fizetés
A magyar miniszterelnök fizetése volt az egyik legalacsonyabb az EU-ban
A házelnök illetményével egy szintre, havi bruttó 3,5 millióra emelkedne Orbán Viktor fizetése a jövőben. Az Európai Tanács tagjai – vagyis a 27 uniós tagállam állam-, illetve kormányfői – közül a magyar miniszterelnöknél jelenleg csak a bolgár, a horvát és a lengyel kormányfő, valamint a román államfő keres kevesebbet – írja a magyarnemzet.hu.Most már Hadházy is szeretne esküt tenni, különben nem kapna fizetést
Hiába korábbi ellenállása és lázadása, most már mégis letenné képviselői esküjét Hadházy Ákos. Ezt a politikus már jelezte is a parlament házvezetésének. A botránypolitikus volt az egyetlen, aki bojkottálta a parlament hétfői alakuló ülését, amikor a többi képviselő letette az esküt, helyette fogadóórát tartott a Kossuth téren – idézte felé a Hír TV.Jámbor András: azért akarok a parlament jegyzője lenne, mert baromi sok pénz jár érte (videó!)
Jámbor András a józsefvárosi neomarxista politikai kultúrenklávé ellenzéki országgyűlési képviselője kendőzetlen őszinteséggel mondta ki, hogy azért szeretne az újonnan megválasztott Országgyűlés jegyzője lenni, mert „baromi” sok pénz jár érte – derül ki egy a Bohár Dániel közösségi oldalán megjelent videóból.Franciaországban ismét tüntettek a kórházi dolgozók, keveslik a kormány által ajánlott fizetésemelést
Több ezer francia kórházi dolgozó vonult ismét utcára kedden a nagyvárosokban, miután keveslik a kormány által a közegészségügyi dolgozók fizetésének emelésére javasolt 6,3 milliárd eurót. A tüntetés célja, hogy a szakszervezetek nagyobb nyomást tudjanak gyakorolni a kormányra a néhány nap múlva záruló egyeztetéseken.Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek
Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek – mondta el az egészségügyért felelős államtitkár kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.Hiába keresnek átlagosan akár havi félmilliót a hajóskapitányok, hatalmas a munkaerőhiány a magyar hajókon
Nagy a hiány hajóskapitányokból Magyarországon, és kevés a matróz is; a cégek sokszor nyugdíjasokat hívnak vissza dolgozni – írta a csütörtöki Világgazdaság.PM: több, mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon
Óriási eredmény, hogy több, mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira pénteken.Nőttek a fizetések
A márciusi 11,3 százalékos növekedéssel együtt 11,6 százalékkal nőttek a keresetek az idei év első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.Hihetetlen – Politikusok saját fizetésük csökkentésére szavaztak Lengyelországban
A lengyel parlament alsóháza - az ellenzék bojkottja mellett - jóváhagyta csütörtök éjjel azt a törvényt, melynek értelmében 20 százalékkal csökken a képviselők és szenátorok fizetése. Az ellenzéki képviselők a parlamenti vita során azzal érveltek, hogy a parlament nem lehet "szegényes" hely.Ajánljuk még

















