Pesti Srácok

fidesz

Közhelyekkel, egymás dicsérgetésével és vállon veregetésével keresi útját az Európai Néppárt (PS-videó!)

Világugar 2019 november 21.
Ahogy tegnap már tudósítottunk róla, Donald Tusk lett az Európai Néppárt elnöke. A hazai baloldali sajtó örömmel nyugtázta, hogy Tusk a kongresszuson mondott beszédében Orbán Viktort és a Fideszt ostorozta áttételesen. Ezt valóban bele lehetett magyarázni a szavaiba, sőt, akár a Fidesznek is szólhatott az üzenet, azonban nehéz a cáfolattal vitába szállni, ugyanis az magától Donald Tusktól érkezett. Az EPP új elnöke leszögezte: nem Orbán Viktornak üzent szavaival – akivel egyébként a nézeteltérések mellett jó barátságban vannak –, hanem mindenkinek. Nagy kérdés, hogy a konzervatív pártcsalád milyen irányba indul el Tusk irányításával, ahogy az is, hogy mi lesz a Fidesz sorsa, akik idén márciusban felfüggesztették tagságukat. A zágrábi kongresszusi pletykák alapján nehéz lenne jósolgatni, hogy mikor dőlhet el a magyar kormánypárt helyzete, hiszen ezt is, azt is suttognak a folyosókon, Tusk szerint ez 2020. január-februárban lehet esedékes. Az EPP kongresszusától nem volt várható, hogy különös izgalmakat hozzon, hiszen az elnöki és alelnöki posztokra is egy-egy jelöltet delegáltak, azonban a beszédek üressége, a közhelyek ismételgetése és pufogtatása kiábrándító hangulatúvá tette az eseményt. A vezető politikusok nem különböztek a többi felszólalótól; elmondható, hogy a közös üzenet mindenkinél ugyanaz volt: félelem a populistáktól és a baloldali szélsőségektől, egyenlőség, elfogadás és friss erő, közös munka. Az Európai Néppárt ezen a kongresszuson jobban hasonlított egy baloldal felé nyitó, semmitmondó konglomerátumra, mint a keresztény és markánsabb jobboldali értékek védelmezőjére. Donald Tusk vezetésével vajon merre indul majd a néppárt? Gubík László felvidéki és Hölvényi György, KDNP-s politikussal beszélgettünk az EPP új kihívásairól és a Fidesz jövőjéről a pártcsaládban. Hölvényi szerint politikai irányváltásra van szükség a néppártban. Milan Zver szlovén konzervatív politikust e-mailben kerestük meg, hiszen delegációjával korábban távozott a helyszínről; amint megérkeznek válaszai, frissítjük cikkünket. Nézzék meg videónkat!
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.