felfüggesztés
Felfüggesztette az ügyvédi kamara Czeglédy tagságát
Felfüggesztette a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságát a Vas Megyei Ügyvédi Kamara – értesült a PestiSrácok.hu. A Magyar Ügyvédi Kamara Etikai Bizottságánál Budai Gyula már 2018 márciusában kezdeményezte a lépést, miután az ügyvéd politikust olyan köztörvényes bűncselekményekkel vádolják, amelyek sok évi börtönnel fenyegetettek, és amelyek mellett szerinte abszurd, hogy Czeglédy Csaba ügyvédi munkát lát el, önkormányzatokat képvisel és költségvetési iratanyagokhoz fér hozzá, miközben költségvetési csalás ellene a vád. Czeglédy a közösségi oldalán kelt ki magából: nekiesett az országos kamarai elnöknek, Bánáti Jánosnak, aki szerinte állampárti megrendelést teljesített. Azt is megüzente, hogy megtámadja a határozatot, és párjával közös irodája addig is folytatja a munkát, továbbra is teljesítik a megbízásaikat, csak majd ő személyesen nem állhat ott védenceik, ügyfeleik mellett a bírósági tárgyalásokon. Felfüggesztették és rasszistának bélyegezték a rendőrt, aki őrizetbe vett egy feketét Londonban, mert kés volt nála
Felfüggesztettek Londonban egy rendőrtisztet, aki őrizetbe vett egy késsel mászkáló fekete férfit. Az eset nagy port kavart, ugyanis az önjelölt nyugati igazságosztók az előzmények ismerete nélkül kezdték filmezni az őrizetbe vételt annak reményében, hogy egy brit George Floyd-esetnek lesznek tanúi. A londoni incidens végső mérlege tehát, egy késsel sétálgató fekete férfi és egy a jogszabályokat betartató, felfüggesztett rendőrtiszt. Késsel mászkálni az utcán Londonban egyébként természetesen tilos, a rendőrök ezt a törvényt próbálták betartatni. Talán ez az a szintje a tomboló liberalizmusnak, amit mi, normális emberek már sem felfogni, sem megérteni nem tudunk. Orbán Viktor a PS-nek: El kell tüntetni a korrupciót a magyar bíróságok körül
A liberálisok foglyává vált Európai Néppárt elhagyásáról, az általunk feltárt bírói és bírósági botrányról, a milliárdokat eltüntető Szeviép-vezéreket futni hagyó, az üggyel összeférhetetlen szegedi bírókról, és a trianoni békediktátummal kapcsolatos történelmi igazságtételről, a határon túli magyar területek autonómiájáról kérdeztük Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a mai Kormányinfón. A kormányfő cikksorozatunkkal kapcsolatban nyomatékosította: a korrupció vádját és gyanúját meg kell szüntetni, el kell tüntetni a magyar bíróságok körül, a jogszabálysértést pedig ki kell vizsgálniuk a hatóságoknak. "Ebben az ügyben a magyar kormánynak nincs teendője, mert akkor begyulladnának a rakéták, különösen Brüsszelben" – mondta Orbán Viktor. Az Európai Néppártról, a Fidesz európai jövőjéről a PestiSrácok.hu kérdésére Orbán Viktor kijelentette: az Európai Néppártnak kell változnia és változtatnia, és vissza kell térnie a kereszténydemokrata gyökereihez. "A száz év magyar magány véget ért, büszkeséggel tölt el, hogy ahhoz képest, hogy Magyarországot folyamatosan izolálni akarták, a magány után eljutottunk oda, hogy számos relációban szoros együttműködést tudtunk kialakítani a szomszédos államokkal, például Szlovákiával. Közösen kell építenünk Közép-Európát, a közép-európai csillagállás most kedvező. Az évfordulóról bölcsen és mértéktartóan kell megemlékezni, mindenkit erre kérek" – fogalmazott Orbán Viktor. Még a kizárás előtt távozhat a Fidesz az egyre liberálisabb Európai Néppártból
Valószínűtlen, hogy az Európai Néppárt ki tudná zárni a pártcsaládból a Fideszt, a magyar kormánypárt ugyanis maga dönt a kérdésben, és még egy esetleges kizárás, kedvezőtlen döntés előtt elhagyja a néppárti frakciót – tudta meg a PestiSrácok.hu fideszes körökből. Portálunk azok után kérdezett meg több vezető fideszes politikust is, hogy a 444.hu megírta: a Fidesz átülését készíthette elő Orbán Viktor Varsóban, a Fidesz hamarosan a konzervatív EP-frakcióhoz csatlakozhat, amelyben a Fidesz szövetségese, a lengyel kormánypárti PiS a legmeghatározóbb politikai erő. Megtudtuk: a magyar kormánypárt véleménye továbbra is ugyanaz a Európai Néppártról és a helyzetről, nevezetesen nem a Fidesznek, hanem az egyre liberálisabb Európai Néppártnak kell változnia, mert éppen a néppárt távolodott el azoktól az értékektől, amelyeket a Fidesz képvisel: a kereszténydemokráciától, az európai értékek és határok védelmétől, a nemzetek Európájának megerősítésétől és politikájától, valamint a szuverenitás tiszteletben tartásától. Értesüléseink szerint akár még januárban eldőlhet, hogy a Fidesz hol folytatja: az Európai Néppártban csak akkor, ha a pártcsalád és vezetése visszatér az eredeti kereszténydemokrata értékekhez. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.