fővárosi közgyűlés
Mi kérdezünk – Karsay Ferenc: ha egy öreg kommunistával szkanderezem, tudom, mik lesznek a szabályok, az ifjú titánok viszont már boxerrel a zsebükben érkeznek
A Mi kérdezünk vendége Karsay Ferenc, a XXII. kerület, Budafok-Tétény fideszes polgármestere volt, aki többek között beszélt arról, hogy a régi baloldal, minden negatívuma mellett tisztességesebb ellenfél volt, mint a mostani, új baloldali generáció. Karsay háromszor volt alpolgármester, majd 2014 óta polgármestere a XXII. kerületnek, ahol nem csak a szavakkal harcol az oktatás és egészségügy fejlesztéséért, mint a látványpolitikával megelégedő baloldal, hanem a tetteket fontosabbnak tartja, ezt pedig a Mi kérdezünkben részletesen el is mesélte. A polgármester szót ejtett a Fővárosi Közgyűlés diktatórikus jellegéről is, melyet névlegesen Karácsony Gergely vezet, ám a háttérben a régi, 2010 előtti gyurcsányista őskövületek érkeztek vissza Budapestre egy újabb rombolókörútra. Karsay Ferenc szerint évek óta lehetetlen valódi vitát folytatni a közgyűlésben, ahol a jelenleg ellenzékben lévő Fidesz semmilyen lehetőséget nem kap arra sem, hogy elmondhassa a véleményét, arra pedig főleg nem, hogy érdemben beleszólhasson bármilyen döntésbe. Közelednek az önkormányzati választások, a polgármester pedig műsorunkban elmondta, hogy mocskos kampányra számít, ami őt személy szerint rendkívüli módon taszítja, de bízik abban, hogy az eredmények fognak többet számítani, hiába könnyebb ígérni és légvárakat építeni. Nézzétek meg műsorunkat!Meg vagyunk mentve: Gyurcsány megígérte, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét (Karanténvlog)
Az egyik legszánalmasabb Fővárosi Közgyűlésén jártunk szerdán, ahol a baloldali politikusok úgy menekültek előlünk és a kellemetlen mikroadományokat firtató kérdések elől, mint ördög a szenteltvíztartótól. Természetesen a válaszok semmitmondóak voltak, a mindenhez is értő polihisztorok most szerényen a háttérbe vonultak és csodálkoztak, hogy mi is a kérdés. A Karantén visszaidézte Karácsony Gergely egy rendkívül pimasz mondatát is, hiszen a főpolgármester nyeglén kijelentette, hogy úgyis megnyeri jövőre a választást. Ezen kívül foglalkoztunk Molnár Csabával, a DK egyik legvisszataszítóbb hazaárulójával is, aki ismét lukat beszélt a hasunkba Gyurcsány Ferenc magyar hangjaként, mi másról böffentve, mint a kormány által elhozott apokalipszisról. Ezt a világvégét meglepő módon csak a kipróbált, minden problémát makulátlanul megoldó Gyurcsány-Dobrev páros tudja kiküszöbölni, a válságmenedzselés ugyanis a legjobb referenciájuk. Végül maga a baloldal ura, Gyurcsány Ferenc is szerepet kap a Karanténban, aki néhány nyugdíjas előtt tett ígéretet sztentori hangon, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét. Ő már csak tudja, hogy lehet odáig süllyedni. Nézzétek a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!Karácsony menekülőúton érkezett, letrollozta a jobboldali sajtót, de az 500 milliós mikroadományokra nem adott választ – Fővárosi Közgyűlés (Galéria!)
