fekete-győr andrás
Lehet, hogy felrobbanna a Fegyőr-féle hazugságvizsgáló? A Momentum elnöke szerint Pikó András a példa az átláthatóságra – Ozsváth Kálmán a Karanténvlogban
Fegyőrnek már hazugságvizsgálóra van szüksége, hogy bizonygassa eszement nézeteit, de mi enélkül is tudjuk róla, hogy nem mond igazat. Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs, valamint Szalai Szilárd ezen a héten sem kapott pihenőt az ellenzéktől, a péntek esti Karanténvlogban pedig Ozsváth Kálmánnal, az újpesti Fidesz önkormányzati képviselőjével beszélgettek Fegyőrék és a baloldal aktuális őrületeiről. Szerepet kapott a műsorban tehát a Momentum elnöke, aki szerint Soproni Tamás, Déri Tibor és Pikó András is az átláthatóság bajnoka. Természetesen a baloldal nagyágyúi közül ismét érkezett egy komoly versenyző: ezen a héten Kunhalmi Ágnes összeszedett gondolatait vesézték ki a srácok, a szocik társelnöke szerint ugyanis a kormány viszi bele a politikát a járványhelyzetbe. Kunhalmit az sem tántorítja el ködös zagyvaságaitól, hogy napi szinten cáfolják a szocik hazugságait, és a szélkakas-politika jegyében teljesen nyugodt arckifejezéssel jelenti ki egyik héten azt, amit az előző héten még teljesen másképp gondolt. A Karanténvlog régen foglalkozott már Jakab Péterrel és a köpönyegforgató Jobbikkal, azonban most már ez sem maradhatott el, ennek pedig jó apropót szolgáltathatott Schiffer András, aki az ATV-ben fejtette ki lesújtó véleményét a teljes ellenzékről. Végül Czinege elvtárs régi cimborája, a DK-s László Imre került terítékre, aki még arra sem volt képes, hogy pánikkeltő hazugságait fejből mondja; Újbuda polgármestere ismét leszerepelt. Nézzétek meg a Karanténvlogot, megéri!Schiffer András szétalázta a Jobbikot és az ellenzéket – Fegyőrről hazugságvizsgáló nélkül is tudjuk, hogy nem mond igazat (Karantén-vlog)
Schiffer András, az LMP egykori elnöke keresetlen szavakkal alázta szét az ATV-ben az ellenzéket, amikor a köpönyegforgató Jobbikról és a többi ellenzéki pártról lerántotta a hazugságoktól szakadt leplet, majd azt mondta róluk, hogy "az ég menekítse meg tőlük az országot". Nos, ezzel a Karantén is egyetért, és reméljük, az igazán hazug, agymosott baloldali propaganda és köpönyegforgatás minél kevesebb embert fertőz meg. Ma azonban a köpönyegforgatók nem maradhattak ki adásunkból, hiszen Jakab Péter, a parizerkirály most sem volt képes a neki szegezett kérdésekre egyenesen válaszolni; terelt, mutogatott, és továbbra is szeretné, ha mindenki elhinné: milliós fizetése mellett ő bizony a nép egyszerű gyermeke. Természetesen őt sem kíméltük, ahogy a nagyokat mondó, véleményét hétről hétre változtató Kunhalmi Ágnest sem, aki most attól óvja a kormányt, hogy politikát vigyen a járványhelyzetbe. Mondja ezt az egyszázalékos népszerűségnövekedésért bármire képes Kunhalmi, annak a pártnak a társelnöke, akik nap mint nap keltik a pánikot, oltásellenes és a magyar emberek lelki békéjét megzavaró, azonnal cáfolható hazugságokkal operálnak. Azért maradt még ezen kívül is csemege a Karantén számára, hiszen Fekete-Győr András hazugságvizsgáló elé akar állni, miközben Soproni Tamásról, Déri Tiborról és Pikó Andrásról azt mondja, hogy átlátható kerületi vezetők. A Momentum kapkodása és