ferencváros
Védelmi hibákból kapott gólokkal kikapott a magyar bajnok Dániában - Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező: FC Midtjylland-Ferencváros 2-0 (1–0)
Két védelmi hibából születő, elkerülhető gólt kapott a Ferencváros a dán Midtjylland otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első felvonásán. A magyar bajnok továbbjutási esélyei így csökkentek ugyan, de nincs lehetetlen helyzetben a zöld-fehér együttes a jövő heti, hazai visszavágó előtt.A pozsonyi Slovan testén keresztül vezethet a BL-be a Fradi útja – Konferencia Ligás csapataink ellenfeleit is kisorsolták
Amint arról múlt héten beszámoltunk, valamennyi magyar klubcsapat továbbjutott a nemzetközi kupaküzdelmek második selejtezőköréből, így ott lesznek a harmadik körben és továbbra is versenyben vannak a főtáblára jutásért. A ma megtartott sorsoláson az is kiderült, hogy kik lesznek/lehetnek az ellenfeleik a magyar csapatoknak.Régen látott focisiker: valamennyi csapatunk továbbjutott a nemzetközi kupákban!
Az olimpia minden mást elnyomó zaja mellett szinte észrevétlenül, de megkezdődtek a küzdelmek a nemzetközi labdarúgó-kupákban. Arról portálunkon is beszámoltunk, hogy a Ferencváros kettős győzelemmel búcsúztatta walesi ellenfelét a Bajnokok Ligája selejtezőjében, de nagy örömmel nyugtázhatjuk, hogy a többi magyar csapat is kiejtette aktuális ellenfelét és készülhet a következő fordulóra.Főtáblát ér a továbbjutás, gond nélkül lépett tovább a magyar bajnok! - Labdarúgó BL-selejtező: The New Saints FC-Ferencváros 1–2 (0–1)
Edzőmeccs jellegű találkozón másodjára is legyőzte a magyar bajnok Ferencváros a walesi The New Saints FC csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján. A Fradi így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a harmadik selejtezőkörbe, ahol a dán Midtjylland csapatával találkozik majd. Az viszont már most biztossá vált, hogy a Ferencváros idén is ott lesz valamelyik európai kupasorozat főtábláján!Az MLSZ a Fradi pártjára állt a a MOL és a Fradi között nemrég kirobban vitában
Úgy tűnik, hogy a MOL és a Fradi között nemrég kirobban ügyben az MLSZ a Fradi pártjára állt. Ennek bizonyítéka a szövetség üllői129-nek küldött válasza. A ferencvárosi szurkolói oldal a Mártha-ügyben még pénteken írt az MLSZ-nek és a MOL-nak, az előbbi válasza ma délután érkezett meg, a MOL Nyrt. még nem reagált.Gyakorlatilag máris biztosította önmaga számára a nemzetközi kupaőszt a magyar bajnok! - Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros-The New Saints FC 5–0 (3–0)
Olykor kifejezetten szellemes, ötletes játékkal, rendkívül magabiztos győzelmet aratott a Ferencváros labdarúgó-csapata a Bajnokok Ligája második selejtező-körének első felvonásán a walesi The New Saints FC ellen. A magyar bajnok ezzel szinte biztosan továbbjutott a párharcból, ami egyben azt is jelenti, hogy ezen az őszön is részt vehet majd valamelyik kupasorozat főtábláján!A West Ham United ellen hangol a Fradi a Bajnokok Ligája selejetezőkre
A Ferencváros labdarúgó csapata– kiegészülve a magyar válogatott játékosokkal– gőzerővel készül a nagy nyári meccsekre, amik elsősorban a Bajnokok Ligája selejtező mérkőzéseket jelentik. Július 23-án indul az Üllői útiak BL-menetelése, az ellenfél egyelőre ismeretlen ám azt már hivatalosan tudni vélik, hogy előtte a korábbi EKL-győztes West Ham United ellen játszik majd edző mérkőzést magyar bajnok.Holland–angol edző a magyar bajnok kispadján – Pascal Jansen lett a Ferencváros vezetőedzője
A Ferencváros vezetősége megállapodásra jutott Pascal Jansennel, így megvan Dejan Stanković utóda a magyar bajnok kispadján. A holland–angol állampolgárságú tréner korábban a holland AZ Alkmaar vezetőedzője is volt, mától pedig a Fradit igyekszik minél eredményesebben vezetni. Pascal Jansen szerződésének időtartamáról nem szólnak a hírek, magyar kapcsolata azonban van az új edzőnek, korábbi holland csapatánál ugyanis Kerkez Milos trénere volt.Skót duda – Nonszensz, de már kvíz is van arra, hogy megtudd, kire kell szavaznod (VIDEÓ!)
Megszoktuk már, hogy a baloldal minősíti a jobboldali újságírókat, azt viszont nem értjük, hogy akkor miért érzékenyek, ha visszakézből kapják az ívet viszonzásul. Mindenesetre Karácsony Gergely a saját tájékozatlanságát azzal leplezi, hogy menekül az újságírók elől, legalábbis azok elől biztosan, akikkel nincs megbeszélve előre, hogy miről kérdezzenek. Ezt pedig azzal magyarázza, hogy "hülye propagandisták" vagyunk. Az eheti Skót dudában Gav Duncannel megegyeztük abban, ha valamire nem tudjuk a jövőben a választ, a kérdezőt fogjuk ostobának titulálni. A kampányban azonban vannak ennél felháborítóbb dolgok is, például, hogy egy férfi összesen 77 darab kampányplakátot rongált meg Ferencvárosban, valaki pedig "Fideath" feliratú szórólapokat terjeszt, ami ugye az angol halál szó keverése a Fidesszel. Nem vártunk többet az O1G társaságtól, de azért van egy szint ami alá nem kéne beesni. Végül egy weboldallal foglalkoztunk (voksmonitor.hu), ami úgy működik, mint egy női magazin kvíz, a nyeremény ellenben nem az, hogy megmondják, milyen típusú férfi illik hozzánk, hanem hogy kire szavazzunk.Ajánljuk még

















