évértékelő beszéd
Várhatóan a kampány első napján lesz Orbán Viktor évértékelője
Miután Áder János köztársasági elnök közölte, hogy április 3-án lesz az országgyűlési választás, így már tudható: a kampány hivatalosan az azt megelőző ötvenedik napon, azaz február 12-én indul. Fideszes források úgy tudják, hogy Orbán Viktor évértékelője legvalószínűbb esetben erre a napra, azaz február 12-ére eshet– írja az atv.hu.Elhalasztják a miniszterelnöki évértékelőt
A járványra való tekintettel elhalasztják Orbán Viktor évértékelő beszédét. A beszéd házigazdája minden évben a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület. Az MPEE ilyenkor összehívja a tagjait erre az alkalomra, hiszen ez egy közösségi esemény is.Holliknak egy vicc jutott eszébe Gyurcsány évértékelőjéről
Gyurcsány Ferenc ismét évet értékelt és ismét nem mondott semmit. Hollik István egy politikai viccel kommentálta a DK elnökének szombati beszédét.Ezt az évértékelőt is végigszenvedtük - Gyurcsány az armageddon filozófusa
A koronavírus-járvány okozta válsághelyzet ellenére ma évet értékelt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. Nyílt és burkolt kritikából, retorikából és gúnyból nem volt hiány. A bukott ex-miniszterelnök szombaton délután elemezte az ország helyzetét és megosztotta velős gondolatait a nagyközönséggel. Annak a közel hétezer főnek, akik online nézték a közvetítést, Gyurcsány demagóg módon, durván az érzelmeikre hatva beszélt. Szóba került a tüncikéző diákok megáldása, az úgynevezett kaszárnyafegyelem, a járvány kezelése és az is, hogy a kormány gyerekként kezeli az embereket. Gyurcsány szerint Orbán Viktor Európa bajkeverője, és még a következő neveket is szájára vette: Makovecz Imre építész, Sir David (helyesen Roger) Scruton brit filozófus, Sinkovits Imre és Zsigmond Vilmos.A honvédek azok a fasiszták, akik mögött felkelést lehet kirobbantani, amikor akadályozzák a felszabadító csapatok behatolását az országba
A szokásos agysejtölő hisztériát váltotta ki a külföldpárti ellenzéki pártoknál, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök meghívta a hadsereg korábbi és jelenlegi vezetőit az évértékelő beszédére. Az egyenruhásokat halálosan gyűlölő liberálisok ugyanis a hadsereget nem a nemzet önvédelmi eszközének, hanem a fasiszta állam erőszakszervezetének gondolják. Szerintük csak két funkciója van a Honvédségnek: a liberális szabadságharcosok lemészárlása, illetve rablóháborúk kirobbantása. Meggyőződésük szerint az államhatár védelme például nem tartozik a Honvédség feladatkörébe. Hiszen emlékezhetünk: akkor is ki voltak akadva, amikor 2015-ben a Honvédség először segített megvédeni a Rendőrségnek a déli államhatárt.Így hisztizik az ellenzék Orbán Viktor beszéde után
Azonnal sivalkodásba kezdett az ellenzék Orbán Viktor évértékelő beszéde után. A haladó demokraták szerint "Orbán Viktor megfáradt Bástya elvtársat játszott", és csakis az általuk tragikusnak megélt, a valósággal szöges ellentétben lévő alternatív buborékukról írtak. Gyurcsányék úgy vélik az ország megosztottabb, mint valaha, és "nemzet és nemzeti kormányzás helyett pártállam és pártlogika diktál".Vasárnap délután Facebook Live-on is lehet követni Orbán Viktor évértékelőjét
Vasárnap 15 órától élőben közvetíti a Facebook a magyar miniszterelnök XXII. évértékelő beszédét a Várkert Bazárból. A live Orbán Viktor hivatalos oldalán lesz elérhető, illetve a holnapi tudósításunkban is látható lesz.Donald Trump: A dolgozó emberek fizetik meg az illegális migráció árát
Az eredetileg tervezett január 29-i dátum helyett magyar idő szerint február 6-án, hajnali 3-kor tartotta meg Donald Trump a State of the Union-nek nevezett szokásos évértékelő beszédét, annak ellenére, hogy Nancy Pelosi házelnök korábban azt javasolta, hogy halasszák el az évértékelőt mindaddig, amíg nem oldják fel a részleges kormányzati leállást. Ezt az elnök az amerikai-mexikói határon építendő fal költségeinek megszavazásához köti. Beszédében Donald Trump együttműködésre szólította fel a politikai élet szereplőit, kiállt a határfal mellett, a bevándorlási problémák megoldását sürgette, illetve az amerikai érdek elsődlegességére helyezte a hangsúlyt.Ajánljuk még