több állam is bejelentette: befogadják a civileket. Kanada például a női vezetőket és a melegeket várja tárt karokkal, de ilyenekből mindig is ínség volt a muszlim államban. Több olyan kép is nyilvánosságra került, ahogy az amerikai hadsereg repülőgépeire vagy éppen civil gépekre fellógva akarnak menekülni az afgánok.Magyar Levente: Önálló mentőakció indul Kabulba
Önálló magyar mentőakció indul Kabulba, senkit nem fognak otthagyni – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten. Magyar Levente sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem tudnak sok Afganisztánban lévő magyarról, ők egyetlen repülőn is kényelmesen elférnének. Közülük 26 ember hazahozatala már biztosított, ők belátható időn belül Európában lesznek – tette hozzá.Elhagyta Kabult a huszonhat kint rekedt magyar
Magyar idő szerint este kilenc óra körül bukkant fel újra a C–17-es NATO-gép a Flightradar-alkalmazáson; eszerint Afganisztánt elhagyva már Türkmenisztán felett repült a repülőgép, amellyel az Afganisztánban rekedt magyarokat menekíthetik – írta meg a Magyar Hang. A lap információi szerint egy C–17-es szállt fel kedden Pápáról, és a radarok az Afganisztánnal szomszédos Türkmenisztán légterében látták utoljára.Heiko Maas szerint a tetteik alapján kell megítélni a tálibokat
Mint lapunk is beszámolt róla, a tálibok szóvivője úgy nyilatkozott, hogy nem szeretnének "sem külső, sem belső ellenségeket", vannak még azonban, akik kételkednek az iszlám radikálisok szavahihetőségében. Ilyen Heiko Maas is. A német külügyminiszter szerint nem a bejelentéseik, hanem a tetteik alapján kell megítélni az Afganisztánt uralmuk alá hajtó tálibokat.Putyin elrendelte az oroszok evakuálását a Gázai-övezetből
Elrendelte Oroszország és a FÁK-tagállamok távozni kívánó állampolgárainak a Gázai-övezetből való evakuálását csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök.Megkezdődtek az egészségügyi evakuálások a párizsi régióból
A francia kormány mintegy száz súlyos állapotban lévő koronavírusos fertőzött egészségügyi evakuálását tervezi a jövő héten a Párizs körüli Île-de-France régióból, miután a fővárosi intenzív osztályok majdnem beteltek – jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő.Háromezer-ötszáz tonna második világháborús lőszer miatt evakuálnának egy svájci várost
Több mint egy évtizedre is otthonuk elhagyására kényszerülhetnek Mitholz svájci település lakói, mert 3500 tonna, a második világháborúból visszamaradt lőszert kell eltávolítani egy hegyoldalba vájt fegyverraktárból. A svájci kormány hétfőn fogadott el átszámítva egymilliárd dolláros tervet a veszélyessé vált világháborús lőszerkészlet ártalmatlanítására, amelynek pusztán az előkészítése is egy évtizedet vesz igénybe, így a kitelepítésre is várhatóan legkorábban csak 2030-ban kerülhet sor.Oroszokat evakuálnak a világ minden tájáról, köztük Magyarországról
Az orosz légiközlekedési ügynökség (Roszaviacija) úgy tájékoztatta az Interfax hírügynökséget, hogy az orosz légitársaságok az elkövetkező napokban nyolc országból, köztük Magyarországról fognak a koronavírus-járvány miatt külföldön rekedt orosz állampolgárokat evakuálni. Az Aeroflot szombattól hétfőig hat járatot indít Budapestről.Ajánljuk még