Pesti Srácok

Kálmán Olga akkor miért nem siránkozik, amikor jobboldaliakat akarnak lámpavasra húzni és meszesgödörbe lőni? – Karsay Ferenc a Karanténvlogban

A péntek esti Karanténvlogban Szabó Gergő és vendégei ismét alámerültek az ellenzéki agresszió e heti hullámaiban. Dezse Balázs és Szalai Szilárd állandó vendégek mellett Karsay Ferenc, Budafok-Tétény Fidesz–KDNP-s polgármestere látogatott el a műsorba, így a DK, a Momentum és a többi "demokrata" sivalkodásai mellett a budafoki ügyek is előkerültek. Emellett természetesen nem maradhatott ki Dobrev Klára arcpirító gondolata, aki szerint a 2010 előtti baloldali kormányok alatt jobb volt az élet és ők nem engedték kettészakadni a társadalmat, de kapott egy fricskát a srácoktól Kálmán Olga is, akit valóban gusztustalan módon fenyegettek meg, de kicsinyes politikai haszonszerzésre használta fel ezt az ügyet is, hiszen a heti szinten történő halálos fenyegetéseket, úgy látszik, csak a jobboldalnak kell szó nélkül tűrnie. A műsor vendégei furcsának találták, hogy személy szerint őket is halálos fenyegetések érik, mégsem kürtöli szét senki, miközben Kálmán Olga szerint a nemzeti oldal hergeli az embereket, elfelejtve a DK-s trollok elképesztően vérszomjas fröcsögéseit és fenyegetéseit. A Karanténvlogban helyet kapott Fekete-Győr András is, aki arról hadovált, hogy a kormány gyáva és nem vállal felelősséget – demagóg frázisai közepette csak azt felejtette ki, hogy ő volt az, aki összevissza hazudozott, menekült és nem vállalta a felelősséget a füstbombás ügyét követően. Végül Magyarország egyik legokosabb politikusnője is szóba került, Kunhalmi Ágnes ugyanis Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségéről osztott meg igen magvas gondolatokat! Nézzétek a Karanténvlogot, megéri!

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.