feljelentés
Megszületett az első magyar feljelentés a párizsi olimpia nem létező jegyeit áruló kibercsalók miatt (videó)
Fiával akart a 2024-es párizsi olimpiára ellátogatni egy budapesti apa. Tizennégy sportrendezvényre vásároltak jegyet egy a hivatalos jegyárusító honlaphoz kísértetiesen hasonlító honlapon, a paris24tickets.com-on. Minden flottul működött. Amikor elakadtak a rendelések során, négy alkalommal angol telefonszámról egy kedves női hang hívta is őket angolul, hogy miben segíthet. Egy számlát is kaptak, amiben még a sportcsarnok elosztását is jelezték. Két napja az apa ellenőrizni akarta a jegyeket, ám a honlap helyett kiberbűnözőkre figyelmeztető vörös oldal jött be. Feljelentést tettek.A Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát állam ellen
A Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) a horvát állam ellen, mert a zágrábi kormány szerinte törvénytelenül kényszerítette az INA horvát olajipari vállalatot, hogy az országban kitermelt gázt a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Műveknek (HEP) kell eladnia nyomott áron – írta a 24sata című horvát napilap internetes kiadásában szombaton.Feljelenti a fideszes Mohilla Tamás Csepel polgármesterét
Mohilla Tamás (Fidesz–KDNP), Csepel 7. számú körzetének jelöltje feljelenti Borbély Lénárdot, Csepel polgármesterét – jelentette be a csepeli Fidesz Facebook-bejegyzésében. Mint hozzátették, a képviselőjelölt három ügykörben tett feljelentést: sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés.Az árnyék-miniszterelnök ismét árnyékra vetődött, csont nélkül elutasították a köztársasági elnök elleni feljelentését
Csapnivaló jogászok dolgozhatnak Dobrev Klára keze alá, hiszen csont nélkül elutasították a nyomozó ügyészek a köztársasági elnök ellen összehordott feljelentését. Az árnyék-miniszterelnök árnyékra vetődött, hiszen Sulyok Tamás a feljelentő állításával szemben nem követett el sem csalást, sem hivatali visszaélést, mint ahogy zsebszerződéseket sem jegyzett ellen. Mindez csak Gyurcsány feleségének politikai zajkeltése csupán, ami ráadásul nem is érdekli a választópolgárokat. Az egész beleillik a Demokratikus Koalíció "nemes" hagyományába: ha nem Orbán, akkor Sulyok a hibás még vízmérgezésben is.Óbudai korrupciós botrány – A politikai felelősség mellett a polgármester büntetőjogi felelőssége is felmerülhet (Videó)
A rendszerváltás óta ilyen korrupciós botrány nem volt Óbuda történetében, ami egészen a DK-s Kiss László polgármesterig nyúlik – jelentette ki Bús Balázs a Hír TV Napi aktuális című műsorában. A fideszes politikus a márciusban kirobbant, Óbuda–Békásmegyer polgármesteri hivatalát érintő korrupciós botrány kapcsán napvilágot látott legújabb fejleményekre reagált. A PestiSrácok.hu írta meg elsőként, hogy a botrány egyik érintettje vallomásában többször is arról beszélt, hogy a korrupciós hálózat Kiss László polgármesterig ért. Több érintett is arról beszélt, hogy a fekete pénzekből vissza kell osztani a III. kerületi polgármesternek is.Vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula a Trippon-ügyben
A nyilvánosságra került információk alapján korrupciógyanú lengi körül a házfelújítási botrányba keveredett gyurcsányista alpolgármester újpesti ténykedését, ezért hivatali vesztegetés gyanújával feljelentést tett az ügyészségen Budai Gyula. A napokban kirobbant ügyben szó van elszórt közpénzekről, fiktív számlákról, valamint egy gyanús, sok százmilliós önkormányzati szerződésről is.Költségvetési csalás gyanújával indulhat nyomozás a pomázi jégpálya-beruházás miatt
Költségvetési csalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett Tényi István a Pest Vármegyei Főügyészségen a PestiSrácok.hu által bemutatott pomázi jégpálya-beruházás kapcsán. Ahogy arról beszámoltunk, lapunk több okirati bizonyíték birtokába jutott arra vonatkozóan, hogy még 2021-ben a pomázi önkormányzat a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Pomáz Kft. akkori ügyvezetőjének magáncégétől vásárolta meg a jégpályát és rendelt hozzá több millió forint értékben különböző munkákat és kiegészítő létesítményeket. Az ügyben a felmerülő összeférhetetlenség a legkisebb probléma. A túlárazás és a kivett milliók ordítanak a szerződésekről, amelyeket a helyi baloldali politikusokat támogató Potzta Bélát hizlalták, és amelyeket a polgármester írta alá. Leidinger István és a jelenleg szintén polgármesteri címért induló alpolgármester, Hardi Péter hárítanak és magyarázkodnak.Törvénytelen kifizetések miatt feljelentették Baranyi Krisztinát (Videó)
Kedd délelőtt Gyurákovics Andrea, a Fidesz–KDNP IX. kerületi polgármesterjelöltje tett feljelentést a helyi rendőrkapitányságon Baranyi Krisztina regnáló polgármesterrel szemben. Gyurákovics szerint a Haller Park felújításával összefüggésben törvénytelenül történtek kifizetések.A Nemzeti Nyomozó Iroda megindította a nyomozást a Lánchíd felújításával kapcsolatban
Ahogyan arról korábban portálunk is beszámolt, Budai Gyula hivatali vesztegetés gyanújával tett feljelentést, mert információi szerint a Lánchíd-felújításból „kiszivattyúzott” másfél milliárd forint nagy része a Karácsony Gergely vezette Városházán landolhatott. Ennek eredményeként a Nemzeti Nyomozó Iroda megindította a nyomozást.Ajánljuk még
















