fekete-győr andrás
Hollik: Gyurcsány kiadta az ukázt, Fekete-Győr András ma teljesítette
„Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen azt üzeni Fekete-Győr Andrásnak, akit elítélt a bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt, hogy ne vállald a felelősséget, alkalmazz erőszakot, a lényeg, hogy a hatalmat mindenáron megszerezd, akár, ha kell, akkor ügyészeket, bírákat fenyegess meg, akár, ha kell, kövess el az erőszakot” – fogalmazott Hollik István kereszténydemokrata politikus, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán reggel a TV2 Mokka című műsorában a Vasárnap.hu beszámolója szerint. Az OBH is üzent Gyurcsánynak: ne fenyegesse a bírákat!
"Attól, hogy egy bírósági per eljárási résztvevői politikusok, az még nem lesz politikai per. Magyarországon csak jelző nélküli perek vannak, ugyanis az Alaptörvény deklarálja az ügyfelek törvény előtti egyenlőségét, amit az igazságszolgáltatás résztvevői minden esetben biztosítanak" - írta az Országos Bírói Hivatal Gyurcsány Ferencnek a Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz ellen született ítéletek és a Varjú László ellen folyamatban lévő büntetőper kapcsán tett megjegyzéseire reagálva. Leszögezik, hogy a politikai alapú elfogultságot sugalló állításokat visszautasítják. Kritizálni a munkájukat - mint írják - lehet, de fenyegetésnek és annak sugalmazásának nincs helye. A DK elnöke hétfőn nem kevesebbet tett, mint az elvtársai elleni eljárások kapcsán politikai bíróságokat emlegetett. Olyan kijelentéseket tett, mi szerint a jobboldali kormány megrendelésére születnének az ellenzéki politikusokat elmarasztaló, akár börtönbüntetéssel sújtó ítéletek. Arra szólított fel, hogy jegyezzék meg az eljáró ügyészek és bírók nevét, mert azok jók lesznek még a rendszer ellen jövőben folytatandó eljárásokban. Fekete-Győr András, a Momentum igazságkultúrájának kereszteslovagja
Donáth Anna végre definiálta a politikai közösségét: a Momentum olyan liberális párt, amely szembehelyezkedik a 2010 előtti sötét árnyakkal, a hazugság kultúrája helyett pedig az igazság kultúráját képviseli. No hiszen! Cseh Katalin korrupciógyanús ügye, Hajnal Miklós hazugsága a diplomájáról, és most a Fekete-Győr András által elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban született másodfokú ítélet, pontosabban az arra adott pökhendi válasz... nos, ez lenne az igazságkultúra? Ez lenne a XXI. századi liberalizmus? Fekete-Győr András – amellett, hogy hülyének nézi a választópolgárokat – azt gondolja, hogy mindent megtehet, hogy neki következmények nélkül „a minden is” meg van engedve. A pofátlanság netovábbja, hogy az ítélet után az első sorban tüntet, lóbálja a morális bunkósbotot, mások felett pálcát tör. Pedig éppen ő az, aki méltatlanná vált a képviselői munkára. Vissza kellene adnia a mandátumát, ez egy normálisan működő demokráciában nem kérdés. Az általuk majmolt Nyugaton sem.