évértékelő beszéd
Három órától tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor
Ma délután három órától a Várkert Bazárban tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor. A kormányfő várhatóan szót ejt arról, hogy beléptünk a veszélyek korába, és miként tudja megvédeni a magyarokat a kormány. Az idei beszéd azért is különleges, mert az orosz–ukrán háború kitörése, valamint a brüsszeli szankciók bevezetése óta ez lesz az első alkalom, hogy a miniszterelnök évértékelőt tart. Az idei lesz egyébként a 24. évértékelő azóta, hogy a miniszterelnök 1999-ben először adott helyzetértékelő beszédet.Nem jött be az összefogás, az ellenzék a mesterséges intelligenciától kér segítséget Orbán ellen (Karanténvlog)
Lezajlottak a nagy évértékelők, hihetetlen meglepetésekkel találkozhattunk, hiszen a baloldal negyvenkilencedszerre is elmondta, hogy most aztán minden másképp lesz és leváltják a gonosz Orbánt. Ezen kívül csak egymást szapulták, változatosan nézve hülyének a magyar embereket, de legfőképpen a saját követőiket. Donáth Anna és Gyurcsány Ferenc is hozta a formáját, de a Momentum nagy visszatérőjének hamis szavai talán még jobban sértették a gondolkodó emberek füleit. Gyurcsány pedig ismét Európát és szabadságot emlegetett, szemben az Orbán-kormány tevékenységével, véletlenül elfelejtve a 2004-es kettős népszavazást és a magyargyűlöletet, a 2006-os rendőrterrort, az indokolatlan áremeléseket, és a nemzeti vagyont fillérekért kiárusító nemzetellenes politikát. A Karantén abban a szerencsében részesülhetett, hogy meghallgathatta a bölcs Márki-Zay Pétert is, aki annyira tanácstalan, hogy már a mesterséges intelligenciát kérdezte, hogyan lehet legyőzni Orbán Viktort. Az ostobaság és arrogancia rendkívüli mélységeit ráadásul büszkén vállalja az egész baloldal, akik továbbra is szabadságharcnak állítják be a káoszos útkeresést, amire kitűnő példa a leninista Jámbor András, aki semmitmondó általánosságokkal akarja megint szétosztani mások pénzét a saját elvtársai között. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára!Február 18-án tartja Orbán Viktor miniszterelnök az idei évértékelő beszédét
Február 18-án tartja meg Orbán Viktor miniszterelnök az idei évértékelő beszédét – erősítette meg az Origo értesülését Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. A helyszínnel kapcsolatban azt közölte, hogy valószínűleg ezúttal is a Várkert bazárban lesz az esemény, de a tervezés, az előkészületek még zajlanak.Dobrev Klára: Péter, egész egyszerűen nem tartalak téged alkalmasnak a miniszterelnöki pozícióra! – Mi sem (videó!)
Soha nem gondoltuk volna, hogy eljön ez a nagyszerű, fennkölt pillanat! Márki-Zay Péternek embert próbáló erőfeszítéssel sikerült elérnie azt, ami ezidáig csak álom volt: közös nevezőre kerültünk Dobrev Klárával. Ha csak egy ügyben is, de megszületett az oly’ régóta vágyott „nemzeti minimum”. Egy állítás, amely mindnyájunkat összehoz, ami magyart és magyart egymás mellé állít ebben a nehéz, zavaros időkben: Márki-Zay Pétert egész egyszerűen nem tartjuk alkalmasnak a miniszterelnöki pozícióra. Ha pedig volna még kerékkötője ennek a „széleskörű összefogásnak”, aki ismét magyart magyar ellen fordítana, azaz bárki kételkedne Dobrev Klára értékítéletében, annak jó szívvel ajánljuk a miniszterelnök-jelölt „évtized-értékelőjét”, ami megmutatta, hogy Márki-Zay Gyurcsányhoz képest csupán egy szánni való csinovnyik. Alkalmatlan, ám annál veszélyesebb – kiváltképp, ha hivatalhoz jut.Miért volt ennyire külpolitikai hangsúlyú Orbán Viktor évértékelője?
