Pesti Srácok

freeszfe

Bajkai István a FreeSZFE-ügyről: aki ezen a pályázaton indult és nyert, az már előre tudta, hogy az épületet neki szánják

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 február 11.
Egyértelmű: a baloldalnak rettentően fáj, hogy a korábban csak liberális keltetőként emlegetett Színház -és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is alapítványi fenntartás alá került, a hónapokig tartó barikád és hiszti pedig nem vezetett célhoz. Azóta megy a köpködés a művészekre, oktatókra, akik szerepet vállalnak az újraszerveződött egyetemen, ideológiai oktatást kiáltanak és képtelenek elfogadni, hogy vége annak az agymosásnak, amit az intézmény falai között éveken át műveltek. Annyira nem akarják elengedni, hogy végül inkább keresztbe tettek egy zeneiskolának csak azért, hogy akaratukat érvényesítsék. Ebben segítségük is akadt a korábban a fehér, heteroszexuális keresztényeket rémisztő képződménynek nevező Niedermüller Péter személyében, aki pályázatot írt ki a zeneiskolának szánt épület bérbeadására úgy, hogy arról az iskolát nem tájékoztatták, pedig részt vettek a beruházás tervezésében, ráadásul a kritériumok miatt nem is indulhattak volna. Az épület sorsáról ráadásul korábban egy határozatban döntött a testület, és abban egyértelműen leírták, hogy a zeneiskola számára újítják fel az épületet. Az alapítvány viszont, ami egy nagyon gyors pályáztatáson nyert, átruházta a jogosultságát a nemrég alapított egyesületre. Hogy a több, mint kétmilliós havi bérleti díjat miből fogják fedezni, milyen akkreditált képzéssel rukkolnak elő és törvényesen hogyan adhatta át a jogosultságát az alapítvány az egyesületnek, még kérdés.

Az "SZFE-forradalom" nyomokban diákokat is tartalmaz (Videó!)

Jurák Kata Magyar ugar 2020 október 17.
Csupán néhány százan próbálkoztak meg demonstrálni pénteken az SZFE épületénél, annak apropóján, hogy nem adhatják fel elkeseredett küzdelmüket a diákok az egyetemi autonómiáért, függetlenségért, demokráciáért. Láthatóan már nem túl sok színésznövendék volt forradalmi hangulatban, de így is akadtak néhány tucatnyian, akik bent maradtak az általuk blokád alá vont épületben. Az útfelújítási munkák szalagjaihoz láthatóan különös vonzalmat érző fiatalság mellett leginkább a nyugdíjas korosztály néhány tagja gondolta fontosnak, hogy a tanszabadságért küzdjenek, bár akadt olyan is, aki azt hitte, hogy a diákokat ki kell szabadítani az épületből, majd döbbenten vette tudomásul, hogy oda ők maguk zárkóztak be – így nincs szükség arra, hogy kiszabadítsák őket onnét. Az egyébként igaz, hogy a "FreeSZFE" jelszó megtévesztő lehet egy laikus számára, hiszen érthetetlen, miért kell azokat felszabadítani, akik elfoglaltak egy épületet és nem hajlandóak kijönni onnét. Hiába rendelte el ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárja, Szarka Gábor, hogy péntek este hat óráig ürítsék ki az SZFE épületeit, erre végül nem került sor. A Titkos Egyetem közösség (már az elnevezés is beszédes) más csoportokkal (?) egyeztetve arra jutott, hogy ott a helyük az egyetemfoglalók mellett, ezért arra kértek mindenkit, hogy menjenek velük a Vas utcai épület elé. Az eddigi tüntetésekről jól ismert arcok, CEU-s aktivisták, DK-s mozgalmi emberek mellett újabb forradalmárokkal is találkoztunk, akik közül többen provokálták a média munkatársait. A már unalomig ismert "Szabad ország, szabad egyetem!" rigmus – a 2012–2013-as diáktüntetéseken hangzott fel először, azóta is kedvelt mantra – egyre erőtlenebbül csendült fel, a tüntetést végül néhány provokátornak köszönhetően azért sikerült mégiscsak emlékezetessé tenni számunkra. A videóból az is kiderül, hogy az egyetemi forradalmi gárdistáknak fogalmuk sincs arról, hogy törvénysértő-e az, amit csinálnak, de jól láthatóan fel sem fogják, hogy egyáltalán miért is vannak ott.