fekete-győr andrás
Fekete-Győr szerint nem ő az ellenzéki előválasztás legerősebb láncszeme
A Momentum elnöke érthetetlennek tartja, hogy az MSZP mellett Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja Zuglóban. Hadházy Ákos után Fekete-Győr András is nemtetszésének adott hangot Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy Zuglóban az MSZP, Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja a baloldali előválasztáson – számolt be a Mandiner.Fekete-Győr visszahozná az ötvenes éveket
Fekete-Győr András az ATV-ben belengette, hogy egy esetleges baloldali győzelem esetén visszatér az ötvenes évek világa. A politika irányítja majd a bíróságokat és a rendőrséget, valamint visszaállítják a határellenőrzéseket is – írja a Drót.info.Fekete-Győr András most már aztán tényleg miniszterelnöknek képzeli magát
Fekete-Győr András, bár az egyik legkevésbé népszerű jelölt a baloldali előválasztás nevezői között, mégis nyeregben érzi magát. A legutóbbi Facebook-bejegyzésében ugyanis úgy beszélt, mint aki már meg is nyerte a választást, és kijelentette: számít Hadházy Ákosra, amint átveszi a miniszterelnöki széket.Budai Gyula frappáns üzenetben tette helyre Fegyőrt: fuss ide, talán még egy lovat is kaphatsz!
Ismét saját kardjába dőlt a momósok miniszterelnök-jelöltje, akit ezúttal Budai Gyula kólintott fejbe a valósággal. A kormánypárti politikus szavai furkósbotként üthettek szöget az önmagától láthatóan nagyon elragadtatott Fekete-Győr András fejében: egy versenyre illene meghívni másokat is...?Fekete-Győr nagyon büszke magára: lefutott egy kört a Margitszigeten!
Elkeseredett, bánatos hangvételű posztot tett közzé Fekete-Győr András közösségi oldalán, aki most éppen azért búslakodik, mert nem tudott együtt futni Németh Szilárddal és Budai Gyulával, pedig nagyon várta őket. A momentumos fenegyerek azt azonban elfelejtette közölni, hogy a kihívás időpontjáról nem szólt az érintetteknek, ezért volt kénytelen nélkülük sportolni a Margitszigeten. De legalább láttuk futni. Ez is valami.Politikai Hobbista – Fegyőr példaképe a meghibbant Lukasenka? (Videó!)
A Politikai Hobbista hétfői adásában szó volt a legújabb fehéroroszországi incidensről, az eltérített és földre kényszerített utasszállító repülőgépről. Jeszyék párhuzamot véltek felfedezni Fegyőr stílusa és Lukasenka monomániája között. A műsor második felének vendége volt Kovács Mónika, Kisvaszar település polgármestere, akinek folyamatosan meggyűlik a baja a politizálást a rosszindulatú kavarással minduntalan összekeverő, kissé elmebajos Hadházy Ákossal.Dobrev kioktató történelmi leckét adott a parlamentben, csak a fogalmakkal és helyszínekkel nem volt tisztában (Karantén-vlog)
Hihetetlen a kommunisták magabiztossága, ezt lépten-nyomon bebizonyítják akkor is, amikor hónapok hazugságai után, egyik napról a másikra az ellenkezőjét kezdik el hirdetni, mintha semmi sem történt volna. Gyurcsány Ferenc bérmálkozási szokásait már korábbról ismerjük, most a felesége, Dobrev Klára mutatta ki farkaskörmeit az Országgyűlésben, ahol megvető, lenéző és kioktató hangnemben tartott kiselőadást némi fenyegetéssel fűszerezve. Külön izgalmakat rejtett a történelmi leckéje is, ahol a Magna Chartával példálózott a nép nevében, amely közismerten 1215-ben jött létre Angliában, és a nemesség szabadságjogait rögzítette. A Karanténvlog emellett természetesen nem mehetett el szó nélkül, ahogy a videónkból láthatjátok is, de utunkat keresztezte Hiszékeny Dezső is, a szocialisták régi nagyágyúja Angyalföldről, akit ötmilliós vesztegetéssel gyanúsítottak, és amelyet végül megúszott, most azonban nyugodt arckifejezéssel nevezi maffiakormánynak a jelenlegi vezetést. Hiszékeny mellett Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes is részt vett a sajtótájékoztatón, a főpolgármester pedig nem győzte hangsúlyozni a zöld és progresszív baloldal előnyeit, mi azonban csak a szélsőbaloldali, üres maszlagot láttuk emögött. A Karanténvlog elcsípte Fekete-Győr András újabb ígérgetéseit is, aki lassan nem tud hova licitálni, de az örök életet a kampányban biztosan megígéri majd nektek. Végül Parizer Péter is csapdánkba került, aki elképesztő elánnal vetette be magát az ígérgetésbe és a szegénylegény szerepébe; elég nagy baj, hogy közben kikandikál a havi többmilliós fizetés, a luxusautó és a nyilasbakancs a szép máz mögül. Tartsatok ma is velünk, a Karanténvlog most sem hazudtolta meg magát!"Próbáld már meg a marxista lendületedet visszafogni" - Visszanézhető az Orbán Balázs-Fegyőr-vita (Videó!)
Az egyetemi modellváltásról tartott vitát a Fúzió Hallgatói Közösség szervezésében a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Orbán Balázs és a Momentum elnöke, miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András. Utóbbi sajnos érvek híján nem a felsőoktatásról és a Fudan Egyetemről beszélt, hanem a szokásos lózungokat puffogtatta és személyeskedett. Fekete-Győr valószínűleg fejben matekozott, hogy ő beszéljen a vitán százalékarányosan többet, ezért vágott bele folyamatosan az államtitkár szavába oda nem illő témákkal, de ettől függetlenül nem sokat tudtunk meg a Momentum elképzeléseiről, azon kívül persze, hogy kolbászból lesz a kerítés, ha ők jönnek. Orbán Balázs azonban felvilágosította a Momentum elnökét, hogy nem ő lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje, és arra kérte Fekete-Győrt, hogy a marxista lendületből vegyen vissza. Két fontos dolgot viszont megtudtunk: Fekete-Győr azon fog dolgozni, hogy a CEU visszajöjjön, bár azzal sincs tisztában, hogy most milyen „részei” vannak a Soros-egyetemnek hazánkban, de azt is megtudhattuk, hogy ha ő lett volna a járvány alatt a miniszterelnök, nem kezdte volna meg az oltást a keleti vakcinákkal akkor sem, ha emberek halnak meg. Ő kivárta volna az EU-s engedélyt.Ajánljuk még