fertőzés
Ausztriában már több a gyógyult, mint az új fertőzött
Folytatódik a kedvező tendencia Ausztriában: az elmúlt 24 órában csaknem kétszer annyi embert nyilvánítottak gyógyulttá, mint ahányan megfertőződtek a koronavírussal. Az egészségügyi minisztérium által közölt adatok szerint hétfő óta 583 ember gyógyult meg, míg 332-en fertőződtek meg koronavírussal.Putyin a kényszerszabadság lerövidítéséről tanácskozott orvosokkal
Az április végéig elrendelt oroszországi fizetett kényszerszabadság lerövidítéséről egy hét múlva lehet majd dönteni, az orosz vakcina tesztelése májusban kezdődhet meg - hangzott el Vlagyimir Putyin orosz elnök járványügyi szakemberekkel és virológusokkal kedden, videókonferencia keretében folytatott tanácskozásán. A létfontosságú ágazatok és az alapszolgáltatások kivételével elrendelt kényszerszabadság súlyos terhet ró az orosz gazdaságra és a lakosságra. Vlagyimir Kutirev virológus, a Mikrob kutatóintézet igazgatója azt mondta a tanácskozáson, hogy a korlátozó intézkedések eredményességét körülbelül egy hét múlva lehet majd megítélni, és akkor lehet majd megmondani, hogy feloldhatók-e.Spanyolországban öt napja csökken az új fertőzöttek és a halálos áldozatok száma is
Spanyolországban már ötödik napja csökken az új típusú koronavírus napi fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak száma - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett adataiból. Az elmúlt egy nap során 4273 új esetet szűrtek ki, vasárnap 6023, szombaton 7026 embernél igazolták a SARS-CoV-2 vírust. Összesen már 135 032 ember tesztje lett eddig pozitív az elmúlt több mint két hónap alatt.A mentők és segélyszervezetek munkájának segítésére tett felajánlást a Toyota
A Toyota magyarországi márkaképviselete a koronavírus-járvány elleni védekezéshez húsz gépjárművet ajánlott fel, amelyeket az Országos Mentőszolgálat, egészségügyi dolgozók és nagyobb segélyszervezetek fognak használni munkájukhoz - közölte az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője hétfőn Budaörsön.Átlépte a 20 ezret az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban
Átlépte a 20 ezret az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban, ahol hétfőre virradóra újabb 1123 ember esetében lett pozitív a koronavírus-teszt. Az ország a 11. helyen áll a világ országai között a regisztrált fertőzéseket illetően. Hollandiában közel 20 ezer, Luxemburgban több mint 2800 koronavírusos beteget tartanak nyilván.Ausztráliában sikerült ellaposítani a járvány görbéjét, Új-Zélandon is csökken az új esetek száma
Ausztráliában a koronavírus-járvány terjedésének növekedési üteme két százalék alá csökkent, ami alapján a hatóságok úgy vélik, sikerült ellaposítani a járvány görbéjét, bár a következő napokban még lehet arra számítani, hogy megugrik a halálesetek száma. Az ausztrál egészségügyi minisztérium adatai szerint hétfőre 5744-re nőtt a koronavírusos esetek száma. Vasárnap óta 109 új fertőzést észleltek, ami 1,9 százalékos növekedés. Biztató jelnek tartják a hatóságok, hogy a betegség korai szakaszában fedezik fel sokszor a fertőzötteket, hamar el tudják őket különíteni, és így megtörik a vírus terjedésének láncolatát.Ukrajnában újabb szigorítások léptek életbe, tilos arcmaszk nélkül utcára lépni
Életbe léptek hétfőn Ukrajnában azok az új korlátozó intézkedések, amelyeket a kormány a múlt héten rendelt el, a szigorítások értelmében egyebek mellett tilos mostantól arcmaszk és személyes iratok nélkül nyilvános helyen, illetve közterületen tartózkodni.Tovább lassult a járvány Németországban, de újabb szigorítást vezethetnek be a határon
Tovább lassult a koronavírus-járvány Németországban az igazolt fertőzöttek számának alakulásáról hétfőn megjelent adatok alapján, de a vírus terjedését akadályozó intézkedéseket újabb határellenőrzési szigorítással egészíthetik ki.Oroszországban közel ezerrel nőtt a fertőzöttek száma
Oroszországban 954-gyel nőtt egy nap alatt, és elérte a 6243-at a koronavírus-fertőzöttek száma a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint. A halottak száma 47 (az elmúlt nap alatt hárman hunytak el), a meggyógyult pácienseké pedig összesen 406 a hétfői adatok szerint. A fővárosban 4484, Moszkva megyében 82, Szentpéterváron pedig 35 fertőzött embert ápolnak. A Covid-19-fertőzést a 85 orosz régióból 80-ban észlelték.Ajánljuk még

