Lezajlott a nyár előtti utolsó Fővárosi Közgyűlés, ahol minden baloldali politikus hirtelen valami egészen más dolognak lett a szakértője, és szemérmesen nem akartak egy szót sem vesztegetni az 500 millió forintos mikroadományok bonyolult világára, pedig mindig mindenhez is értenek. Határozott véleményük van a környezetvédelemtől kezdve az űrtechnikáig át mindenről, ha azzal sározni és hergelni lehet, a tükör azonban fájdalmas eszköz a baloldal számára, ezt pedig ma is bebizonyították. De amíg a baloldali polgármesterek csak tereltek és mellébeszéltek, Karácsony Gergely ennyinél nem állt meg, vissza is lőtt, mint egy sértett óvodás. Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője feltette az 500 milliós kérdést, hiszen ennyi "mikroadomány" érkezett Karácsony mozgalmához, a szerepéből egyre inkább kieső főpolgármester pedig elkezdett támadni, fideszezni, orbánviktorozni, csak éppen választ nem adott. Gyáva és férfiatlan viselkedés volt ez, hiszen nyilván sokakat érdekel, hogy hogyan fért bele 500 millió forint euróban és fontban a kis adományládáikba, a drága rajongók vajon hogyan küldtek ennyi tőkeinjekciót a díszes társaságnak. De nem. Ezt sajnos senki sem tudta meg tőlük. Karácsonynak arra is volt energiája, hogy fideszes trollnak, propagandistának nevezze azokat az újságírókat és tévéseket, akik kérdéseket tettek volna föl neki, de igen bátor módon most nem vegyült a nép közé az egyszerű emberek híres bajnoka, hanem menekülőfolyosón érkezett késve a Fővárosi Közgyűlésre. Az arrogáns választagadásban és visszatámadásban helyettese, Kiss Ambrus is hű társa lett, aki rendkívül szánalmas módon az újságírói kérdésekre kérdésekkel válaszolt, főpolgármester-helyettesi posztjára hivatkozva utasítva vissza az egyenes válaszokat, sőt, vádakat fogalmazott meg. Mindenképpen nézzétek meg a videót, a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés ismét leleplezte magát!Negyvenmilliárdra emelik átmenetileg a főváros folyószámla-hitelkeretét
Negyvenmilliárd forintra emelik átmenetileg a fővárosi önkormányzat folyószámla-hitelkeretét a városvezetés által meghirdetett "túlélőprogram" részeként – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jegyezte javaslatot 17 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 10 tartózkodás mellett fogadta el a testület.Rendeletmódosítással akadályoznák meg egy esetleges soroksári vegyianyag-lerakat létrehozását
Rendeletmódosítás megindításáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, hogy így akadályozza meg egy vegyianyag-lerakat létrehozását Soroksáron.Mi kérdezünk – Wintermantel Zsolt: ne áldozatként tekintsünk Karácsonyra, hiszen nemcsak kiszolgálója, hanem haszonélvezője is Gyurcsány uralmának
Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője volt a Mi kérdezünk vendége, aki természetesen beszélt Karácsony Gergely mozgalmának 500 millió forintos MIKROADOMÁNYAIRÓL, és a Fővárosi Közgyűlések szürreális világáról, de az újpesti baloldali vezetés kaotikus városrombolása sem maradhatott ki a műsorból. Wintermantel szerint Budapest baloldali városvezetése láthatóan Gyurcsány kottájából játszik, Karácsony Gergely pedig egyáltalán nem kötődik a fővároshoz, csupán ugródeszkának használja. A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy Karácsonyra ne áldozatként tekintsen senki, hiszen haszonélvezője Gyurcsányék uralmának, ha nagyon nem tetszene neki a helyzet, akkor távozna. Szóba került a gyalázatosan sikerült, és még szánalmasabban kommunikált Budapesti lakógyűlés is, ahol Karácsony a budapestiek 7 százalékának véleményét próbálta a többségnek beállítani. A fővárosi közlekedés is izgalmas témának bizonyult, hiszen a koncepciótlan és üres marketingfogásokkal operáló fővárosi vezetés valójában csak káoszt okozott építkezés helyett. Nézzétek meg a beszélgetést, ahol a budapesti utcanevek kommunista restaurációja és a holnapi Fővárosi Közgyűlés legfontosabb pontjai is szóba kerültek.Karácsony elbújt a kamerák elől, miközben a balos többség megszavazta a BKK eladósítását (Videó)
Ismét elbújt az újságírók kérdései elől Karácsony Gergely, ugyanis a legutóbbi közgyűléshez hasonlóan most is a fél városházát megkerülve, egy hátsó ajtón érkezett a főpolgármester az ülésterembe. Kérdezni így nem lehetett tőle, ezért helyettesétől próbáltuk megtudni, mikorra is tervezték csődbe vinni az önkormányzatot, Tüttő Katát azonban láthatóan jobban érdekelte a csapból folyó víz – bármit is jelentsen a főpolgármester-helyettes hirtelen jött hidromechanikai érdeklődése. Valamivel többet mondó volt a DK önkormányzatokért felelős árnyékminisztere, aki a PestiSrácok.hu kérdésére csak annyit válaszolt, hogy nem akar rosszat mondani a főpolgármester válságkezeléséről. Pedig Szaniszló akár megpróbálhatott volna jót is mondani Karácsonyról, ez azonban fel sem merült.Fidesz: A baloldal ismét bebizonyította, hogy a háború pártján áll
Gyurcsány emberei ma a Fővárosi Közgyűlésen is nemet mondtak a békére – írja a kormánypárt legújabb közleményében.A DK szerint ők sokkal jobban teljesítenek, mint az Orbán-kormány
Budapest közgyűlésének demokratikus frakciói, így a DK polgármesterei és képviselői sem mennek el szó nélkül a fővárosi Fidesz-frakció "cinikusan békepártinak nevezett előterjesztése mellett, amely nem más, mint Orbán Viktor hazug, manipulatív, Putyin érdekét szolgáló nyilatkozata" – olvasható a Demokratikus Koalíció közleményében.Ajánljuk még

















