fekete-győr andrás
Ha a 444 írja, bizonyíték nélkül is szabad bűnözőzni Mészáros Lőrincet
Rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tett Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos a Momentum-elnök Fekete-Győr András ellen. A 444.hu-n nemrég megjelent egy interjú, amelyben Fekete-Győr többek közt felcsúti perről beszélt, és arról, hogy politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Mészáros Lőrinc kifogásolta, illetve sérelmezte, amik a Telex február végi Fekete-Győr-interjújában, illetve a Momentum miniszterelnök-jelölti bejelentéséről szóló videóban hangzottak el.Békés Márton: az internacionalisták közöttünk vannak
A Biden-adminisztráció nemzetközi feszültségkeltése, ennek nyomán a közvetlen lekötelezettjének számító Ukrajna háborús készülődése, valamint az unió globalista erőinek támadásba lendülése fellelkesítették, vagy egyenesen feladattal látták el a hazai ellenzéket. Washington és Brüsszel offenzívájának árnyékában helyi klienseik szintén mozgolódnak, amelyre számos alkalmuk kínálkozik: a keleti vakcinák ellenzésétől kezdve az infrastrukturális, energetikai és felsőoktatási beruházások elutasításáig. Céljuk a geopolitikai konfliktusok Magyarországra importálása, ezzel pedig a zavarkeltés és a kormány cselekvőképességének akadályozása. A régi leninista stratégiát alkalmazzák, mely szerint minél rosszabb, annál jobb – olvasható Békés Márton a XXI. Század Intézet honlapján megjelent elemzésében.Miért veszélyes a Momentum a nemzetbiztonságra? Kik ők, honnan jöttek és kik segítik őket? (Az Ügy)
Szinte a semmiből robbantak a politikai életbe – legalábbis ez az általános nézet a NOlimpiás mozgalomból progresszív párttá szerveződő Momentumról. A valóság azonban ennél jóval összetettebb: ha megvizsgáljuk tevékenységüket, megalakulásuk körülményeit és magukat a tagokat, egy külföldi érdekek által mozgatott szervezet képe rajzolódik ki előttünk. A PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata, a "Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben" rántotta le elsőként a leplet a Momentum egyik kulcsemberéről, Daniel T. Bergről, majd vette górcső alá a “fiatalokból álló civil szervezet” tagjait, hálózatos szerveződésüket. Tényfeltáró írásaink megjelenésekor, 2018-ban sokan még csak nem is sejtették, mekkora veszélyt jelenthet a cukinak tűnő fiatalocskákból álló csoport a magyarság számára, az eltelt évek alatt azonban bizonyossá vált: komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt tevékenységük.Fővárosi kabaré újratöltve: Karácsony Gergely szerint náluk nem a szavak, hanem a tettek dominálnak (Karantén-vlog)
Hihetetlen, hogy Karácsony Gergely képes volt új érzékenyítő videójában egy olyan kijelentést tenni, miszerint náluk a szavakat tettek követik, eközben pedig sem ő, sem az operatőrök nem nevették el magukat. A Facebook koronázatlan királya, az üres, semmitmondó, de szépen hangzó szavak nagymestere azonban továbbment, hiszen azt is hozzátette, hogy a jövőben az egyenlőségért fognak küzdeni, hogy ne az a gazdag (burzsoá) 1 százalék, hanem az elnyomott 99 százalék részesüljön a javakból. A kommunisták is ezt mondták, mégis 100 millió halott lett a szép szavak vége. Hiába megy a zöld propaganda, csúnyán előbújik mögüle a vörös proletárköpeny, egyre nehezebben bírják a szélsőbaloldali törpepártok képviselői, hogy ne ígérjenek örök életet minden magyar állampolgárnak. De a régen látott Karácsonyon kívül akadt azért ezen a héten is bőven termés, ugyanis Varju László és Czeglédy Csaba tisztességről és erkölcsről oktatott mindannyiunkat – ha valakiknek, akkor nekik biztosan hiszünk is –, de ezen kívül Fekete-Győr András is megörvendeztetett minket a nagy licit időszakában néhány szélsőbaloldali Kánaán-ígérettel; szerinte az általuk képviselt politika minden, tehát minden magyar nyugdíjasnak boldogságot hoz majd, sehol semmi szorongás, aggódás, az élet tökéletes lesz. Aki megnézi a mai Karantént, ki ne hagyja Gurmai Zitát, aki úgy hadarta el kötelező demagógiabonbonját, hogy a gyógyszerreklámok végén felhangzó kezelőorvost és gyógyszerészt említő részt felolvasó szinkronhang is nagyot csettintene. A mondanivaló természetesen teljesen másodlagos, azonban érdemes megjegyezni, hogy Gurmai ismét nyitott kapukat döngetett, a családtámogatásokat ugyanis pont az ő pártjától, az MSZP-től és a hasonszőrű baloldali szerencselovagoktól kell megvédeni. Nézzétek ma is a Karantént, amelyből a DK ötvenes éveket idéző egyházgyűlölete és halálkampánya sem maradhatott ki!Négy órán át nem tud koncentrálni, de miniszterelnöknek alkalmas lenne. Ki az?
