fidesz
Deutsch Tamás: győzelemre készülünk
Győzelemre készülnek a június 9-i európai parlamenti választáson és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP) listavezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Menczer Tamás: Ha együtt vagyunk, nyerni fogunk (VIDEÓ!)
Menczer Tamás, a Fidesz új kommunikációs igazgatója egy videóban mondta el Orbán Viktor és a kormány sikerének a titkát. Kiemelte, hogy ők voltak azok, akik a migráció ellen elszőször felszólaltak, majd ugyanez történt a háború kapcsán is, de kimondták azt is, hogy a nyugdíjak értékét meg kell őrizni, az LMBTQ-propagandának pedig nem szabad helyet adni. Végül leszögezte, hogy most is vannak politikai kalandorok a palettán, de ha együtt vagyunk, nyerni fogunk.Menczer Tamás lett a Fidesz új kommunikációs igazgatója
Menczer Tamás veszi át Hollik Istvántól a Fidesz kommunikációs igazgatói feladatait. A külügyi államtitkár közösségi oldalán jelentette be a változást.Óbudai Fidesz Kiss Lászlóék korrupciós botrányáról: Az óbudaiaknak joguk van tudni az igazságot!
Bár Kiss László, DK-s polgármester frakciónk kezdeményezésére kénytelen volt rendkívüli testületi ülést összehívni az óbudai korrupciós botrány miatt, egyetlen kérdésre sem volt hajlandó érdemben válaszolni – olvasható az óbudai Fidesz közleményében.A Fidesz nem támogat semmilyen, a gazdák megélhetését veszélyeztető uniós javaslatot
A Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációja nem támogat és nem szavaz meg olyan javaslatot, amely veszélyezteti az európai gazdák megélhetését és a biztonságos és minőségi élelmiszer-termelést Európában – jelentette ki közös közleményben Győri Enikő és Schaller-Baross Ernő, a Fidesz két EP-képviselője csütörtökön.Ne fosztogassák tovább a pécsi közvagyont – üzente a város Fidesz-frakciója a balos vezetésnek
A pécsi Fidesz-frakció sajtóközleményben szólította fel a város baloldali polgármesterét, hogy hagyjon fel Pécs vagyonának fosztogatásával. Mint írták, a város polgármestere, Péterffy Attila Gyurcsány Ferenc tanítványa a közpénzek elherdálásának művészetében.Választási megállapodást javasol a csepeli Fidesz Borbély Lénárdnak
A csepeli Fidesz-KDNP a baloldal hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében önkormányzati választási megállapodást javasol Borbély Lénárdnak - közölte a Fidesz csepeli szervezete hétfőn az MTI-vel.Az ATV szerint Szentkirályi Alexandra lesz a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje
Jövő héten bejelenhetik a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjét, és az ATV úgy tudja, valószínűleg Szentkirályi Alexandra lesz az. Kormányközeli forrásokra hivatkozva Csuhaj Ildikó azt írja, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő lesz várhatóan a befutó.Durva fenyegetéseket és ócsárlásokat kapott a Fidesz körmendi polgármesterjelöltje, ezért visszalép
Pénteken választotta meg a Fidesz körmendi szervezete a kormánypárt polgármesterjelöltjének Belencsák Istvánt, azonban pár napra rá a politikus bejelentette, mégsem indul, ugyanis ismeretlenek megfenyegették. Úgy fogalmazott közösségi oldalán, hogy az elmúlt napokban olyan dolgok történtek, amelyre a legrosszabb rémálmában se gondolt.Ajánljuk még

