arroganciája nem ismer határokat, az újságírókat listázó és eltiltó Fegyőr minden alkalommal újabb aljasságba vagy butaságba fut bele, ahogy a pártjához csapódó Hadházy Ákos is teszi. Végül műsorunk alászállt a DK poklába is, hogy meghallgassuk Adolf Hitler egyik kései szimpatizánsát, a Mandelát Mengelével összekeverő újbudai gyurcsányista polgármestert, László Imrét, aki csak olvasni tudta a napi propagandaadagot, de így sem volt benne köszönet, hogy nem ment fejből. Tartsatok ma is velünk, nézzétek a Karantént!Gyurcsányék megszorításaival varázsolná el az erre fogékonyakat a Momentum
A Momentum választási programját értékelték politikai elemzők a Magyar Nemzet kedd reggel megjelent cikkében. Tóth Erik, az Alapjogokért Központ, Deák Dániel XXI. Század Intézet és Konstanczer Tamás a Századvég elemzője is egyetértettek abban, hogy egy nehezen komolyan vehető, irreális elemektől hemzsegő választási programot állított össze a párt. Tóth Erik fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy a liberális, Nyugat-orientált Momentum az Új Magyarország terv címet adta a dokumentumnak, amellyel a 2006-os Gyurcsány-programot elevenítik fel. Fekete-Győr András előválasztási programja hat pontból áll: Nyugodt otthon; XXI. századi iskola; Jó munkahely; Európai kórház; Közös ország; Zöld bolygó. A felkért szakértők a párt egyes pontokban szereplő elképzeléseit elemezve arról beszéltek, hogy a Momentum megszorítás, adóemelés, burkolt és kevésbé burkolt áremelés veszélyének formájában több csapdát is elrejtett a választók elől.Tudja-e Fekete-Győr András mi az a poligráf? Fegyőrrel nem az a baj, hogy hazudik, hanem az, hogy komolyan gondolja, amit mond!
Egy kormánypárti politikus mesélte, hogy egyszer kénytelen volt hosszasan elbeszélgetni Fekete-Győr Andrással. Talán együtt szorultak liftbe vagy ilyesmi. Leírása szerint Fekete-Győr a "nem tudás", a "nem értés" egészen elképesztő szélsőségét képviseli. Az átlagos ellenzéki politikus ugyanis az újságcikkek és Facebook-posztok első pár sorából tájékozódik, már nem szokott kattintani vagy lejjebb görgetni, mert ennyi, amit egy mai "értelmiségi" is fáradtság nélkül el tud olvasni. Fekete-Győr új minőség. Ő csak a címeket olvassa el és már alább sem tekint.Donáth Anna: olyan ügyeket vizsgálunk, ami a jogállamisági mechanizmust elindíthatja
Donáth Annát, a Momentum politikusát kérdezték az ATV Egyenes beszéd című műsorában az Európai Unió jogállamisági mechanizmusáról. Mint mondta, a cél az, hogy a magyar kormány kezdjen el úgy viselkedni, ahogy az európai játékszabályok kívánják.És akkor Hadházy "Rambó" Ákos bemutatja a "Vissza a jövőbe" magyar változatát
Sziklaszilárd magabiztosságról tesz tanúbizonyságot Hadházy Ákos, aki legújabb bejegyzésében az ellenzék 2022-es győzelméről fantáziál lelkesen. A lódoktorként is emlegetett képviselő, aki különös vonzalmat érez az MTVA székház elfoglalása iránt, ezúttal nem kegyeletsértő halottasházas videóval vagy lyukas zoknijával hívta fel a figyelmet magára, ellenben kiderült, hogy jövendőmondó képességgel is rendelkezik. Legalábbis erre enged következtetni, hogy olyannyira magabiztosan állítja az Orbán-kormány leváltását, hogy már nem csupán az ellenzék győzelmét emlegeti, hanem arról értekezik, hogy "feles vagy kétharmados győzelmet" aratnak-e. Említett H. Ákos nagykorú személy azonban most sem feledkezett meg kedvelt témájának boncolgatásáról, vagyis hogy a Felcsúti Perrel fenyegetőzzön és felelősségre vonásról ábrándozzon, na és persze a legfőbb ügyész eltávolítását sem hagyhatta ki a sorból.Éjjel-nappal Brüsszel: momentumos bikaborjak elirigyelt élete
