franciaország
Algéria megtagadta a francia katonai repülőgépek átrepülését egy nigeri katonai művelethez
Algéria megtagadta Franciaország azon kérését, hogy egy nigeri katonai művelet céljából katonai gépek repülhessenek át az ország légterén – közölte az állami rádió, miután július 26-án puccsot hajtottak végre az algériai határtól délre fekvő nyugat-afrikai országban.50 évre emelték a legrégebbi atomerőmű működési idejét Franciaországban
A francia atomenergia-hivatal (ASN) 10 évvel meghosszabbította és így 50 évre emelte az ország egyik első atomerőműblokkjának működési engedélyét – jelentette be Agnès Pannier-Runacher energetikai átmenetért felelős miniszter hétfőn, a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon.Berúgtak az amerikai turisták és az Eiffel-toronyban töltöttek egy éjszakát
Két ittas amerikai turista a párizsi Eiffel-tornyon töltötte a vasárnap éjszakát, hétfő reggel, a biztonsági átfésülésen találtak rájuk - számolt be róla a francia főváros hatóságai kedden.Franciaországban letartóztattak egy madárijesztőt
Most, hogy a franciaországi zavargásokról egyre kevesebb a hír, és már rendőrt sem késeltek meg az országban egy pár hónapja eljött az ideje, hogy a francia hatóságok az igazán fontos dolgokkal foglalkozzanak. Meg is találták a rend bomlasztásának legaljasabb ügynökét, egy provokatív pólót viselő madárijesztőt. Az eljárás példás gyorsasággal zajlott, a közegek gyorsan letartóztatták a madarak és a fennálló rend esküdt ellenségét, majd lezártnak tekintették az ügyet.Bombariadó miatt evakuálni kellett az Eiffel-tornyot (Videó)
Bombariadó miatt evakuálták az Eiffel-tornyot – írja a Le Figaro. A lap szerint a riadó dél környékén kezdődött és három emeletet érintett, beleértve a toronyéttermet és az Eiffel-torony előkertjét is. Röviddel 13.30 után minden vendég elhagyta a veszélyeztetett területet.Tűz ütött ki egy franciaországi üdülőben, többen meghaltak
Tűz ütött ki szerda reggel az északkelet-franciaországi Wintzenheimben, egy fogyatékossággal élők számára fenntartott üdülőben; az épület romjai alatt tizenegy ember holttestét találták meg – jelentette be a közeli Colmar város helyettes ügyésze.GEOrgPOLITIKA – Új elnöke van Nigernek
A katona junta bejelentette, hogy új miniszterelnöke van a nyugat-afrikai országnak. Ali Mahaman Lamine Zeine közgazdász és sokáig Csádban dolgozott pénzügyi szakértőként az Afrikai Fejlesztési Banknál. Ez fontos szempont lehetett a kinevezésében, mivel a katonai vezetés bejelentette, hogy le akar szakadni a Franciaország által diktált gazdasági és pénzügyi rendszerről. Zeine számára nem újdonság a politika sem, mivel 2003 és 2010 között már pénzügyminiszterként tevékenykedett Mamadou Tandja elnök kabinetjében. Az elnöki posztra Habibou Assoumane vezérezredes nevezte ki a politikust.GEOrgPOLITIKA – Szabadlábon a hat lányt megerőszakoló afgán migráns
Az utóbbi hetekben egyértelműen romlott a szerb-magyar határtérség biztonsági helyzete – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1-en. Bakondi György elmondta: a határ szerbiai oldalán napi rendszerességűek a fegyveres összetűzések, embercsempész bandák pisztolyokkal, géppisztolyokkal harcolnak egymással, ezáltal pedig a magyar határbiztonság is fokozott veszélynek van kitéve.Kiderült, hogy miért támadja a Momentum a magyarországi beruházásokat
Miközben a Momentum lelkesen támadja a hazai akkumulátorgyárak építését és későbbi sikeres működését, kenyéradójuk Franciaországban kőkemény lobbit folytat, hogy a kínaiak náluk fektessenek be. Meglepődni azonban most sem sikerült. A Momentum tovább gyalázza a magyar nemzetet a hazaárulásával.Ajánljuk még

