Találós kérdés következik: melyik az a baloldali politikus, aki nem tud négy órán keresztül koncentrálni, de azzal kapcsolatban nincsenek kétségei, hogy alkalmas egy ország vezetésére? Több név is felmerülhet a kedves olvasó fejében, de nem, kivételesen nem a multifunkciós Karácsony Gergelyre gondolunk. A Momentum elnöke az, aki nap mint nap azt bizonygatja, hogy okosabb, ügyesebb és nem utolsó sorban jobb vezetője lenne Magyarországnak, mint Orbán Viktor. A bökkenő csak az, hogy amíg Orbán, ha kell, egy háromnapos EU-csúcsot is végig bír harcolni, addig Fekete-Győr András a havermédia munkatársának sem képes négy órán át válaszolni a kérdéseire érdemben.Hadházy napszámosnak állt, de ott is maradhatna, ne jöjjön vissza! – Ismét megvillant a Pesti Galeri (Videó!)
Hadházy Ákos ellenzéki politikus végre megtalálta az igazi szakmát, miután nem akarta befizetni a dudálós tüntetés miatti pénzbírságot, napszámosnak állt és kapálni ment, de maradhatna is ott, vissza se jöjjön – hangzott el a Pesti Galeriben, a Pesti TV furkóklubjában, amelyben Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs, Bokor Gábor és Mészáros Nóra osztotta ki az ellenzéket és az uszító Hadházyt. "Kertészeti kisegítő munkásnak lenni nagyon nehéz fizikai munka, kapálni nehéz, sokkal könnyebb a Parlamentben káromkodós táblákat emelgetni" – mondta Mészáros Nóra. A Pesti Galeri tagjai az ellenzék "nemtudomját" és hebegőjét, Fekete-Győr Andrást is kifigurázták, megállapítva: Fegyőr partizános interjúja bizonyította, hogy a Momentum elnöke alkalmatlan politikusnak, teljesen felkészületlen. "Azért az gyönyörű, hogy Gulyás Márton Gyurcsány Ferenc hóhéra, aki már Gyurcsány kedvéért két ellenzéki miniszterelnök-jelöltet is kivégzett, Márki-Zay Pétert és Fekete-Győr Andrást" – mutatott rá Szarvas Szilveszter. A műsorban a kommunizmus áldozatainak számát és tömegét tagadó Kende Péter ügyvéd mondatai is szóba kerültek, de a munkát megtagadó általános iskolai tanárokról és a liberálisok által felhergelt szülőkről is beszéltek a galeri tagjai. Nézze meg a teljes adást, érdemes!Fegyőr összefirkálta a járdát és arról ábrándozott, hogy miniszterelnök lesz
A Navalnij-ügy éppen kapóra jött az ellenzéki nagyágyúknak, hogy némi közrongálással fejezzék ki szolidaritásukat. Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Fekete-Győr András ezúttal is kreatív tevékenységgel kötötték le magukat: most éppen festékszóróval estek a járdának a külügyminisztérium épülete előtt. Pikáns, hogy az éhségsztrájkot folytató orosz ellenzéki vezér mellett tüntikéző gittegylet tagjainak ruházatán nem sikerült a magyar helyesírás szabályainak megfelelően feltüntetni Navalnij nevét – ezt persze megértjük, a nemzetközi sajtóban mégiscsak jobban mutat angolul... Bár a CNN, BBC és a többi független-objektív külföldi hírcsatornák most éppen nem voltak jelen, a Pesti TV a helyszínen forgatott. A Momentum miniszterelnök-jelöltje kolléganőnk kérdésére válaszolva egyebek mellett arról is beszélt, hogy szerinte jól sikerült a Gulyás Mártonnak adott interjúja, amelyben „viszonylag sokszor” élt a „nem tudom” válaszlehetőséggel. És ez még nem minden.Megy a könyöklés az ellenzéki összefogáson belül
A Momentumra többen neheztelnek, ezért Fekete-Győr Andrásék a DK felé tapogatóznak, de az összefogás másik négy pártja is előzetes alkukat köt az előválasztás előtt. A háttérben megy a helyezkedés és a könyökölgetés, ám ez állítólag nem teszi próbára az együttműködést – írta meg a 24.hu.Ajánljuk még