fővárosi közgyűlés
Több mint négy éve tart a baloldal budapesti ámokfutása, meddig hagyjuk? (Karanténvlog)
Azt már megszokhattuk, hogy a Demokratikus Koalíció prominensei minden héten belegázolnak a magyarok becsületébe, kínzó és gyötrelmes következetességgel harcolnak saját hazájuk sikerei ellen, ehhez pedig Gyurcsány és csatlósai minden aljas trükköt bevetnek, a Karantén pedig minden alkalommal le is csap a hazaárulókra. De ezen a héten a Fővárosi Közgyűlésben Karácsony Gergely és a komplett baloldal rátett még egy lapáttal erre a gyomorforgató képre, amikor vinnyogva mutogattak a kormányra saját felelőtlen városkormányzásukat követően, miközben megszavazták a megszorító csomagot Budapest ellen. Karácsony Gergelynek az arcába mondták a számokat, levezetve részletesen, hogy az iparűzési adó többlete plusz 77 milliárdot hozott a fővárosnak, ők mégis folyamatosan csődről beszélnek. 2019-ben 214 milliárd forintnyi tartalékkal vette át a baloldal Budapestet, egyértelmű, hogy nehézségekkel is szembe kellett nézniük, azonban már fél évvel a hatalomba kerülésüket követően csőddel riogattak; a tanácsadókra, fölösleges látványberuházásokra volt pénz, a többi projektet drágábban, késve és általában csökkentett műszaki tartalommal fejezték be, ha egyáltalán befejezték. Most pedig ismét másra mutogatnak, hárítják a felelősséget, az elveszett pénzről pedig zavaros elméletekkel állnak elő. A Karantén részletesen kivesézi a közgyűlésen történteteket, de a Momentum álságos propagandavideóját sem hagytuk ki a heti szórásból. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl csatornánkra!Karácsonyék kitartanak a Pufajkás-sétány mellett – Bírósághoz fordul a kormányhivatal
A Fővárosi Közgyűlés ragaszkodott jogsértő döntéséhez a Horn Gyula sétány elnevezésének ügyében, azt a kormányhivatal törvényességi felhívása ellenére sem változtatta meg, ezért a hatóság kénytelen a Fővárosi Törvényszékhez fordulni – írta Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtöki közleményében.Karácsonyt menekülőúton hozták be a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol a folyamatosan terelő és mutogató baloldal megszavazta a megszorításokat – Fővárosi Közgyűlés (PS-videó)
Karácsony Gergely ismét megmutatta, hogy miben jó. Menekülőúton hozták be ugyanis a főpolgármestert a Fővárosi Közgyűlésre, ami valahol érthető is, hiszen nehéz lett volna bármit is válaszolni az újságírók kérdéseire a sokadszorra is csőddel fenyegető Karácsonynak. Pedig adódott volna jó néhány felvetés, hiszen kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy vajon járható út-e, ha egy hónap bulizás után egyszerűen csak a számlák töredékét akarjuk befizetni, mert olyan kedvünk van. Karácsonyék pontosan ezt teszik, hiszen a felelőtlen városgazdálkodás miatt csődközelben van Budapest, azonban a felelősséget nem akarja vállalni a baloldali városvezetés, terelnek és másra mutogatnak, szokás szerint. A Fővárosi Közgyűlésben hosszas vita után a képviselők voksoltak Karácsonyék megszorító csomagjáról, melyet a baloldal természetesen megszavazott. A PestiSrácok.hu a helyszínen igyekezett interjút készíteni Karácsony Gergellyel, azonban, ahogy említettük, a főpolgármester igen gyáva módon egy hátsó ajtón settenkedett be a közgyűlésbe. Sikerült ellenben beszélnünk Kerpel-Fronius Gáborral, a Momentum főpolgármester-helyettesével, aki most is vörös fejjel ordibált velünk, mi ugyanis nehezen viseltük demagóg szólamait a kordonbontással kapcsolatban. Mikrofon elé állt Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere is, aki diplomatikusan kikerülte a pártja és a főpolgármester között feszülő indulatokat és a kerület szemetességét is tagadta. Ellenben Kiss László, ugyancsak gyurcsányista óbudai polgármester nemes egyszerűséggel ellökött bennünket, mert kérdezni mertünk. Végül ismét gazdagabbak lettünk egy mellébeszélő, felelősséget nem vállaló baloldali főpolgármesterrel és a számoknak fittyet hányó holdudvarával. Videónkból megtudhatjátok, hogyan tette helyre Karácsonyt és bandáját Pokorni Zoltán XII. kerületi fideszes polgármester és Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője, akik számokkal vezették le, hogy miért orbitális hazugság a fővárosi csőd és a 134 milliárdról 241 milliárd forintra emelkedő iparűzési adót miért felejtették ki az elvtársak a számításból. Nézzétek meg videónkat!Súlyos üldözési mániában szenvedhet a munka helyett bennünket fotózgató Baranyi Krisztina
A szerdai Fővárosi Közgyűlésen Baranyi Krisztina különösen izgalmas viselkedéssel hökkentette meg stábunkat és a jó érzésű embereket. Nem a közgyűlésen történtek foglalkoztatták, csupán az, hogy merre találja a hallgatóság között a ferencvárosi Fidesz frakcióvezetőjét, Gyurákovics Andreát, itt azonban nem állt meg, stábunkat is árgus figyelemmel kísérte, sőt, előkerült a telefon is és folyamatosan minket fotózott. Azonban ez sem volt elég a IX. kerület baloldali polgármesterének: ezeket a fotókat kitette közösségi oldalára is, sőt, összeesküvés-elméleteket is gyártott hozzá.Karácsony Gergely beismerte: nem elég kemény (VIDEÓ!)
A Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester egy neki szegezett kérdést követően beismerte, hogy nem elég kemény, ugyanis neki még túl hideg van most ahhoz, hogy biciklivel járjon dolgozni.Jogszabályt sértett a Fővárosi Közgyűlés, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról
A Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról a XIII. kerületben – közölte kedden Budapest Főváros Kormányhivatala.Kíméletlenül kiosztotta Pokorni Zoltán az őt nyeglén megzsaroló Karácsony Gergelyt a Fővárosi Közgyűlésben
A szerdai Fővárosi Közgyűlés az antifák budapesti tombolásán és az akkumulátor-ügyön kívül is hozott érdekes pillanatokat. Talán pont a 28-as napirendi ponttól nem várta senki, hogy kemény vita alakuljon ki, hiszen Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere egy parkolási rendeletet kívánt módosítani, ám Karácsony Gergely főpolgármester gúnyos és nyegle zsarolására Pokorni csattanós választ adott: „Isten óvjon mindenkit attól, hogy maguk hatalomra kerüljenek egyszer. Az, amit itt csinálnak, vérlázító” – fogalmazott Pokorni Zoltán.Karácsony Gergely szerint az antifasiszták nem agresszívek – Fővárosi Közgyűlés
A Városháza minden hónap utolsó szerdáján megtelik budapesti képviselőkkel, hiszen a Fővárosi Közgyűlés itt tartja ülését. Az utóbbi bő három évben Budapest baloldali vezetése a fővárost látszatpolitizálásra, áldozatpózra használta és feltett kézzel menekül a munka elől. Nem volt ez másképp a februári közgyűlésen sem, ahol hiába kérdeztük Karácsony Gergelyt arról, hogy miért nem olyan hangos a szélsőbaloldali antifa terroristacsoport magyarországi tobzódását illetően, mint amúgy minden más emberjogi témában, ám egyenes választ most sem kaphattunk tőle. A közgyűlésben ugyancsak vita alakult ki a kérdésben, de a szokásos baloldali frázisokon kívül sajnos most sem lettünk okosabbak, hiszen az egyenlőség és liberális elfogadás bajnokai mindig csak a szavakban ragaszkodnak az elveikhez, a gyakorlat mást mutat. Az akkumulátor-ügy is napirendre került, az egymással is véleménykülönbségben lévő ellenzéki pártok igyekeztek közösen fellépni, azonban az utóbbi idők történései alapján nagyon nehéz nem úgy látni, hogy csupán politikai tőkét akartak kovácsolni az ügyből. Beszéltünk V. Naszályi Mártával, az I. kerület párbeszédes polgármesterével is, aki először nem akart tudni az elbaltázott kerületi parkolási botrányáról, aztán egy vaskos mellébeszéléssel próbálta elodázni az újabb fiaskót, majd a kerület irányíthatóságáról úgy nyilatkozott a baloldali többséget elolvasztó polgármester, hogy ez egy szép kerület! Nézzétek meg videónkat!Brutális tarifaemelésre készülnek Karácsonyék
Közel ötven százalékkal emelkedhet a Deák Ferenc teret a Liszt Ferenc repülőtérrel összekötő 100E jelzésű busz tarifája idén április 1-jétől, ha elfogadja a fővárosi közgyűlés az erről szóló határozati javaslatot. Emellett megszüntetnének több jegytípust is. A közgyűlés ma szavaz a Hegyvidéken lévő kizárólagos parkolóhelyek kijelöléséről is.Ajánljuk még

















