fenntarthatóság
Évi több százezer tonna finom por és ugyanennyi hulladék műanyag újrahasznosítását teszi lehetővé a Pannon Egyetem új szabadalma
Évente 300 ezer tonna finom szemcséjű kőpor keletkezik útépítéshez használt kőzuzalék gyártása során. Ennek a tárolása, szállítása óriási költségekbe került, ráadásul a finom kőpor semmire sem jó, semmire sem használható ebben a formájában. A veszprémi Pannon Egyetemen kutatásokat kezdett a finompor és a műanyaghulladék ötvözésére és újrahasznosítására, amelynek eredményeként rendkívüli szabadalom született. Az egyetem és nagy úépítő cégek együttműködéséből a jövőben évi több százezer tonna finom port és műanyag hulladékot hasznosíthatnak újra - hangzott el a Kossuth Rádió reggeli műsorában.Áder: minden ember tehet a vízválság enyhüléséért, a fenntarthatóság növeléséért
Minden egyes ember tehet azért, hogy enyhüljön a Földön tapasztalható vízválság, hogy fenntarthatóbb módon éljünk – mondta Áder János volt köztársasági elnök a sarkadi Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium diákjainak szerdán. A korábbi államfő A vízválságtól a fenntartható fejlődésig címmel tartott – sok fotóval, info- és videografikával, mobiltelefonos, interaktív szavazással és videoklip vetítésével tarkított – előadást százharminc diák előtt a Békés megyei településen. Kifejtette: az elmúlt száz évben megnégyszereződött az emberiség létszáma, de a népesség növekedéséhez képest a vízfogyasztás kétszeres, az energiafogyasztás háromszoros ütemben emelkedett.Szijjártó Péter: a természetvédelmet nem szabad politikai kérdéssé tenni (Videó)
Szijjártó Péter a thaiföldi fenntarthatósági expón képviselte hazánkat, ahol kijelentette, hogy a természetvédelem ügyét nem szabad politikai vagy ideológiai szempontból megközelíteni, és nem szabad hagyni, hogy politikai pártok vagy mozgalmak "monopolizálják" ezt az ügyet.A ma szemete a holnap energiája – Belevágunk a körforgásos gazdaságba
A ma még nehezen kezelhető terhet jelentő kommunális hulladékunk rövid időn belül az energiatermelés egyik lába lehet, amely hozzájárulhat a napjainkban egész Európát nyomás alatt tartó energiaválság kezeléséhez. Jövő nyárra teljesen átalakul a hulladékgazdálkodás rendje és rendszere Magyarországon.Áder János szerint a "dobd el" kultúra nem fenntartható
A nyersanyagforrások végességéről, a hulladék-újrahasznosítás fontosságáról és új megoldásokról is beszélt Áder János államfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Áder János példaként említette, hogy hogyan lehet aranyat nyerni az okostelefonokból, mit lehet kezdeni a szavatossága vége felé járó élelmiszerekkel, és arról is, hogyan betegítjük meg saját magunkat azzal, ha nem vigyázunk a környezetünkre.Szili Katalin: az elektromos autóban felhasznált energia nem feltétlenül megújuló forrásból származik
Az alaptörvény olyan szabályozást tartalmaz a fenntartható fejlődésről, amely a jövő nemzedékek megóvását szolgálja – mondta a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának alapító elnöke csütörtökön, Szekszárdon. Szili Katalin szólt arról is, hogy a lakossági felhasználók között sokan már tudatosan használják az energiát, ugyanakkor megjegyezte, hogy bár sokan jó döntésnek tartják az elektromos autó használatát, az abban felhasznált energia nem feltétlenül megújuló forrásból származik.Alapjogokért Központ: az EU a lakossággal fizettetné meg a zöld dzsihád költségeit
Veszélyezteti az EU a magyar rezsicsökkentést, az Európában egyedülállóan alacsony lakossági energiaárakat – mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az intézet workshopján, csütörtökön, Budapesten.Áder János: a fenntartható fejlődési célok számos területén előrelépett Magyarország
A fenntartható fejlődési célok 2015-ös elfogadása óta a változások világszerte sokkal lassabb ütemben zajlanak, mint ahogy azt elhatározták, azonban Magyarországnak – a koronavírus-járvány ellenére is – számos területen sikerült előre lépnie – mondta Áder János abban a videóüzenetben, amely hétfőn hangzott el az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals, SDG Moment) című fórumán.Planet Budapest 2021: üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság (x)
Üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság. Mindezt jól mutatja, hogy a fenntarthatósági technológiák fejlesztésével foglalkozó szektorok növekedése 2030-ig elérheti az évi 25 százalékot is, illetve hogy ma már globálisan a befektetők több mint 50 százaléka veszi figyelembe pénzügyi beruházási döntéseinél a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat is. A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó egyik tematikai fókuszpontja éppen annak bemutatása, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem gazdasági lehetőség is. A visegrádi országok közös fenntarthatósági rendezvényét Budapesten rendezik meg.Ajánljuk még