fertőzés
Olimpiai bajnok úszónk is az otthonmaradásra buzdít
Ez azt jelenti, hogy maradjunk ténylegesen a négy fal között” – közölte közösségi oldalán Gyurta Dániel, visszavonult olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja.BKK: Aki csak teheti, használja a mobiljegyet
A koronavírus-járvány idején különösen fontos, hogy a napi utazások során a lehető legkevesebbet érintkezzenek egymással fizikailag az utasok és a munkájukat végző járművezetők, jegyellenőrök. A fertőzés terjedését ugyanakkor lassíthatja, ha nem a hagyományos módon, azaz ügyfélszolgálaton vásároljuk az utazáshoz szükséges termékeket, hanem mobiljegyet használunk, amely a járvánnyal szemben biztonságosabb közlekedést biztosít számunkra.Iskolaigazgatók a digitális oktatásról: ez egy óriási kísérlet, de a diákok fegyelmezettek
Orbán Viktor miniszterelnök péntek este jelentette be, hogy hétfőtől a Magyarországon tanuló diákoknak nem kell bejárniuk az általános iskolákba, gimnáziumokba és oktatási intézményekbe, hanem országszerte áttérnek a digitális oktatásra, azaz a diákok a tananyagot most már a számítógépen keresztül kapják meg. Erre a szigorításra a járvány megelőzésének érdekében volt szükség. Mivel csak egy hétvége volt a tanintézményeknek erre felkészülni, számos helyen hirtelen kellett megoldani a kialakult helyzet okozta bonyodalmakat, ezekről kérdezte a Pestisrácok.hu több iskola igazgatóját. Nem reprezentatív felmérésünk szerint az iskolák többségében nem volt szükség arra, hogy felügyeletet biztosítsanak tanulóknak és különösebb fennakadás sem történt.Donald Trump: nagyon fertőző vírusról van szó, tanulunk mások tapasztalataiból
Nagyon fertőző vírusról van szó, mi is tanulunk más országok tapasztalataiból - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnapi sajtókonferenciáján az országban már mintegy háromezer embert megfertőző új koronavírusról.Van olyan hely, ahol két-három napig is megél a koronavírus
Az új típusú koronavírus a levegőben néhány órán át, egyes felületeken akár két-három napig is megél – állapította meg az amerikai országos Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének (NIAID) kutatóiból és más tudósokból álló csoport.Lecsengőben van a járvány Kínában
Általánosan lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közölt adatai szerint 1886 új esettel 72 436-ra nőtt a fertőzöttek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig. Ugyaneddig 98 új halálozást jelentettek, a vírus ezzel immár 1868 életet követelt a szárazföldi Kínában.Húsevőbaktérium-fertőzéssel riogat a Gyurcsány-párt és a balliberális sajtó – az EMMI cáfol
Több balliberális portál is arról írt, hogy húsevő baktériummal fertőződtek meg lakók az egyik Zala megyei szociális otthonban, de az ügyben nem óvintézkedéseket tettek, hanem megpróbálták eltussolni. Ma délelőtt már a Gyurcsány-párt is kiadott egy közleményt, amelyben a fertőzéssel riogatnak és az Orbán-rezsimet hibáztatják. Azt sejtetik, hogy az intézményben tapasztalt fertőzések a falu lakosságát is veszélyeztetik, de félrevezetik Bázakerettye lakosságát, sőt, az egész országot, és óriási veszélyhelyzet van. Az EMMI közleményben reagált a futótűzként terjedő pánikkeltő hírekre. Mint írják, nincs egészségügyi vészhelyzet a Bázakerettyén működő szociális otthonban. "Van egy olyan egészségügyi helyzet, egy fertőzés, ami ismert, és amelyet már kezelnek szűrésekkel, az érintettek bevonásával, és ezt sem tussolták el" – közölte az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára.Már hatvan gyermeket kezelnek szalmonella-gyanúval Debrecenben, több beteget nem tudnak fogadni
Tovább emelkedett a szalmonellagyanús gyerekek száma Debrecenben: a hét közepén bekövetkezett megbetegedések után a Debreceni Egyetemre eddig összesen hatvan gyermeket – a klinikai központ gyermekgyógyászati klinikájára negyvenhatot, a Kenézy Gyula egyetemi kórházba tizennégyet – vettek fel, ezzel mostanra kapacitásaik telítődtek – jelezte az egyetem sajtófőnöke vasárnap az MTI-nek.Ajánljuk még
















