fenyegetés
Életveszélyesen megfenyegette a koszovói külügyminiszter szerb kollégáját
A koszovói külügyminiszter életveszélyesen megfenyegette szerb kollégáját - közölte értesülését a Kurir című belgrádi napilap kedden. A hírt Ivica Dacsics, a szerb diplomácia vezetője is megerősítette, a szerb politikusok pedig élesen bírálták a koszovói miniszter kijelentését.A Jobbik politikusa már újságírókat is verne
Pál Gábor egy Facebook-bejegyzést tett közzé a Nagy Blanka körül kialakult ügy kapcsán, melyből kiderül: a Jobbik politikusa már újságírókat is megverne. A Figyelő szerint „a jobbikos politikus véleménye a Sneider Tamás ex-szkinhed pártelnök esküvőjén történtekkel és Szávay István antiszemita megnyilvánulásaival együtt lerántja a leplet a cukiskodás mögött megbúvó szélsőséges és gyűlöletkeltő alakulatról”.Bilinccsel, vezetőszárral és börtönnel fenyegette a fideszeseket a női Gyurcsány
A Parlamentben fenyegette meg a kormánypárti képviselőket és a kormánytagokat a női Gyurcsány Ferenc, a DK-s Vadai Ágnes, aki mai felszólalásában azt mondta a fideszeseknek, hogy "önök közül nem kevesen bilincsben és vezetőszáron fogják befejezni politikai pályafutásukat". Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára visszautasította a vérlázító fenyegetést és úgy válaszolt, "a magyar emberek az igazi szerencsések, mert megszabadultak önöktől 2010-ben".Kulturáltabb politikai hangnemet szorgalmaz Donald Trump
Civilizáltabb hangnemet szorgalmazott az amerikai politikai élet szereplői körében Donald Trump elnök egy választási kampányrendezvényen szerdán este, miután a nap folyamán több demokrata párti politikus címére és a CNN hírtelevízió szerkesztőségébe küldtek robbanószerkezetet, vagy fehér port.Kettős mérce, avagy így működik az ellenzéki gyűlöletpropaganda Facebook-támogatással
Miközben a keresztény, jobboldali érzelmű felhasználók bejegyzéseit sorra törli a Facebook, sőt egyre gyakoribban büntetik korlátozással, letiltással, profiljuk törlésével a nemzeti gondolkodású magyar facebookozókat, addig szinte teljesen természetes, hogy az ellenoldalnak, a balliberális gyűlöletpropagandát terjesztőknek mindent lehet. A minap Kapás Boglárka olimpikon úszónk oldalát szállták meg a gyűlölködők. A sportolónak annyi volt a bűne, amiért cenzúrázatlanul szórhatták rá a szitkokat, hogy oldalán megosztott egy fotót, amelyen Orbán Viktor miniszterelnökkel látható. Az úszónő esete már a sokadik olyan eset, ahol tetten érhető a baloldalról érkező és a Facebook által segített, támogatott szervezett zaklatás. Cikkünkben több olyan esetet is bemutatunk, hogyan "szálltak rá" tömegesen az ellenzéki bérkommentelők jobboldali érzelmű emberekre. Megmutatjuk azt is, melyek azok a gyomorforgató megjegyzések, fenyegetések, amelyeket a magunkfajtának nap, mint nap el kell tűrnie a közösségi médiában, mivel a Facebook szerint az nem ütközik a közösségi elvekbe.Családtagjaik segítségével, a börtönből szervezték a fosztogatást
Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalással és súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással vádolnak hat embert, köztük két elítéltet, akik pénzszerzés céljából idős emberek bajba jutott hozzátartozójának adták ki magukat – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.Mélyül az amerikai-török konfliktus – Erdogan Allahot hívta segítségül az amerikaiak ellen
Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok fontosabbnak tartja a Törökországban fogva tartott amerikai lelkipásztor ügyét, mint kapcsolatát NATO-szövetségesével."A beledet a szádon húzom ki" - Így fenyeget a jobbikos polgárőr, avagy az árulkodó Facebook-profil
"A saját buzi pártod háza táján sepregessél először exjobbikos szélkakas. A beledet a szádon húzom ki te köcsög!" - írta egy hosszabb gyalázkodó kommentben L. Attila jobbikos szimpatizáns a közösségi portálon a tapolcai Fidelitas alelnökének. Szakonyi Balázs a sümegi polgármester videóbejegyzését osztotta meg, ami a helyi hulladékszállítási ügyről szól, mellette Rig Lajos listáról bejutott jobbikos országgyűlési képviselőt szembesíti valótlan kijelentéseivel. Ehhez a bejegyzéshez kommentelte fenyegetését a Jobbik szimpatizánsa, illetve aktivistája, aki nem első alkalommal kardoskodott Rig mellett. De most elvetette a sulykot.Ajánljuk még

















