Pesti Srácok

Gyurcsányi elüldözés, Facebook-diktatúra elleni harc és fideszes plakátokkal meglepett Dezse Balázs a Pesti galeriben (videó!)

Aljasság, amit Gyurcsány csinál – hangzott el a PestiTV Pesti galeri című műsorában azzal kapcsolatban, hogy ismét a szeretet húrjain penget Gyurcsány Ferenc, aki szerint a Pfizer-vakcina feltalálója, Karikó Katalin miatt jó magyarnak lenni, de kár, hogy neki is külföldre kellett menekülnie ahhoz, hogy érvényesüljön. “Menjen a francba a hazudós Gyurcsány és az ellenzék, a DK pártelnöke úgy merészelte szájára venni Karikó Katalint, hogy éppen Gyurcsány és elvtársai üldözték el hazánkból a vakcina feltalálóját, aki a kommunisták miatt 1985-ben, a pártállam idején hagyta el Magyarországot, miután kirúgták a Szegedi Biológiai Központból. Karikóék eladták a Ladájukat, a pénzt pedig a kétéves kislányuk plüssmackójába gyömöszölték, hogy külföldre mehessenek akkor, amikor Gyurcsány már a KISZ-ben volt állócsillag” – küldték melegebb éghajlatra a DK-vezért a Pesti galeri tagjai.

Szarvas Szilveszter, Dezse Balázs, Szabó Gergő és Szalai Szilárd a magukat digitális istennek képzelő techguruk nyílt politikai beavatkozásait is kivesézték, megállapítva, hogy a jobboldaliaknak nem szabad elhagyniuk a közösségi oldalakat, egy liberális közegben is fel kell vennünk a kesztyűt. Szarvas Szilveszter a műsorban fideszes plakátokkal lepte meg Dezse Balázst, hogy azokkal Dezse teleszórhassa a várost. Hogy miért, az kiderül a Pesti galeriből!

Nézze meg a teljes adást, érdemes!

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.