földi lászló
Földi László szerint 2022-ben egy külföldi gazdasági erőtér is segíti majd az ellenzéket (Videó)
Földi László meggyőződése, hogy az Orbán-kormány leváltását minden eszközzel és minden módon megpróbálja elérni a baloldal, nem is feltétlen Magyarországról, hanem külföldről. Az az erőtér, amelyet Barack Obama volt amerikai elnök képvisel, nem az amerikai kormányzat, hanem az a gazdasági háttér erőtér, amely az USA-t és Európát, benne pedig Magyarországot is irányítani szeretné – nyilatkozta a volt hírszerző a Hír Tv Magyarország élőben című műsorának hétfői adásában a jelenleg az Egyesült Államokban zajló események kapcsán.Karácsony Gergely többé nem megy be a műsorába – Földi-Kovács Andrea portré (PestiTV-videó)
Földi-Kovács Andrea mutatott rá először, hogy mennyire kell komolyan venni Karácsony Gergely nyilatkozatait. A műsorvezetőnek az akkor még főpolgármester-jelölt arról vallott, hogy zsidókat listázni valójában nem is fasizmus (utalva Gyöngyösi Márton jobbikos politikus korábbi kijelentésére), miközben másokat folyamatosan elítélt antiszemita kijelentéseik miatt. Földi-Kovács Andrea is azok között volt, akik a G-napot követően elhagyták a Hír TV-t. Simicska Lajos a G-napon olyan lavinát indított el, amely a mai napig is rombol és tovább zülleszti a közbeszédet. Földi-Kovács Andrea saját bőrén érezte meg a milliárdos oligarcha ámokfutását, a volt munkahelye még be is perelte. A Hír TV műsorvezetője a Mi vagyunk a magyarokban beszélt szakmai hitvallásáról, miszerint az tudja igazán megbecsülni a televíziós munka szépségeit, aki a ranglétra minden lépcsőfokát végigjárta. Földi László biztonságpolitikai szakértő feleségeként a titkosszolgálati ügyek és a háztartási kérdések ugyanúgy szerepet kapnak a családi asztalnál. A műsorvezetővel a PestiTV-ben Bohár Dániel beszélgetett.Földi László: az Egyesült Államok is biztatja az ukránokat
Földi László biztonságpolitikai szakértő és Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója voltak a Hír TV Heti Terror című műsorának vendégei, ahol a franciaországi zavargások mellett a kárpátaljai magyarok elleni újabb támadásokról is szó volt.Titkosszolgálati szakértő: a magyar érdekek sérelmére fókuszáltak a razzia szervezői
Földi László titkosszolgálati szakértő a Szájer-ügy hátteréről úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi tények ismeretében azt lehet mondani, hogy ez egy szervezett akció volt. Leszögezte ugyanakkor, hogy vélelmezhetően Szájer József önszántából lett partner a saját bukását előidéző akcióban – számol be a hirtv.hu.A liberális világrend végét hozhatja a járvány
A világjárványok gyakran jelentették egy új világrend kezdetét. A spanyolnátha például egy demokratikus és globális világrend fájdalmas nyitányát hozta, kitörése egybeesett az eddig ismert, Amerika által dominált világrend kialakulásával. A koronavírus-járvánnyal azonban vége a liberális korszaknak, a demokrácia ugyanakkor velünk marad, amely már nemzeti alapú lehet – hangzott el a XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorában, melynek vendégei ezúttal Békés Márton, Földi László és Frank Füredi voltak, akik a koronavírus-járvány társadalmi és politikai hatásairól beszélgettek Deák Dániellel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének vezetésével.Földi László: Nem lesz mostanában Trump–Kim Dzsong Un-találkozó
Nem lesz mostanában Donald Trump–Kim Dzsong Un-találkozó, hiszen az Egyesült Államokban komoly belpolitikai problémák vannak, és közeledik az elnökválasztás, amely szintén fokozza a nyomást az amerikai elnökön – vélekedett Földi László biztonságpolitikai szakértő csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Földi László: a líbiai belső feszültség felgyorsíthatja a migrációs folyamatokat
A líbiai belső feszültség felgyorsíthatja a migrációs folyamatokat - mondta Földi László, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.A járvány terjesztésére kéri harcosait az Iszlám Állam
A járvány szándékos terjesztésére kéri harcosait az Iszlám Állam nevű terrorszervezet - mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.Földi László: Szándékosan fertőzhetnek a vírussal a terroristák
Nem állt le az Iszlám Állam nevű terrorszervezet: arra buzdítja egyes tagjait, hogy direkt fertőzzenek a koronavírussal – mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő csütörtök reggel, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Ajánljuk még
















