Egy államilag támogatott vietnami hackercsoportot buktatott le a Facebook
A Facebook kiberbiztonsági szakemberei lelepleztek egy államilag támogatott vietnami hackercsoportot.Össztűz alatt a Facebook
A versenyszabályok megsértése miatt indul trösztellenes eljárás a Facebook ellen az Egyesült Államokban. A techóriást azzal vádolják, hogy illegális eszközöket alkalmazott, amikor felvásárolta kisebb versenytársait. Az eljárásokat Letitia James New York-i főügyész jelentette be.Ugye, a Te agyadat még nem mosták át?
Ahogy éljük a mindennapjainkat, dolgozni vagy iskolába megyünk, filmeket, tévét nézünk, szörfözünk a neten, zenét hallgatunk… észre sem vesszük, de folyamatosan befolyásolva vagyunk. És általában meg sem kérdőjelezzük mindazt, amivel nap mint nap etetnek minket. Szó szerint is megeszünk minden szart, amit szépen becsomagolva, mindenféle mesterséges adalékokkal teletömve elénk tesznek, csábító reklámok segítségével. És ugyanígy vesszük be a kamut, a propagandát, a kötelező szlogeneket is. Egyre kevésbé kérdőjelezzük meg, még akkor is, ha tökéletesen ellentmond a józan észnek. Mert szisztematikusan, fokozatosan, jó ideje kondicionálnak, átprogramoznak.Náci féregnek nevezte Novák Katalint Gyurcsány aktivistája, aki a napokban a kormányfő halálát kívánta
Portálunk már beszámolt róla, hogy Gyurcsány aktivistája gyűlöletet szít a Facebookon. Homonnay Gergely a napokban egy rendkívül morbid és ízléstelen bejegyzésében Orbán Viktor halálát kívánta, posztja pedig óriási port kavart. Úgy fest, a gyurcsányista influenszer képes emberi mivoltából is kivetkőzni annak érdekében, hogy a reflektorfényben sütkérezzen: legutóbb például Novák Katalint nevezte náci féregnek. Kíváncsian várjuk, vajon letiltja-e a Facebook Homonnay gyűlöletkeltő bejegyzésektől hemzsegő oldalát.Amikor majd macskás videót sem posztolhatsz a Facebookra, mert Trumpra szavaztál
Őszintén, tud-e valaki bármi valósat mondani, ami rossz dolgot Trump tett elnökként? Persze, az elmúlt négy évben folyamatosan azt láttuk-hallottuk a médiában, hogy micsoda szörnyeteg. Hogy buta pojáca. Rasszista, fasiszta, homofób… A szokásos stigmák, amit mindenki megkap az igazság kizárólagos birtokosaitól. Magyarországon is divat lett gyűlölni Trumpot. De őszintén, a szlogeneken, egyszavas minősítéseken túlmenően tud-e valaki bármi valósat mondani, ami rosszat tett?Veszélyes baloldali semmittevés, eredménylopás és látványpolitizálás a II. kerületben – Pesti Riporter
Ezen a héten a Pesti Riporter a II. kerületbe látogatott, ahol Őrsi Gergely szocialista polgármester az úr immár több, mint egy éve. Őrsi profi Facebook-politikus, Karácsony Gergely mintájára építi a saját imázsát, naponta többször simogat fát, szed fel műfüvet, miközben az előző kerületvezetés projektjeit a saját munkája eredményeként tünteti fel. A Pesti Riporter már meg sem lepődött, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogy az előző, fideszes városvezetés által megszervezett és elindított utcatakarítási akciót is lenyúlták Őrsiék, amit természetesen a polgármester letagadott kameránk előtt. A bizonyítékok azonban ellene tanúskodnak. A II. kerületben a felszínen minden csillog és villog, de valódi munka egy éve nem folyik, azóta, amióta hatalomra került a szivárványkoalíció. Az azonban a kerületi polgárokon múlik, hogy a korábban a fideszes Láng Zsolt által vezetett kerület eredményeit ne tudja évekig a sajátjaként eladni, és így ráfordulni a következő választásra a szocialista polgármester. Sokak számára Őrsi turpisságai és valódi arca még nem látható, ahogy azt sem veszik észre, hogy az átláthatóságért hangosan vinnyogó baloldali vezetés csak nemrég 35 millió forinttal lepte meg a "független" Átrium színházat, nyilván közpénzből. Most sem volt átlátszó az a bizonyos üvegzseb. De Őrsi legalább másban is jó, hiszen óvodás gyermekeknek akart melegpropagandát felolvasni, az eseményből azonban végül kihátrált, miután több, mint nyolcvanezren írták alá az ellene tiltakozó petíciót. Stábunk természetesen ezzel is szembesítette a polgármestert, aki azonban terelt és menekült, aztán zavaros válaszában végül ő oktatta ki a nagyvilágot abból, hogy a politika bizony nem az óvodába való. Szerintetek Őrsi odaillik a II. kerület polgármesteri székébe? A Pesti Riporter minden héten lecsap a budapesti baloldali kerületvezetések sunyi és álságos ügyeire – nézzétek minden szombaton 20.30-kor a PestiTV-n!Hollik: a techcégek most már egyértelműen korlátozzák a véleményszabadságot
Az óriás techcégek, mint a Facebook vagy a Twitter cenzúrájáról ír Hollik István közösségi oldalán tett bejegyzésében. A fideszes képviselő szerint az amerikai választási kampány során bevezetett új módszereikkel pedig szintet léptek, ami mellett mi, magyarok sem mehetünk el szó nélkül – alighanem utalva ezzel a két év múlva esedékes magyarországi választásokra. Hollik István szerint a fő problémát az jelenti, hogy az említett oldalak saját szabályrendszer szerint játszanak, nem tudni, mi alapján hoznak ítéletet, jogorvoslatra viszont nincs lehetőség.Kormányzati fellépést követel a Facebook ellen a Mi Hazánk
Kormányzati fellépést követel a digitális cenzúra ellen a Mi Hazánk Mozgalom azt követően, hogy a Facebook letiltotta a párt profilját. Az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott digitális munkacsoportnak kellene kidolgoznia a magyar állampolgárok védelmét szolgáló szabályozást – jelentette ki a Mi Hazánk elnökhelyettese szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.Törölte a Facebook a Mi Hazánk Mozgalom nyolcvanezer követővel rendelkező oldalát
A politikai szervezet közleménye szerint először az 1956-os megemlékezésüknek az eseményét tüntették el, arra hivatkozva, hogy az tiltott dolog, majd rövid időn belül elérhetetlenné tették az egész oldalt valódi indoklás nélkül.Ajánljuk még

