A lilapárt karaktere meghatározhatatlan, Fekete-Győr András pedig manapság mindent megtesz azért, hogy bizonyítsa alkalmatlanságát, ám mégis van párszázezer szimpatizáns, zömében nagyvárosi fiatal, aki őket választaná. Érthető, hisz elirigyelt kamuéletet élnek, trendik, ők az Éjjel-nappal Brüsszel valóságshow szereplői. Sokan akarnak rájuk hasonlítani: drága ruhákban, külföldi tanulmányok után kifogástalan angolsággal a „buta magyart” kioktatni, hisz ettől többnek érezhetik magukat, mint amennyit érnek. A gőg nemcsak bűn, hanem komoly csábító, még akkor is, ha a ragyogó külcsín alatt borzalmas sötétség lakozik. Ami Párizsban a bourgeois-bohemian, az nálunk a momentumos-budai-hipszter, beazonosítható politikusi prototípus.Fekete-Győr poligráfos vizsgálatnak vetné alá magát – Várja a kérdéseket! – Soha vissza nem térő alkalom! (videóval)
Fekete-Győr András hazugságvizsgálóval akarja teszteltetni magát. Nem vicc! A Momentum miniszterelnök-jelöltje közösségi oldalán jelentette be, hogy poligráfos vizsgálatnak tenné ki magát, hogy lássák: ő aztán tényleg becsületes politikus. A pártelnök bejegyzésében arra szólította fel követőit, hogy tegyenek fel kérdéseket, amelyekre a teszt során válaszolhat. Mindenkit csak arra tudunk buzdítani: vegyen részt az ötletadásban.Hazánkban is szavazhatnak majd a baloldalra a halottak? Fegyőr is a levélszavazás mellett kampányol, miközben ordasakat hazudik a szemünkbe – Baczkó Norbert a Karanténvlogban
Ha péntek este 20 óra, akkor Karanténvlog a PestiTV-n. Újra itt van Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd, akikhez péntek este Baczkó Norbert, a Fidelitas kommunikációért felelős alelnöke csatlakozott, és ha már itt volt, akkor a srácok együtt vesézték ki Gy. Németh Erzsébet újabb arcpirító hazugságát, aki a metrókocsik felújítása miatt tett feljelentést, ezzel pedig csak annyi a gond, hogy a BKK szerint is rendben volt az üzlet, kifejezetten jó kondíciók alapján köttetett meg, ráadásul a teljes MSZP és Karácsony Gergely is megszavazta azt. A velejéig romlott, hazug DK mögött azért szoros a mezőny, a Karanténvlogban ezért teret kapott Bangóné Borbély Ildikó és Szabó Tímea újabb rikácsolása is, akik ugyanazt a fenyegetőzős lemezt tették fel ismét, de szerencsére Fegyőr sem hagyta annyiban az öngyalázást, hiszen Vona Gábor társaságában hadovált arról, hogy a nyugati magyarok szinte mind momentumosok, ráadásul kevesebb joguk van, mint a hazaiaknak, ami nettó hazugság, a Joe Bidentől ellesett levélszavazás viszont még a halottakat is reaktiválhatja. Fegyőrnek sem volt könnyű hete, szóba került ugyanis szereplése a Hír TV-ben is, ahol Földi-Kovács Andrea felmosta vele a padlót. Végül Karigeri és a fel nem lobogózott március 15-i főváros, valamint a szokásos nyikorgás sem maradhatott ki a Karanténvlogból. Nézzétek ti is a Karanténvlogot, megéri!Ajánljuk még