fekete-győr andrás
Akár a nagyapja, úgy András is puhára fog esni – avagy miért lett kínos momentumosnak lenni?
Fekete-Győr elvtárs ugyan őszinte hajlandóságot nem mutatott a párttal szemben elkövetett bűneiért való felelősségvállalásra, ám önkritikát gyakorolt és politikai hibáit nyilvánosan elismerte, így a párt vezetésétől – érdemei elismerése mellett – más fontos megbízatást kapott. Mint egykor a kommunista funkcionárius nagypapa, úgy – bármennyire is kínos ez a Momentumnak – most András unoka is puhára esik, miközben megy a bla-bla. Méghogy a történelem nem ismétli önmagát?! Méghogy nem öröklődik a hatalomhoz való viszony?! Ó, dehogynem! Ahogy a múlt tagadása és a következménynélküliség, úgy a hatalomhoz való feljogosítottság érzése is bele van kódolva a hazai internacionalista baloldal DNS-ébe. Fekete-Győr András kilenc hónap alatt háromszor bukott meg, de ami ennél lényegesebb: néhány év leforgása alatt elérte, hogy a Momentumról a kivagyiság és az üresfejűség jut először eszünkbe. S mivel a jelentéktelen Gelencsér Ferenc finoman szólva sem a legélesebb kés a fiókban, így aki tud, az inkább menekül(jön). Schiffer Andrásnak igaza van: tényleg most kéne abbahagyni – mutatjuk, miért
A tegnapi parlamenti ülésen a Momentum frakcióvezetője, Fekete-Győr András bebizonyította, hogy a világon semmi keresnivalója az Országgyűlésben, ugyanis még arra sem veszi a fáradságot, hogy abból a témából felkészüljön, amivel a miniszterelnököt kívánja sarokba szorítani. Ez pedig méltatlan a magyarokra, a pártjuk szimpatizánsaira, de még a kormányunkra nézve is. Az egyébként szabadidejében elektromos rollereket mosogató ifjú politikus azonban nem az egyetlen kínos szereplő a baloldali palettán. Vannak ugyanis, akik helyesen írni nem tudnak a szövetségben, egyesek annyira nincsenek képben, hogy rég kivezetett utalványokkal kampányolnak, de olyanok is vannak, akik az ukrán elnököt és kollégánkat keverik össze, ami még mindig jobb annál, mint amikor némelyi egy hajléktalanról hiszi azt, hogy az egy szobor. Látva ezt a sok kellemetlen ügyet és a hétvégén csúfos baloldali vereséggel zárult időközi, önkormányzati választásokat, az ember nem is csodálkozik, hogy az LMP egykori politikusa egy Kovács Kati dallal próbálja a tudtukra adni, hogy eddig és ne tovább. Fegyőr Bandi összecimbizett Zelenszkijjel
Egyem a szívét, de tényleg, hát olyan cukik, nem? Az egész Momentum-vezérkar, a Cseh Katalin által megosztott fotón, ahogy felsorakoznak az ALDE-pártcsalád dublini kongresszusán. A bal szélen álló ismeretlentől, akinek épp libsi kongresszuson kéne pózolnia, de előző éjjelről még nagyon csavar neki az eki – köszönet a kiváló észrevételért az ánusz-távirányító feltalálójának –, a mára teljesen Morticiává vedlett Cseh Katalinon, meg az MDF-SZDSZ-alapító apukás pártelnökön, meg az „ügynök” szó két lábon járó szótári definícióját megtestesítő Daniel Bergen át, egészen a jobb szélen álló, szintén ismeretlen hölgyig, aki pedig a „sonkacomb” szótári definícióját írja újra.