fradi
Simlis szélhámos, vagy áldozat? - Gál László, a magyar futball örök túlélője
A magyar foci mindig kitermelte magából a zavarosban halászó holdudvarát; különösen igaz volt ez a kilencvenes évekre, de még a 2000-es évek sem feltétlenül a nyugalomról szóltak. Rengeteg adócsalási és bundaügy rontotta az amúgy is egyre mélyebb morális és szakmai szinten álló hazai futball renoméját; kalandorok és menedzsernek álcázott csalók szálldostak dögkeselyűként, és markoltak ki annyi pénzt a fociból, amennyit csak tudtak. Időnként most is kiesik egy-egy csontváz a szekrényből, azonban a jelenlegi viszonyokból visszatekintve félelmetes volt ez az időszak. Sok emblematikus figurára emlékszünk, akik így vagy úgy részt vettek ebben a kavalkádban: az egyikük Gál László, aki megfordult a Fradiban technikai igazgatóként, a Videotonban és a Honvédban ügyvezető igazgatóként, szerepet vállalt a Vasasnál is, jelenleg pedig az Ózdi FC elnöke. Gált folyamatosan zavaros ügyek követték, adócsalási botrányok és gyanúsítások, legutóbb pedig az Ózdnál is furcsa pénzügyi szituációba kerültek, melyben tudomásunk szerint az MLSZ vizsgálatot rendelt el és a NAV is nyomozást indított. A PestiSrácok.hu személyesen is beszélt Gál Lászlóval, aki szerint személye mindenhol csípte valaki szemét, többször kvázi balek volt, és vele próbálták elvitetni a balhét. Vajon mindig rosszkor volt rossz helyen, vagy ügyeskedő, simlis bajkeverő, aki mindenhol igyekezett kibújni a felelősségre vonás alól, és új helyen folytatni az üzelmeit? Húszezer néző, remek rangadó, az Újpest elleni győzelemmel ünnepelt a Ferencváros
Legnagyobb riválisa, az Újpest elleni győzelemmel ünnepelte harmincadik bajnoki címét a Ferencváros. A húszezer szurkoló remek hangulatot teremtett, a két csapat jó iramú, lüktető rangadót játszott, amely végül egy lesgóllal dőlt el. A Fradi több góllal is győzhetett volna, de a végén a döntetlen is benne volt a meccsben. Szintén szombati hír, hogy a Fradi légiósa, Petrjak szinte biztosan a Vidinél folytatja, már át is húzták a mezszámát a ferencvárosi öltözőben... 120 éves fennállását ünnepelte a Fradi, a focisták a harmincadik bajnoki címmel járultak hozzá az évfordulóhoz (PS-videó)
Tegnap volt 120 éves a Ferencvárosi Torna Club, melyet a Bakáts téren található Polgármesteri Hivatalban ünnepelt a klub. Az ünnepségen beszédet mondott Tarlós István főpolgármester, Kubatov Gábor, az FTC elnöke és Bácskai János, a IX. kerület polgármestere is. Mindannyian elkötelezett fradistaként ünnepeltek együtt azon a helyszínen, ahol 1899-ben megalapították a Ferencvárosi Torna Clubot, együtt emlékeztek meg az elmúlt évszázad fradista sikereiről és bizalommal tekintettek a jövőbe. A PestiSrácok.hu stábja részt vett az ünnepi eseményen, és beszélgettünk a közismerten fradista Tarlós István főpolgármesterrel, valamint kíváncsiak voltunk a Fradi elnökének a gondolataira is az évforduló tanulságai kapcsán. Kubatov Gábort kérdezve szóba került a focisták harmincadik, valamint a hokisok 26. bajnoki címe is, mely fényesebbé tette a Fradi történelmének 120. évét. Nézzék meg videónkat! Kikapott a Honvédtól, de így is bajnok a Fradi, megvan a harmincadik arany!
A ferencvárosi szurkolók már nagyon régen szeretnék rávarratni a harmadik csillagot a csapat mezére, ez a pillanat pedig ma is el érkezett, hiszen a Vidi délután csupán 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával, így a Fradinál már a kispestiekkel lejátszandó meccs előtt ünnepelhettek. Az ünnepi hangulat meg is látszott a mérkőzésen: az első húsz percet követően a Honvéd átvette az irányítást, több helyzetet dolgozott ki és a 36. percben meg is szerezte a vezetést. A szünetet követően több gólt született, a Fradi kétszer is egyenlített, de végül Dibusz óriási hibája döntött, és 3-2-re nyert a Honvéd, akik így életben tartották a reményt a dobogóért, a Ferencváros pedig kissé lagymatag játékkal köszöntötte a bajnoki címet.