fehéroroszország
Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is kész biztosítani a hazai pályát a fehérorosz csapatok számára
Magyarország szükség esetén a következő szezon során is készen áll biztosítani a hazai pályát a belarusz csapatok számára, csakúgy, mint tette ezt Izrael és Ukrajna esetében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Minszkben.A harcászati atomtöltetek indítására alkalmas eszközöket ellenőrzi hadgyakorlat keretében a fehérorosz hadsereg
A fehérorosz hadsereg bejelentette kedden, hogy gyakorlatot kezdett a harcászati atomtöltetek indítására alkalmas eszközök készültségi szintjének ellenőrzésére.Lukasenka szerint a Nyugat megpróbálja belerángatni Fehéroroszországot a háborúba
A Nyugat megpróbálja belerángatni Fehéroroszországot az ukrajnai háborúba - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerdán, hozzátéve, hogy országa békeszerető, ezt azonban nem szabad összetéveszteni a pacifizmussal.Aljakszandr Lukasenka kijelentette, hogy Fehéroroszország felkészül egy háború lehetőségére
Hazája békés mivoltát hangsúlyozta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden Hrodna városában tett látogatása alkalmával a lengyel-litván-fehérorosz hármashatár közelében.Litván elnök: szükség van a határátkelők lezárására a Fehéroroszországgal közös határon
Gitanas Nauseda litván elnök csütörtökön - Szvjatlana Cihanouszkaja száműzetésben élő fehérorosz ellenzéki vezető bírálatával szemben - védelmébe vette két további határátkelő lezárását a Fehéroroszországgal közös határon.Ismét indul az elnökválasztáson Fehéroroszországban Aljakszandr Lukasenka
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető vasárnap bejelentette indulását a 2025-ös elnökválasztáson – jelentette a BelTA fehérorosz állami hírügynökség. Lukasenka a hírt a vasárnap kezdődött parlamenti választásokon, voksa leadása után jelentette be újságírók előtt.Lépéseket tesz Fehéroroszország a készülő NATO-hadgyakorlat miatt (Videó)
"A NATO megsértette nemzetközi kötelezettségeit azzal, hogy nem hívta meg Belaruszt a szövetség hadgyakorlatainak megfigyelésére" – legalábbis így véli a belorusz védelmi minisztérium. A Steadfast Defender 24 nevű hadgyakorlaton a NATO 90 ezer katonát von össze, amellyel Oroszország elrettentése a célja, írja az Index.Fehérorosz elnök: patthelyzet alakult ki, a tárgyalás az egyedüli kiút
Az ukrajnai háború tárgyalásos úton történő lezárását sürgette Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, hangsúlyozva, hogy a frontokon patthelyzet alakult ki.Szijjártó Péter az ukrajnai háború befejezését sürgette Minszkben
Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában, ugyanis minden egyes nappal több ember hal meg és nagyobb pusztításra kerül sor, amíg csak tart a háború – jelentette ki a tárca közkése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben.Ajánljuk még