A demokrácia már csak ilyen, négy évenként választások vannak. Sőt, a demokrácia már csak ez az egyetlen egy dolog, nemzeti minimum híján, a négy évenkénti választás. Gyurcsányék ugyan beismerten csaltak minimum a 2006-os választáson, de 2010-ben már próbálkozni sem mertek. A nemzeti oldal számára a demokrácia szabad és titkos választójog alapján megtartott ezen megnyilvánulása pedig természetes szükségszerűség. Akkor is, ha ez a választás is sorsdöntő lesz és nemcsak a hazai ügyeink miatt, hanem azért is, mert az ellenzék nyíltan a magyar nemzeti szuverenitás feladásáért kampányol, behódolva az EU álcájában megjelenő birodalmi törekvéseknek. És ehhez az utóbbi harminc évhez képest is szokatlanul nagy támogatást kap külföldről.Győzni fogunk! Ha egy percig is kételkednék benne, áruló volnék! – mondta Nagy Feró az évértékelőn a Pesti TV-nek, nézze meg a többieket is! (videó)
Magyarország szuverenitásának megőrzése, valamint az elmúlt tizenkét év gazdasági és társadalmi eredményeinek megtartása a tétje az április 3-i választásnak – derült ki Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédéből. A Pesti TV riportere ugyanerre kérdezett rá a budai Várkert Bazár előtt, az évértékelőre érkező neves vendégektől és politikusoktól.Amikor a nyúl viszi a vadászpuskát: Márki-Zay szerint a miniszterelnöki beszéd volt zavaros
Márki-Zay Péter szövegértésben sincs a csúcson, de legalábbis egy másik dimenzióban mozog. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint ugyanis Orbán Viktor évértékelője volt tele "zavaros képekkel és szóvirágokkal". Igen, ezt Márki-Zay Péter mondta – ilyen az, amikor a nyúl próbálja felkapni a vadászpuskát.Gyurcsány évértékelője, avagy szavazz Márki-Zay Péterre és újra Gyurcsány lesz az ország kormányfője! (videó!)
Kisebb riadalmat okozott a baloldalon az, hogy Gyurcsány Ferenc előbb tart évértékelőt, mint Márki-Zay Péter, aki ráadásul nem is tudja pontosan megmondani, hogy ő melyik nap következik. Tetézte a félelmet az is, hogy Márki-Zay – meglehetősen naiv módon – többször is szilenciumot kért a DK elnökétől. A kérdés így az lett, hogy vajon mond-e valamit a bukott miniszterelnök a mostani baloldali miniszterelnök-jelöltről, és ha igen, akkor mit? Nos, Gyurcsány Ferencnek végül „bravúrosan” sikerült végigmennie a szűk mezsgyén: úgy beszélt Márki-Zay Péterről, hogy végül nem mondott róla semmi fontos dolgot. Habár Gyurcsány elveszett a történelmi távlatok közti intellektuális ugrabugrában, összekeverte az ősiség törvényét egy másikkal, ám a sajátjainak címzett üzenet átment: Márki-Zay Péterre kell szavazni, az ő hátán felkapaszkodva ugyanis vissza lehet térni a hatalomba. Azt kaptuk, amit vártunk; talán az okozott némi derültséget még a „bolhacirkuszt” szemlélők körében, hogy Gyurcsány Ferenc a „jó kormányzás” mibenlétét is boncolgatta. Mert állítólag tudja, hogyan kell...Deák Dániel: a baloldal csak aktuálpolitikai csatározásokra használja az évértékelő beszédet
Márki-Zay Péter ha nehezen is, de végül el tudta dönteni, hogy mikor tartja az évértekelő beszédét – ennek kapcsán kérdezték Deák Dánielt az M1 aktuális csatornán, ahol az elemző kifejtette, hogy míg Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében hosszútávú programokat fogalmaz meg, a baloldal leragad az aktuálpolitikai csatározásoknál.Ajánljuk még